„Engedd el!” „Túlreagálod.” Az érvénytelenítés pszichológiája. Kacskaringós kommunikációs zsákutcák
Gyerekként még könnyen kommunikáltunk én-közlésekkel, ha valami kifogásunk volt: „nem tetszik”, „nem akarom”, „nem leszek a barátod” stb. Aztán mire felnőtté váltunk, megtanultuk, hogy a mondandónkat cizellálni kell, hisz nem illik a kritikát metsző éllel, nyersen tálalni, tekintettel kell lennünk embertársaink érzéseire, és nem veszhetünk össze mindenkivel. Más kérdés, hogy nem mindenki szokott le a cizellálatlan, egyenes beszédről… Korán megtanuljuk, hogy az érzéseinket nem (mindig) kifizetődő megosztanunk másokkal, mert gyengeséget sugallnak (!) és visszaélhetnek vele.
Jól, értőn és érzőn kommunikálni bizony nem egyszerű, pedig azt hihetnénk, hogy ez a világ legtermészetesebb dolga. Sokan élik le úgy az életüket, hogy az érzéseikről még a legközelebbi családtagjaiknak sem beszélnek. A saját érzéseket felismerni, definiálni sem egyszerű dolog, még magunk előtt sem, ezért inkább elkendőzzük, elfedjük. Terelünk.
Hogyan is ismerhetnénk fel így, hogy a kommunikációnkkal nincs valami rendben? Hogyan lehet így egy tisztázatlanságból, félreértésből vagy konfliktushelyzetből kijönni a lehető legkevesebb sérüléssel? Nehezen. A félrecsúszott kommunikáció olaj a tűzre, tovább rontja a helyzetet.
Akik segítő hivatásban dolgoznak, tanulmányaik során elsajátíthatták a segítő beszélgetés alapjait. Carl R. Rogers amerikai pszichológus módszerét több magyar képzőhely (köztük egyetem) használja, az ún. rogersi segítő beszélgetés az empátia, az őszinteség és a feltétel nélküli elfogadás elvein alapul. Alapelvárás a kérdező (segítő) részéről az ítélkezésmentes kommunikáció; úgy kell vezetnie a beszélgetést, hogy a páciens a kérdésekre adott válaszokon keresztül fel tudja tárni az érzelmi helyzetét és az erősségeit, melyek az elakadásain átsegíthetik. Sok segítő szakember követi a gyakorlatában a rogersi utat. A segítő feladata a kapcsolatban az, hogy a páciens növekedését, fejlődését, érettebbé válását elősegítse, a belső, rejtett értékeket, erőforrásokat felszínre hozza, tudatosítsa.
Ha a személyes kapcsolatainkat vesszük górcső alá, érdemes végiggondolni, mennyire jellemző ránk ez a kommunikációs stílus, illetve mi magunk mennyiben tapasztaljuk másoknál – családtagnál, munkatársnál, barátnál stb. – ezt a hozzáállást, attitűdöt?
Marshall Rosenberg klinikai szakpszichológus nevéhez fűződik az erőszakmentes, együttműködő kommunikáció (EMK) módszere. Sakálnyelvnek nevezte el a kommunikációnak azt az erőszakos módját, ahogy általában viszonyulni szoktunk egymáshoz és önmagunkhoz.
Nem könnyű a korábbi kommunikációs stílust, eszköztárat megreformálni, megváltoztatni, hisz észrevétlenül a részünkké válik. Önismeretet, önfegyelmet igénylő folyamat. És gyakran a környezet sem teszi egyszerűvé a változtatást, hisz a rögzült sémákat nekik is el kell(ene) engedniük. Kemény dió.
Vegyünk egy jellemző példát! Egy másik népszerű kommunikációs technika azt hangsúlyozza, hogy én-üzenetekkel próbáljuk a másik tudomására hozni, ha úgy érezzük, valami nincs rendben. Az én-üzenet fogalma Thomas Gordon amerikai kliniszaki szakpszichológus nevéhez köthető. A lényege, hogy úgy beszéljünk az érzéseinkről, szándékainkról, szükségleteinkről, hogy a másik fél ne érezze magát sarokba szorítva, ha én-üzenetekkel kommunikálunk, a saját megélésre és a tényekre (történtekre) szorítkozva elkerülhetjük a direkt vádaskodást, a felelősségrevonást, a hibáztatást. Mondhatjuk, hogy ez ravasz taktika, hisz a lényeget csomagoljuk be, magunkra terelve a figyelmet. Néhány tipikus én-üzenet: „úgy érzem, hogy…”, „kellemetlenül érintett…”, „nagyon örülnék, ha…” stb. Persze nem minden én-üzenet, amit annak gondolunk, például ez sem: „én mindent megteszek érted, de…” (s máris a vádaskodásnál, a számonkérésnél tartunk).
