Hogy jó szülővé váljunk, önmagunkkal kell kezdenünk a munkát! Békés szülő, boldog gyermek. Könyvismertető
A gyereknevelés az egyik legnehezebb feladat a világon. A hétköznapok feszültségei sok szülőben bűntudatot ébresztenek, mert az az érzés gyötri őket, hogy jobban is végezhetnék a dolgukat, ha egy kicsivel több idejük lenne, kevésbé lennének fáradtak, vagy egyszerűen tudnák, hogyan is fogjanak hozzá…
Vannak azonban olyan szülők, akik kevés drámával csodálatos gyermekeket nevelnek. Úgy tűnik, hogy szülőként békében vannak önmagukkal, a gyermekeik pedig boldogan növekednek. Mi a titkuk? Erre igyekszik rávilágítani a Békés szülő, boldog gyermek c. könyv. A szerző, Laura Markham nevelési tanácsadással foglalkozó pszichológus.
Hogy jó szülővé váljunk, önmagunkkal kell kezdenünk a munkát, érzelmeink megértésével és önismeretünk fejlesztésével – írja.
E belső munka után helyezhetjük új alapokra a gyermekünkkel való viszonyunkat és tehetjük harmonikusabbá családi életünket.
A kötet fejlődéspszichológiai ismeretekre alapozva, a gyakorlatban bevált módszerekkel vezet végig a folyamaton, abban próbálva segítséget adni, hogy békés szülőkké váljunk, akik boldog, empatikus és önfegyelemre képes gyerekeket nevelnek. Mire a könyv végére érünk, sokat tanulunk nemcsak a nevelésről, hanem önmagunkról is.
Dr. Markham egy sor olyan stratégiát kínál a szülőknek, melyek segítségével begyógyíthatják a saját sebeiket és elmélyíthetik a belső kapcsolatukat a valódi énjükkel, ezáltal pedig könnyebben megteremthetik az áhított mélyebb kapcsolatot a gyermekükkel, gyermekeikkel.
Senki sem mindig tökéletesen békés, hacsak nem megvilágosodott. Minden alkalommal, amikor úgy döntünk, hogy nagyobb együttérzéssel fordulunk önmagunk és gyermekünk felé, teszünk egy lépést a belső béke és a boldogabb élet felé.
Szakmailag kifejezetten magas színvonalú könyv, olvasmányos, hasznos gyakorlati útmutatókkal. Gyerekekkel, lélektannal foglalkozó szakembereknek éppúgy ajánljuk, mint gyakorló szülőknek, főleg azoknak, akik ebben a szerepben időnként elveszve érzik magukat.
A 296 oldalas kötet az Ursus Libris Kiadó gondozásában jelent meg. Címe: Békés szülő, boldog gyermek – A kiabálás vége és a kapcsolatteremtés kezdete
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.