Akiknek a tömegközlekedés is meghatározó élmény! Metrózás a kerekesszékesek őrangyalával
///
Brandt Viktor Budapesten él, trolivezetőként dolgozik – sokan emlegetik a kerekesszékesek őrangyalaként. Amikor csak tud, segít: változatos szabadidős programokat szervez kerekesszékes barátainak. Nem feltétlenül kell extra dolgokra gondolni; egy január végi program keretében például metrón és helyi járatú autóbusszal utazhatott a kerekesszékesek kisebb csoportja. Többen közülük először metróztak. Ami nekünk hétköznapi rutin, az számukra önfeledt szórakozás, meghatározó élmény. Kátai Virág elmeséli, milyen volt metrón utazni.
Történt, hogy a mi angyali Viktorunk, Brandt Viktor, egy jó barát, aki sok akciót szervez a sérült emberek elfogadtatása érdekében gondolt egyet, és a fejébe vette, hogy megmetróztat bennünket. Mivel én még ezen a téren szűz vagyok, akarom mondani voltam, kapva kaptam az alkalmon. A budapesti Deák téri templom előtt volt a találka, majd, miután összegyűlt a kis csapat, elindultunk a célunk felé.
A fotón Virág és Viktor látható
Bátor Szőr Robi(n), alias Abai Robi és Viktorangyal halálmegvetően bátor (vagy inkább vakmerő?) segedelmével száguldottunk alá a mozgólépcsőn a föld gyomrába. Így hát pontosabb megfogalmazás, hogy nem fel-, hanem lejutottam a csúcsra! Tényleg csúcs volt az érzés, főleg mivel több menetet is lenyomtunk! Két mozgólépcsőn kellett átverekednünk magunkat, mígnem elnyelt minket a hőn áhított jármű.
Itt elnéztem az emberek unott arcát, miközben én ezerrel vigyorogtam,
aztán rájöttem: hát persze, nekik ez egy teljesen természetes, mindennapos, egyszerűen abszolválható teljesítmény. Nem úgy nekünk! Számunkra kész kaland! Legalábbis egyelőre, de minden erőnkkel azon vagyunk, hogy előbb-utóbb ugyanilyen természetessé válhasson, és nagyon remélem, az unott arc a mi esetünkben nem lesz ilyen természetes.
Kiszállás után a minket kísérő tv stáb megállított bennünket néhány szóra. A magvas gondolatoknak a déli harangszó vetett véget, amitől a riportban semmi nem hallatszott volna, úgyhogy inkább fölpattantunk egy buszra, azaz halálmegvető segítőink fáradságot (és magukat) nem kímélve fölpakoltak bennünket.
Pár perc múlva megérkeztünk a végcélhoz, a jégpályához, ahol a többiek már vártak minket. Őrületes csúszkálások, driftelések következtek, közben bőszen sikoltoztunk, hogy teljesebb legyen az élmény. Kaptam a fejemre a stábtól egy pici kamerát, hogy a saját nézőpontomból is rögzítsem az eseményeket. Hogy milyenre sikeredett, az a Házon kívül adásában látható – a tévések azt mondták, ez lett a legjobb riportjuk. Fantasztikus hangulatban telt el ez a pár óra, a teljes felszabadultság jegyében.
De azért folyton azon tűnődöm, mennyi teendő van még annak érdekében, hogy számunkra is teljes természetességgel elérhetők legyenek az ehhez hasonló élmények…
2011-ben kezdődött a történetem a Facebookon. Online magazinként 2013 óta létezem. Független vagyok. Több százezren olvasnak havonta. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
Nagyon gratulálok reméljük, hogy több ilyen is lesz. És egyre több követője lesz a Viktornak. :)