„C”, mint filcbetű
Mert otthon a családom nem tudta kimutatni felém a szeretetét – más gondjuk volt -, ösztönösen kerestem valami szépet, valamit, amiben hihetek. Ezért lettem jótanuló. Hogy valaki dicsérjen, szeressen, vagy azt higgyem. Mindegy.
Olvastam és én voltam Mercutio, Gavroche, Anna Karenina, Bovaryné, borzongtam a Hollótól, sírtam Jane Eyre-ért, és minden Párizsról szóló versben regényben novellában sanzonban ott voltam, jártam az utcáit, álmodtam, hogy egyszer igazán látom majd. Minden iskolai versenyen rész vettem, mindig győztesként. Ötödikes voltam, amikor először olvasták fel az iskolában a fogalmazásomat.
Egyszer láttam a naplót, amit mi sosem láthattunk. Nem tudtuk milyen jegyek vannak oda beírva, én legalább is nem láttam soha. Csak akkor, mert kértem. A tanárom kedves volt és megmutatta a sok ötöst, de valószínű ő sem gondolta ezt tovább.
Ott volt a nevem, és más adataim, és egyáltalán nem értettem, de volt egy nagy piros C betű, amit filctollal írtak oda. Emlékszem a filcre és arra, hogy a betű idézőjelben volt. Nem kérdeztem semmit, szégyen, zavar, félelem volt bennem, nem tudtam mit mondhatna most nekem. Sajnáltam őt és azt ami akkor, ott örökre elveszett.
Farkas Ágnes
Farkas Ágnes újságíró korábbi írása
Azt kell fésülni, aki kócos. Ágnes vagyok, cigánytelepen születtem. Egy szabad és erős nő története
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
