Amikor a szülő jelen van, de nem elérhető: érzelmi elhanyagolásban felnövő gyerekek

Ha belemerülünk a témába, láthatjuk, mennyi gyerek – később felnőttérintett fizikai vagy érzelmi bántalmazás kapcsán. Ugyanakkor azt is tudnunk kell, hogy ezek sok esetben nem a valóságot mutatják, hiszen pontosan egyikünk sem tudhatja, mik zajlanak az otthonok zárt ajtói mögött. 

Hajlamosak vagyunk a tabutémákat olyan szorosan a szőnyeg alá rejteni, amennyire csak lehetséges. Az sem baj, ha már felbukunk a buckákban, a lényeg, hogy maradjon elrejtve minden „kényelmetlen” téma. Így aztán a tabusított jelenségek generációról generációra továbböröklődnek; nem szívesen adunk esélyt a gyógyulásnak, tisztulásnak.

Tabutémának számít a családon belüli gyermekbántalmazás is, csak a „látványosabb” részével foglalkozunk, ha foglalkozunk egyáltalán… Egy gyermek számtalan módon sérülhet az otthonában érzelmileg, és ezek a sebek gyakran egy életen át elkísérik az érintetteket. 

Heni olyan családban nőtt fel, ahol látszólag minden rendben volt. Hozták a klasszikus családmodellt, volt szép házuk, kertjük… A külső szemlélőknek nem tűnt fel, hogy közel sem működtek úgy a dolgok, ahogyan kellett volna. Persze ezt Heni gyermekként még nem látta át, számára ez volt a természetes működési mód, ebbe született. Utólag ismerte fel, hogy egész gyermekkorában érzelmi elhanyagolásban volt része. Az apja sosem mutatta ki, hogy törődne vele, az alkohollal szorosabb volt a viszonya. Az anyja sem volt Heni számára érzelmileg elérhető, ezért hamar megtanulta, hogy a szüleire nem számíthat. Az ősbizalom sérült benne.

Érzelmi elhanyagolást jelent az érzelmi biztonság, a szeretetkapcsolat hiánya, a gyermek érzelmi kötődésének durva mellőzése, elutasítása, a gyermek jelenlétében történő erőszakos, támadó magatartás más családtaggal szemben. 

Rengetegen nőnek fel elvált szülők gyermekeiként vagy árvaként, de az is komoly nehézség, amikor a család teljes, mindkét szülő jelen van fizikailag, de nem törődnek megfelelően a gyermekükkel. Az érzelmi elhanyagolást legalább annyira nehéz feldolgozni érzelmileg, mint a szülő hiányát.

– Azt hiszem, úgy vagyunk összerakva, ha gond adódik, először magunkat okoljuk, magunkban keressük a hibát – mondja Heni. – Nálam legalábbis ez volt a helyzet. Magamat hibáztattam. Azt hittem az a gond, hogy nem tanulok jól, nem vagyok jó fej, nem vagyok szerethető a szüleim számára. És ez az érzés végül hosszú évekig állandósult. Érzelmileg elhanyagolt gyerekként nincs önbizalmad. Annyira alacsony az önértékelésed, hogy mindenben másoktól várod a megerősítést. Mindenért dicsérni kell. Ha párkapcsolatban élsz, a partneredtől várod a megerősítéseket, ő határozza meg, ki is vagy valójában. Ez komoly csapda. A lelked mélyén üresnek érzed magad, és a külvilágtól várod, hogy értelmet adjon az életednek. Azt érzed, jönnie kell valakinek, aki rendbe tesz mindent. Amikor gyerekként ilyen körülmények között élsz, arról álmodsz, hogy egy nap majd vége lesz és rendeződik az életed – folytatja Heni. – Csakhogy ez nem így működik.  Ha mesterien tagadod az érzéseidet, leélheted az életet anélkül, hogy foglalkoznál a múltaddal, a múlt hatásaival. Nekem nem ez az utam. Rájöttem, hogy a változás rajtam múlik, nem máson. Hogy sok mindent meg kell gyógyítani magamban: a kötődés képességének a hiányát, azt is, hogy mindent magam akarok megcsinálni. Gyermekkorom hozadéka, hogy nem tudtam elviselni a közelséget, pedig vágytam arra, hogy szeressenek. Abban a pillanatban, hogy a komfortzónámba léptek, kihátráltam. Még akkor is kellemetlenül érzetem magam, ha megpusziltak. Annyira mélyen gyökerezett az érzés, hogy nem vagyok szerethető, hogy képtelen voltam elhinni ennek az ellenkezőjét.

A Henihez hasonló helyzetben felnövő gyerekek gyakran válnak mindent irányítani akaró felnőttekké. Úgy érzik, csak akkor van rendesen elvégezve a munka, ha ők maguk teszik, hiszen gyerekként is magukra voltak utalva. A kötődés szintén ingoványos talaj számukra. Azt tanulták meg, hogy érezni fájdalmas, mert csalódásal jár, ezért mélyen elássák magukban az érzelmeiket.

Heni még nem dolgozta fel teljesen mindazt, ami vele történt, de jó úton halad.

– Már képes vagyok beismerni, hogy problémát okoz másokat közel engedni, de ennél tovább egyelőre nem haladtam a fejlődésben. Talán soha nem is lépem át a célvonalat, de már ez is sokat jelent, hogy felismerem. Mint ahogyan azt is, hogy idő- és energiapazarlás másokat okolni. Bennem is volt harag. Volt olyan időszakom, amikor mindenki irritált, akinek normális gyerekkora volt vagy jó a kapcsolatuk a szüleikkel. Az apámra is dühös voltam, néha még most is, de rájöttem, hogy feldolgozatlan trauma állhat a viselkedése mögött. Ez sokat segít az érzéseim közömbösítésében.

Aki érzelmileg elhanyagolt gyerekként nő fel, komoly sebeket kap. Ezt a lelki sérülést csak kemény önismereti munkával lehet gyógyítani. Olyan dolgokat kell megtanulni érett fejjel, ami másoknak természetes: a sérült ősbizalmat kell újraépíteni. Nem megy gyorsan; nem könnyű, de szerencsére nem is lehetetlen feladat.

 

Nyitókép (illusztráció): cottonbro/Pexels

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

17 − 1 =

hirdetés