Kerékpár alkatrészek kreatív újrahasznosítása. Bringabizsu Manufaktúra

Néhány hete figyeltünk fel a Bringabizsu Manufaktúra termékeire. Néhány különleges nadrágszíjon akadt meg először a szemünk: mintha bicikli külső gumiból készültek volna! Kiderült: tényleg abból vannak. Megtaláltuk a készítőt, egyben a Bringabizsu Manufaktúra megálmodóját, Petyát, s megkértük: mutassa be az újrahasznos tárgyakat.

– Petya vagyok; hobbim a kerékpározás. Tavaly háromezer kilométert tekertem kedvesemmel és barátaimmal, tavalyelőtt pedig a negyvenedik életévem tiszteletére egy nap alatt megkerültem a Balatont (214 kilométer).

A kerékpárok karbantartása során számos olyan anyag válik fölöslegessé (láncok, fogaskerekek, abroncsok), melyek leggyakrabban a szeméttelepeken kötnek ki. A fém alkatrészeket le lehet(ne) adni újrahasznosításra, a gumikat azonban nem, azok veszélyes hulladéknak számítanak, melyeket – elvileg – még a kukába sem szabadna betenni.

Nemrég elkezdtem gondolkodni azon, hogy miként lehetne másképp felhasználni ezeket az anyagokat, és elkezdtem különböző tárgyakat készíteni belőlük. A gumikból övek, karkötők lettek, a láncokból fülbevalók, kulcstartók, a használhatatlan kerékből vállfa, a kerékagyból gyertyatartó, a küllőkből karkötőkapocs vagy övcsat stb.

Érdekes látni, hogy a szemétből igazi, használható tárgyak kerülnek ki a kezem alól, melyek – remélhetőleg – pár évig nem jelentenek környezetterhelést, hanem új gazdájuk új szerepben tovább tudja azokat használni.

A kerékpárosok azért kedvelik a tárgyaimat,

mert igyekszem azokat úgy kialakítani, hogy minden vonatkozásban kedvenc járművükhöz köthetőek legyenek, az öveknél pl. szegecsek helyett láncszemeket használok, melyek ugyanúgy összeerősítik az öv részeit, de egy csík külső gumin sokkal természetesebben mutatnak, és illeszkednek az újrafelhasználás szellemiségéhez.

Alapanyagot bringás barátaimtól, kerékpárszervizektől kapok javarészt ingyen vagy egy-két termékemért cserébe, de volt már, hogy megvásároltam több kiló alumínium alkatrészt azon az áron, amit a MÉH fizetett volna a tulajdonosnak.

Idén több használati tárgy előállítását tervezem, irodaszer tartókat, sörnyitókat, álló- és asztali lámpákat, falikarokat, órákat, hűtőmágneseket, gyümölcsöstálakat is fogok készíteni, valamint tervben van pár dreamcatcher (álomfogó) összerakása fogaskerekekből és pár méretes pókháló előállítása láncokból.

Felhasználás előtt minden anyag körültekintő, környezetbarát vegyi és mechanikai tisztítási folyamaton esik át, megszabadulva ezáltal a zsíros, olajos és egyéb szennyeződésektől.

Az összeállításban látható termékeket Neer Ildikó túratársunk, barátunk (Ildiko Neer Photo & Art) fényképezte, külön köszönet érte!

Bringabizsu Manufaktúra a Facebookon

 

hirdetés
2 válaszok
  1. Takács Anna
    Takács Anna says:

    sziasztok, szeretném megkérdezni, hogy van e mód itt ezen az oldalon bemutatkozni egy kézmüvesnek.
    ha igen akkor természetesen több információval is szolgálok. baráti üdvözlettel anna

    Válasz
    • Mesterházy Mónika
      Mesterházy Mónika says:

      Kedves Anna, ajánlom figyelmébe Alkotó vagyok c. rovatunkat, amely kifejezetten kézműves – amatőr és profi – alkotókat mutat be :) Természetesen van lehetőség a bemutatkozásra – kérem, írjon a szerkesztoseg[kukac]eletszepitok.hu e-mail címre

      Válasz

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

három × 2 =

hirdetés