Akiknek a tömegközlekedés is meghatározó élmény! Metrózás a kerekesszékesek őrangyalával

Brandt Viktor Budapesten él, trolivezetőként dolgozik – sokan emlegetik a kerekesszékesek őrangyalaként. Amikor csak tud, segít: változatos szabadidős programokat szervez kerekesszékes barátainak. Nem feltétlenül kell extra dolgokra gondolni; egy január végi program keretében például metrón és helyi járatú autóbusszal utazhatott a kerekesszékesek kisebb csoportja. Többen közülük először metróztak. Ami nekünk hétköznapi rutin, az számukra önfeledt szórakozás, meghatározó élmény. Kátai Virág elmeséli, milyen volt metrón utazni.

Történt, hogy a mi angyali Viktorunk, Brandt Viktor, egy jó barát, aki sok akciót szervez a sérült emberek elfogadtatása érdekében gondolt egyet, és a fejébe vette, hogy megmetróztat bennünket. Mivel én még ezen a téren szűz vagyok, akarom mondani voltam, kapva kaptam az alkalmon. A budapesti Deák téri templom előtt volt a találka, majd, miután összegyűlt a kis csapat, elindultunk a célunk felé.

A fotón Virág és Viktor látható

Bátor Szőr Robi(n), alias Abai Robi és Viktorangyal halálmegvetően bátor (vagy inkább vakmerő?) segedelmével száguldottunk alá a mozgólépcsőn a föld gyomrába. Így hát pontosabb megfogalmazás, hogy nem fel-, hanem lejutottam a csúcsra! Tényleg csúcs volt az érzés, főleg mivel több menetet is lenyomtunk! Két mozgólépcsőn kellett átverekednünk magunkat, mígnem elnyelt minket a hőn áhított jármű.

Itt elnéztem az emberek unott arcát, miközben én ezerrel vigyorogtam,

aztán rájöttem: hát persze, nekik ez egy teljesen természetes, mindennapos, egyszerűen abszolválható teljesítmény. Nem úgy nekünk! Számunkra kész kaland! Legalábbis egyelőre, de minden erőnkkel azon vagyunk, hogy előbb-utóbb ugyanilyen természetessé válhasson, és nagyon remélem, az unott arc a mi esetünkben nem lesz ilyen természetes.

Kiszállás után a minket kísérő tv stáb megállított bennünket néhány szóra. A magvas gondolatoknak a déli harangszó vetett véget, amitől a riportban semmi nem hallatszott volna, úgyhogy inkább fölpattantunk egy buszra, azaz halálmegvető segítőink fáradságot (és magukat) nem kímélve fölpakoltak bennünket.

Pár perc múlva megérkeztünk a végcélhoz, a jégpályához, ahol a többiek már vártak minket. Őrületes csúszkálások, driftelések következtek, közben bőszen sikoltoztunk, hogy teljesebb legyen az élmény. Kaptam a fejemre a stábtól egy pici kamerát, hogy a saját nézőpontomból is rögzítsem az eseményeket. Hogy milyenre sikeredett, az a Házon kívül adásában látható – a tévések azt mondták, ez lett a legjobb riportjuk. Fantasztikus hangulatban telt el ez a pár óra, a teljes felszabadultság jegyében.

De azért folyton azon tűnődöm, mennyi teendő van még annak érdekében, hogy számunkra is teljes természetességgel elérhetők legyenek az ehhez hasonló élmények…

hirdetés
1 válasz
  1. aniko magyarne
    aniko magyarne says:

    Nagyon gratulálok reméljük, hogy több ilyen is lesz. És egyre több követője lesz a Viktornak. :)

    Válasz

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kettő + hét =

hirdetés