Az én-üzenet hasznát a szakemberek abban látják, hogy az érzésekkel nehéz, legalábbis nehezebb vitatkozni, segít mederben tartani, csitítani az indulatokat. Hisz mindenkinek joga van az érzéseihez, és arra, hogy ezeket nyíltan kifejezhesse. (Más kérdés, hogy sok kapcsolatban ez egyáltalán nem működik.)
A rossz hír az, hogy a legszebben megfogalmazott én-üzenetekre is lehet bántón, bántalmazón reagálni. Az érzelmi bántalmazás egyik jellemző formája az invalidálás, azaz az érvénytelenítés.
Ha az olvasásban elérkeztél ehhez a ponthoz, állj meg egy kicsit, és gondolkodj el, milyen gyakran találkozol a mindennapokban az érvénytelenítés jelenségével. Nem feltétlenül elszenvedőként, pusztán csak szem- és fültanúként. Esetleg rád is jellemző, hogy másokat érvénytelenítesz? Nem kizárt…az érvénytelenítés lehet szocializációs hatás, tanulás következménye is. Rengeteg olyan hétköznapi mondatunk (közhelyünk) van, ami 100%-osan kimeríti az érzelmi érvénytelenítés fogalmát. Rengeteg családban előfordul.
Miért érdemes komolyan venni? Mert az invalidálás hozzájárulhat bizonyos személyiségzavarok – nárcizmus, borderline – kialakulásához. A borderline személyiségzavarral élőknél megfigyelték, hogy gyermekkorukban általános „élményük” volt az érvénytelenítés, gyakran megtapasztalták ezt a környezetükben.
Nemcsak szavakkal érvényteleníthetjük a másikat, hanem gesztusokkal is (grimasz, tekintet, gúnyos mosoly, elfordulás stb.). Sőt, az érvénytelenítés kiterjeszthető pletykával (a tények ködösítésével, torzításával), pletykaterjesztéssel. A pletyka is érzelmi bántalmazás, verbális abúzus, ami ellen szinte lehetetlen védekezni…
Példák érvénytelenítő mondatokra:
„Túlreagálod.”
„Engedd el!”
„Nincs ekkora jelentősége!”
„Ne legyél ennyire érzékeny!”
„Mindenből ügyet csinálsz.”
„Elmúlik.”
„Nem kell mindent magadra venni!”
„Majd máskor visszatérünk rá.”
A sor hosszan folytatható lenne. Ezek a mondatok nyilvánvalóan nem segítenek. Pedig – feltételezhetően – segítő szándékot próbálnak kifejezni, csak éppen pocsék módon, hisz az illetőt inkább a földbe döngölik, semmint kiemelnék szorult érzelmi helyzetéből.
Akit gyakran érvénytelenítenek, megtanulja, hogy jobb az érzéseiről hallgatnia. Ennek következtében pedig akár egy népes családban, párkapcsolatban, baráti körben stb. is magányosnak, különcnek érezheti magát. Úgy érzi, hogy folyton félreértik, nem hallgatják meg. Vagy elhiszi, hogy ténylegesen vele van baj. Az érvénytelenítés velejárója a bizalomvesztés, az alacsony önbecsülés, a szorongás, a tehetetlenségérzés. Nehéz ezzel a csomaggal minőségi életet élni.
Tanulság: komoly károkat tudunk okozni egymásnak. Még akkor is, ha éppenséggel szeretjük, segíteni akarjuk a másikat.
Az érzelmi intelligenciának kulcsszerepe van a társas kapcsolatainkban; fejleszthető, többek között kommunikációval. Nemcsak terápiás helyzetben lehet a rogersi utat követni, hanem a mindennapokban is.
@eletszepitok.hu A végtelenségig folytatható… Ismered az érzelmi bántalmazás ezen fajtáját? www.eletszepitok.hu/az-ervenytelenites-pszichologiaja #pszichológia #kapcsolat #EQ #fyp ♬ original sound – ☠️★Prince Rana vai★☠️
Fotó: Jan Kopřiva/Pexels
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Táborszervezésben sok éves tapasztalattal rendelkezem.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
