Játszva nevelni. A szülő-gyermek kötődés erősítése a mindennapokban
A XX. században az ’50-es évek közepéig az anyához való ragaszkodást használták, mint fogalmat, az anya-csecsemő kapcsolatra. A korai kötődés elmélete azonban a ’60-as évektől kezdve fokozatosan háttérbe szorította az addig uralkodó korai anya-gyerek kapcsolatról szóló magyarázatokat. Bowlby szerint az ember egy ún. bioszociális ösztönnel születik, amely arra készteti a csecsemőt, hogy az őt gondozó személlyel szoros kapcsolatot alakítson ki. Ez a kötődési kötelék tartós, és még a szeparáció alatt is megmarad. Ebben a szoros kapcsolatban a kötődő gyerek számára az anya (és az apa is) jelenti a megoldást a fenyegető veszélyforrások ellen, így a tartós közelség fenntartása elengedhetetlen fontosságú mechanizmus.
Szüleinkkel (elsősorban az anyával) való kötődésünk minősége csecsemőkortól a felnőttkoron át végigkíséri az egész életünket.
Az első életév végére a gyerek belső munkamodellt alakít ki anyjáról és a környező világról – ezekkel be tudja jósolni az anya viselkedését, és szabályozza saját viselkedését. Ez az alapja annak, ahogyan később a szociális kapcsolatokban (párkapcsolat, barátok, kollégák) működünk, illetve a világról való elképzelésünk és a különböző helyzetekhez való alkalmazkodásunk is ezt a mintát tükrözi vissza.
A csecsemő kötődési mintázata és az anyai szenzitivitás, vagyis a csecsemő jelzéseire adott válaszkészség szoros kapcsolatban áll egymással.
Nézzük meg, hogyan viselkedünk, miközben a gyerekünkkel együtt játszunk! Mennyire tudunk ráhangolódni? Élvezzük a közös játékot? Mennyire jár az agyunk máson (a vacsorán, a porcicákon, a munkahelyi gondokon)? Hagyjuk a gyereket úgy és azzal játszani, ahogy és amivel ő szeretne? Figyelünk, reagálunk rá, vagy elbambulva üldögélünk? Megmondjuk neki, hogy mivel játszon, ha „rosszul” játszik valamivel, belenyúlunk, megcsináljuk helyette, esetleg kinevetjük?
Az ilyen helyzetek remek lehetőségeket teremtenek arra, hogy mi magunk, szülők, tükörbe nézzünk, és megpróbáljunk tudatosan odafigyelni a viselkedésünkre, amikor együtt játszunk a gyermekünkkel.
Hogyan lehetünk szenzitív, a gyerekünkre érzékeny anyák és apák, akik elfogadóak, empatikusak és mentális értelemben is elérhetőek a gyerek számára? Az alábbiakban ezekről olvashatunk részletesen.
Milyen a gyerekével szemben szenzitív anya?
A szenzitív anya rá van hangolódva a csecsemő jelzéseire, amelyekre gyorsan és megfelelően válaszol. Képes a dolgokat a csecsemő szemszögéből nézni, jelzéseit és kommunikációját nem torzítja a saját igényei szerint. Gyakorlottan „olvas” a baba jelzéseiben, kommunikációjában, minimális vagy enyhe jelzés esetén is megérti, mit szeretne a babája. Többnyire azt adja a csecsemőnek, amire vágyik, és teljes empátiát mutat felé.
Milyen az együttműködő anya?
Az együttműködő anya gyerekét aktív, független személyként kezeli, akinek szándékai és cselekedetei saját értékkel bírnak. Tiszteletben tartja a gyerek saját akaratát, függetlenségét és egyéniségét, így igyekszik kerülni azokat a szituációkat, amelyeknél be kellene avatkoznia, és úgy rendezi a dolgokat, és alakítja a fizikai környezetet, hogy közvetlen felügyelete alatt minimalizálhassa a beavatkozás szükségességét. Ha ez mégis nélkülözhetetlen, akkor ezt úgy teszi, hogy közben figyelembe veszi a gyerek hangulatát, ha kell, eltereli a figyelmét. Ha kizökkenti a gyereket a játékból, akkor ezt azért teszi, hogy segítsen neki elérni vagy megkapni, amit szeretne. Néhány veszélyes szituációt kivéve az anya szinte sosem zavarja meg a csecsemőt, illetve nem avatkozik be fizikai erővel (nem kapja fel hirtelen, nem veszi el a kezéből a játékot).
