Ha látogatást teszel a múltba, elindulhatsz előre, hogy másképp fejezd be a jelent. Mi lettél, hogy nagy lettél?
A Kölyök címmel Bruce Willissel készült egy film évekkel ezelőtt. A maga amerikai, vígjátékos módján egész jó történet volt a bennünk élő gyermekről. A főhős 40 éves, kiégett, nagyképű agglegény, akihez egy nap beállít 8 éves kori önmaga és nekiesik. „Negyven évesen még nem vagyok nős?! Nem vagyok pilóta és még egy kutyám sincsen?! Szánalmas egy alak leszek…” Mi romlott el? Hogyan lett abból a kis srácból egy törtető, magányos felnőtt? Mikor és miért adta fel Bruce (a filmbéli Russ) az álmait, és felejtette el, hogy mit szeretne valójában?
A történetben Russ esélyt kap arra, hogy felfedezze saját magát. És hogy rájöjjön – a magára öltött cinikus maszk mögött még mindig ott van az a hatalmas szívű, suta kisfiú, aki megtiltotta magának a sírást hosszú évekkel ezelőtt. Ahhoz, hogy kiskori önmaga visszajuthasson oda, ahonnan jött, a felnőtt Russnak ki kell találnia, mi az a múltbéli, elfeledett esemény, ami helyrehozásra vár.
A közelgő gyermeknap kapcsán csináltam egy kis számvetést, hogy nyolc éves korom körül én például mit szerettem a legjobban játszani és volt-e válaszom arra, hogy „mi leszek, ha nagy leszek?”
A fotón a szerző, Bíró Rita látható
Óvónő szerettem volna lenni, vagy védőnő. Akkoriban rendre kismamának öltöztem. Felvettem anya hosszú köntösét és párnával tömtem ki a hasamat. A Sehányéves kislány című könyvet sosem tudtam megunni, és nagyon szerettem csecsemőkkel és totyogókkal játszani. Egy éves koromban kaptam egy hosszú, aranyszőke hajú babát, aki nagyon sokáig töltötte be a vágyott, de sosem lett kistesóm szerepét. Éva baba sajnos nem tudott bepisilni, a lábai is merevek és vékonyak voltak, de ennek ellenére imádtam tisztába tenni és tipegőbe öltöztetni őt.
Amikor szülésznő lettem, és később, amikor koraszülött intenzív osztályon dolgoztam, már valóságos babák apró testét tarthattam a kezemben. Ma, önismereti mentorként valahogy még mindig „bábáskodok” és gondoskodok – a hozzám fordulók elfeledett, vagy megfájt történeteit segítem a napvilágra.
Azt javaslom, hogy ajándékozz önmagadnak egy kis időt, keress elő néhány fényképet és „beszélgess el” a benned élő gyermekkel.
Olyan vagy-e, amilyennek gyerekként készültél?
Milyennek látná kiskori önmagad a felnőtt lényedet?
Van-e olyan az életedben, ami helyrehozásra, vagy gyógyulásra vár?
Készíts egy „öröméletrajzot”! Idézd fel életed örömeit és a jó érzéseket. A jó dolgok közül nehéz választani. A rosszak sajnos nem hagynak választást…
Ha látogatást teszel a múltba, elindulhatsz előre, hogy másképp fejezd be a jelent.
1969-ben születtem, a pályámat szülésznőként kezdtem Szegeden, azután világgá mentem, és Ausztráliában éltem 5 évig. A Janus Pannonius Tudomány Egyetemről és a Külker Főiskoláról gyűjtöttem diplomákat, és hosszú évekig HR szakemberként dolgoztam.
Iskolai végzettségeimet, valamint az élettől és a saját önismereti utamból nyert tudást, bölcsességet, és a hitemet ötvöztem hivatássá, és másfél évtizede segítőként dolgozom.
Nagyon sokféle élethelyzettel találkozom; munkahelyi, és magánéleti problémákkal, erőt vivő feladatokkal, elvárásokkal, fel nem ismert elakadásokkal. A segítő beszélgetések mentén a hozzám fordulóknak sikerül tisztábban látni magukat, és megtalálni az erőforrásaikat ezek kezeléséhez, megoldásához.
