Ázsia délkeleti csücske, Vietnám. Érdekességek, furcsaságok Viki úti naplójából
Ázsiába első utunk alatt szerettünk bele – pontosabban Thaiföldbe. Vietnámban valami nagyon hasonlóra számítottunk, de persze egy kicsit másmilyen volt. Ho Chi Minh City-ben még nem tűnt fel a különbözőség, a város központja éjszaka is zsizseg. Aludni kéne, hogy kikerüljük a jetleget, de előbb egy vacsorára van szükségünk, aztán pedig magával ragad az éjszaka.
A város hivatalos neve mellett a helyiek sokan Saigonként emlegetik. Habár az amerikaiak elveszítették nekik a háborút és itt is az északi rezsim vette át a hatalmat, Vietnám déli részén nyoma sincs amerikaiak felé irányuló megvetésnek – csillagokkal ékesített lobogókat is fúj a szél, valamint elfogadott fizetőeszköz a dollár.
Átkelés az úton
Saigon négyszer nagyobb, mint Budapest és nagyjából ötször annyian lakják, de valószínű, hogy olykor túl sokan tömörülnek a központi részeken. Az autósok mellett jellemző a motoros közlekedés – ázsiai módon, tehát apa és anya között a két gyerek is elfér a motoron, no meg a heti bevásárlás. Zebra viszont csak kis számban akad, ha pedig fel is van festve, nem jelent semmit. Ahogyan kevésbé számít a piros vagy a zöld jelzés is – itt a közlekedés egyszerűen folyik. Ha át akarsz kelni a kétszer háromsávos főúton nem kell mást tenned, mint határozottan, egyenletes tempóban átsétálni. Ne riasszon meg a feléd közeledő motor vagy autó, ha lassítasz, azzal káoszt teremthetsz. Egyenletes tempóban haladva viszont akár csukott szemmel is átjutsz, sőt ez talán segít is, hogy ne a forgalomra figyelj.
Fotó: Markus Winkler
A régi és az új
Ahogy az minden fejlődő városban megfigyelhető, itt is helyett kaptak az amerikai nagyvárosokra jellemző felhőkarcolók, monumentális parkok és terek, valamint a közel százéves, de legalább 300 éves múltra visszatekintő vásárcsarnokok. Utóbbiakban az ázsiai manufaktúrákban készülő márkás termékekhez töredék áron lehet hozzáférni, valamint kényelmes, az itteni klímához ideális ruházathoz. Sajnos manapság már a minőségre érdemes odafigyelni, az árat pedig elosztani kettővel, hogy valóban jó vásárt csináljunk, de még mindig megéri félig üres bőrönddel Ázsiába jönni.
Kép: Pixabay, dMz
Helyi tömegközlekedés: az alvóbusz
A neve nem az utazás időszakát jelöli, hanem a férőhelyek milyenségét. A buszon három sávban emeletes ágyak biztosítják a kényelmes pihenést a következő 4-5 órára. Meglepetésünkben bele sem gondolunk, hogy ez az elrendezés vajon biztonságos-e, főleg, mert a jetleget nem sikerült megúszni. Az út túlélhető, a repülőút után kifejezetten kényelmes. Magasaknak azonban nem ajánlott, az ágyak vietnámi méretekre készültek.
Vietnám „Siófokja”
Mui nében a parttal párhuzamosan egyetlen betonozott út fut, egyik oldalán kitesurf-iskolák, part menti butik hotelek és szórakozóhelyek, másik oldalán éttermek, apró boltok és még több szálláshely sorakozik. Ahogy beleszokunk a mindennapokba, világosan kirajzolódik a minta: Ho Chi Min City fiataljai itt szabadulnak el hétvégénkként. Szórakozóhelyek és bárok színesítik a helyiek életét, hetente ismétlődnek a street food fesztiválok és szinte csoda, hogy nem látunk egyetlen motorbalesetet sem. Pedig sajnos esténként előfordul.
Otthont teremtünk
Két napunk van kifizetve a hotelban, ennél többre nincs is szükség. Első nap motort veszünk (bérelni hosszútávra pénzkidobás, 200 dollárért már megkapod a jármű forgalmiját, és ezzel le is van tudva a tulajdonjog átruházása), lakást nézünk. Megkapjuk a hasznos infókat: „ha nyitva van az ablak, amikor bementek, alaposan nézzétek meg a falakat – penészt vagy beázást takargathatnak a szellőztetéssel”. November utolsó hetében, az esős évszak végén járunk, most még nem nehéz kiszúrni, ha megviselte az ingatlant az időjárás. Estére meg is találjuk az álomlakást: kéthálós, tágas konyhás, teraszos. Az egyetlen furcsaság, hogy a hálószobákban nincs ablak, de ez nem a ház, hanem a helyi építészet sajátossága – talán így próbálják hidegebben tartani az alvóhelyeket.