Ezzel szemben a nem együttműködő, vagyis intruzív anya nem tiszteli a gyerekét aktív és független személyként. Azt feltételezi, hogy joga van ahhoz, hogy azt tegyen vele, amit szeretne, és saját normáihoz „formálja”. Nincs tekintettel a csecsemő hangulatára, nem figyel szándékaira, tevékenységére. Játék közben nem figyel a baba érdeklődésére, mást ajánl fel, mint amivel a gyerek játszani szeretne, vagy kikapja a kezéből a játékot. Beavatkozásnak számít az is, ha nem engedi explorálni a babát, igyekszik maga mellett tartani, vagy túl sokszor „kapja fel”, megöleli, puszilgatja még akkor is, amikor a csecsemőnek erre nincs igénye.
Milyen a pszichológiai értelemben elérhető anya?
A magas pszichológiai elérhetőség magas válaszkészséget jelent az anyák részéről. Az ilyen anya úgy rendezi a dolgokat, hogy ő és a csecsemő mindig elérhetőek legyenek egymás számára. Elég közel tartja magához gyermekét, hogy észlelje állapotát, jelzéseit és tevékenységét. Képes megosztania a figyelmét a csecsemő és más emberek, dolgok között, és nagyon ritkán van annyira elfoglalva, hogy figyelmen kívül hagyja, hogy mit csinál a gyereke.
Milyen a gyermekét elfogadó anya viselkedése?
Az ilyen anya akkor is teljes elfogadással fordul csecsemőjéhez, ha a baba viselkedése már más anyák számára irritáló lenne. Még akkor is becsüli a gyerek saját akaratát, ha az ellenkezik a sajátjáéval. Örül annak, ha gyereke más emberek iránt érdeklődik, vagy szívesen fedezi fel környezetét, és nem zavarja, ha ezt úgy teszi, hogy anyját esetleg figyelmen kívül hagyja, nem vonja bele. Előfordulhat, hogy zavarja vagy frusztrálja a csecsemő viselkedése, de ez csak rövid ideig tart. Tiszteletben tartja, hogy a gyermek egy külön egyéniség.
Ezzel szemben a nem elfogadó, vagyis elutasító anya gyakran bosszús, dühös, elutasító érzelmeket mutat. Érezteti, hogy a gyerek beavatkozik az ő életébe, panaszkodik rá, a hibáira és hiányosságaira fókuszál, ezt bírálóan vagy gúnyosan teszi.
A szenzitív anya nem tökéletes anya
Az anya csecsemőjével szembeni szenzitivitása alatt tehát azt értjük, hogy az interakciók során az anya képes érzékelni és értelmezni gyermeke jelzéseit, ezekre időben és megfelelően reagál. A szenzitív anya empatikus, együttérző a csecsemő aktuális érzelmi állapotát (pl. sírás, odabújás, frusztráció) tekintve, érzékeli komfort igényeit (pl. hogyan ül a csecsemő, le van csúszva a zoknija, szemébe lóg a sapka), tiszteletben tartja a szándékát, gátolja vagy erősíti érdeklődését (pl. ráerőltet-e valamit vagy kikapja a gyerek kezéből a játékot), ebben mennyire vesz részt és mennyire engedi felfedezni a csecsemőnek saját határait (pl. engedi explorálni, felfedezni a környezetet).
Így a biztonságos kötődés kialakulásának feltétele, hogy a szülő reagáljon a gyerek jelzéseire, mindezt érzékenyen tegye, és kölcsönösen egymásra tudjanak hangolódni.
pszichológus
Hiszem, hogy abban a pillanatban, amikor megfogalmazódik bennünk a gyermek gondolata, szülőkké válunk. Azonban a fogantatástól a kisgyermekkorig tartó út során érünk igazán anyává és apává mely szerepünket életünk végéig finomhangoljuk. Gyermeket nevelni nem egyszerű feladat, és egyikünk sem tökéletes anya vagy apa. Amikor megtorpanunk, jól jöhet egy szakértő útitárs, akivel belekezdhetünk egy belső munkába, kezünkbe kapva egy mankót, amely emlékeztet arra, hogy pontosan elég, ha ELÉG JÓ apa és anya vagyunk, és ha elhisszük, hogy minden nap lehetőségünk van változtatni és olyan szülővé válni, akire a gyermekünknek szüksége van.
