Csak a hülyék mennek pszichológushoz? Nem, sőt! Hogyan hat ránk a segítő beszélgetés?
A fájdalmukat, a félresiklásaikat, az elakadásaikat felismerő, az önmagukért felelősséget vállaló emberek azok, akik tudnak, és mernek segítséget kérni, elfogadni.
Felismerni. Elismerni. Felvállalni. Kérni. Elfogadni.
Csupa bátor és tiszteletre méltó minőség…
Vannak, akik távol tartják magukat a valódi érzelmeiktől,
lefagynak, megkeményednek, megkeserednek, bántanak másokat, vagy magukat engedik bántani… Mert minél messzebb kerül az ember önmagától, annál kevésbé fáj. Pedig a fájdalom a megfelelő motiváció ahhoz, hogy megváltoztassuk az életüket. Elkezdhetnénk tenni magunkért, amikor már tűrhetetlen a szenvedés nyomás.
Miért jó, ha beszélünk róla?
Gondolataink egész nap áramlanak; zajosan kattognak, zakatolnak, kitöltenek bennünket, ha akarjuk, ha nem. Szavakká formálódnak odabenn, gyűlnek, gyűlnek, és úgy hangoznak néha, mint a 80-as évek monoton, rossz minőségű, egyetlen szinkronszínésszel készült, hangalámondásos videó filmjei. Változó, hogy melyikünk hogyan önti formába ezeket a gondolatokat. Nem mindannyian vagyunk barátságban a szavakkal… Van, aki könnyedén formázza őket, van, aki nehezen. Van, akinél gördülékenyen megy a „szinkronizálás”, van, akinél keservesen.
Ez a nehezebb. Ha a belső gondolatok, érzések és érzelmek nem ölthetnek testet a külvilágban, attól a lélek is áporodottá tud válni, mint egy sosem szellőztetett szoba. Idővel elfogy belőle az oxigén, és élhetetlenné válik a levegő.
Sajnos gyakoriak az ilyen mondatok, hogy „Attól nem lesz jobb semmi, ha beszélek róla! A helyzet nem változik. Minek lelkizzek rajta?! Vagy egyedül oldom meg, vagy sehogy.” Valamiért azt hisszük, a fájdalmas érzéseink, élethelyzeteink megfogalmazása, kibeszélése panaszkodás, szégyellnivaló gyengeség. Pedig nem az. Fel sem tudjuk mérni, hogy a kibeszéletlen szavaknak mekkora hatása van! Valójában attól gyengülünk, ha „nem nyitunk ablakot”. Kimondani, megfogalmazni, hogy mi fáj, mi nyomaszt, mi okoz elakadást, nem gyengeség, hanem tiszteletet érdemlő erő.
Bizakodással tölt el, hogy lassú, mégis megfogható változás érződik a külvilág hozzáállásában is. Igényes lapoknak van pszichológiai különszáma, markáns témákkal. Ismert és elismert művészek mesélnek az életüket meghatározó szülői hatásokról, a gyermekkorból hozott, jó sokáig cipelt önbizalomhiányról, szerethetőségük megkérdőjelezhetőségéről, vagy a gyermektelenségük terhéről. Mesélnek a függőségből kivezető terápiás útról, és az önismereti munkáról.
„Engem ne sajnáljon senki!”
Egy segítő szakember szemében megcsillanó empátia, együttérzés nem sajnálat. Ha nem szoktunk hozzá az együttérzéshez, és a törődéshez, ez valóban lehet ijesztő. Mert kényelmetlen. Nem szeretjük viszontlátni a velünk megtörténtek súlyát egy értő tekintetben.
Igaz; azzal, hogy beszélünk róla, a nehéz, vagy fájdalmat okozó helyzeteink és kapcsolataink valóban nem változnak, de valami más talán igen. A kimondott és meghallgatott szavak mentén létre tud jönni az a megfoghatatlanság és megnevezhetetlenség, ami majd bennünk okozza a változást.
Amikor mi magunk változunk, akkor másképp vagyunk jelen, másképp reagálunk, másképp érzünk – egyszerűen más szemmel látunk. És ez segít.
A Segítő beszélgetés lényegét Agnes Beguin ragyogóan fogalmazza meg az alábbi sorokban.
Figyelj és hallgass meg!
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg és te tanácsot adsz, nem teljesítetted a kérésemet.
Ha arra kérlek, hogy hallgasd meg az érzéseimet, és te elmagyarázod, hogy miért rossz, hogy így érzek, akkor rám tiportál.
Ha arra kérlek, hogy hallgass meg és te úgy érzed, hogy valamit tenned kell, hogy a problémám megoldódjon, bocsáss meg, de én úgy érzem, hogy te süket vagy.
Nem kértem mást – csak hogy figyelj rám és hallgass meg,
Nem kértem, hogy tanácsolj, sem hogy tegyél,
Nem kértem mást, csak hogy hallgass meg.
Nem vagyok tehetetlen, csak gyönge és elesett.
Amikor teszel valamit helyettem, amit nekem kell megtennem, csak megerősíted a félelmemet és gyöngeségemet.
De ha elfogadod, hogy úgy érzek, ahogy érzek, még ha ez az érzés érthetetlen is, lehetővé teszed, hogy megvizsgáljam, és értelmet adjak az érthetetlennek.
Ha ez megtörténik, a válasz világossá válik és tanácsra nincs szükség.
Talán azért használ sok embernek az imádság, mert Isten nem ad tanácsot, sem megoldást, csak figyel és meghallgat, a többit ránk bízza.
Tehát te is figyelj rám és hallgass meg. Ha szólni akarsz, várj egy ideig, és akkor már én is tudok rád figyelni.
Nyitókép: Julia Mourão Missagia/Pexels
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.