Az első éjszaka
Rögtön megismerjük a helyiek egyik kedvenc elfoglaltságát, az otthoni karaoke-zást. Talán nem is hamisan énekelnek, de a mi európai fülünknek eleinte „macskanyávogásként” hat, ráadásul túlságosan is hangos. Kizártnak gondolnám, hogy nem süketülnek meg – no persze nem önvédelemből a zenei élmény miatt, hanem mert tényleg nagyon hangosan szólnak a hangfalak és ők közvetlen közelről hallgatják. A szomszédaink tehát szeretnek zenélni – mi pedig egy szót sem szólhatunk, elvégre ez nem a mi országunk. Az ő kultúrájukban pedig ez teljesen természetes: megosztják a jókedvet, az estét a szomszédokkal is. Mi ugyan eleinte furcsálljuk, később megszokjuk és hát nem is mindennapos. Ráadásul miért lennék mérges rájuk, amikor ők csak egyszerűen boldogok?!
Mui Né homokdűnéi. A szerző felvétele
Bevásárlás és műanyaghegyek
Az egyetlen hely, ahol élelmiszert lehet venni, az a piac. Halomra, hűtetlenül hevernek a csirkemellek, óriási kínálat van zöldségekből és egzotikus gyümölcsökből, friss és házi készítésű a tofu – itt könnyű húsmentesen enni. Alkalmanként azért veszünk azt is, olyankor hatkor már érdemes a piac sarkában várni – no nem a roham miatt, csak a saját megnyugtatásunkra – jó, ha azt a húst mielőbb hűtőbe rakjuk.
Fotó: Văn Tài Hà
Igyekszünk elkerülni a műanyag zacskókat, de nem egy könnyű feladat. Kérdés nélkül pakolják három különböző zacskóba a megvásárolni kívánt zöldségeket és kapok egy extra zacskót, amibe a zacskók kerülnek. Sajnos ez a mentalitás meglátszik a környezeten – rengeteg szemetet lehet összeszedni az úton, a parton, és nincs igazán jól kezelve, hogy végül hová is kerül mindez.
Nem gondolom, hogy az ő hibájuk: ha senki nem mondja el nekik, hogy ez nem olyan, mint a banánlevél, nem várható el, hogy másként cselekedjenek. Valamit mégis muszáj lesz tenni, legalább mi ne termeljünk szemetet. Veszünk néhány méter szúnyoghálót, méretre vágom és leadom az egyik varrónőnek. Az árusok megszokják, hogy én vagyok a fura lány, aki nem kér zacskót. Mutogatnak rám, mosolyognak, értetlenkednek, de talán egyszer majd itt is betiltják a műanyag zacskókat.
Hirtelen milliomosok lettünk
Mivel 23 ezer (helyi pénz) 1 dollár, minden egyes alkalommal sokkot kapok, amikor több százezer dongot költök a piacon. Hazaérve persze rájövök, hogy most is költöttem vagy 15 dollárt, Vietnám volt az egyik legolcsóbb hely, ahol valaha voltunk. Lassan hozzászoktam az újfajta értékeknek, de az első hónapokban még nagyon furcsa érzés volt. A lakásra például közel 6 millió dongot költünk. A benzin literje 1 dollár, a havi bevásárlás 400-500 dollár körül mozog. Ha valaki szívesen átvészelné a telet egy melegebb helyen, Vietnámban nagy valószínűséggel olcsón megteheti.
A szerző felvétele
Találkozás a tengerrel
A part menti hullámok nagyon gyakran 2-3 méter magasak. Ilyet még nem láttam korábban, eleinte be se merek menni a vízbe. Kite-tal kevésbé bonyolult, de rengeteg a halászháló a vízen, jobb ezekkel vigyázni. Cápa vagy akármilyen ragadozó nincs, a helyiek megették – mondják viccesen. Valószínűleg azért még maradt, mert ha akadozik az internet a városban, azt általában a cápákra fogják: megrágcsálták a vezetéket. Nem tudom, mennyi igaz belőle, de tény, hogy olykor váratlanul teljesen lelassul az adatforgalom.
Mui Nébe akkor érdemes elutazni, ha valaki kiteboardozni szeretne, kikapcsolódni a mindennapok körforgásából, esetleg egy hosszú bulizós nyaralásra vágyik. Ha Vietnám látványosságai, jellegzetes tengerpartjai, helyei érdekelnek, vagy a turistalátványosságok meglátogatása a cél, akkor érdemes egy körutazásra is benevezni, de Mui Ne egy-két napra még akkor is rajta maradhat a listán, hisz minden nyaralás során fontos a kikapcsolódás is.
A naplementékért például minden nap megéri lemenni a partra, vagy elmotorozni a szomszédos halászfaluba, felmenni a közeli dombokra – hisz ezek azok a pillanatok, amik emlékeztetnek arra, hogy milyen csodálatos világban élünk.
Szerző, nyitókép: Molnár Viktória
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
