Hiány. Érzet. Akiknek azt kiabálja a szeretet ünnepe, hogy senkihez sem tartoznak
Közeleg a karácsony. Fáradt vagyok. A nyári pihenésnek nyoma sincs, a jövő éviről pedig azt érzem, sosem jön el. És mégis áldott vagyok és végtelenül szerencsés, mert ennél sokkal nagyobb gondom nincs. Megállok hát, és a magányosokra gondolok, akik arcába azt kiabálja a szeretet ünnepe, hogy senkihez sem tartoznak.
A boldogtalan családokra gondolok, ahol a Szenteste sem tesz csodát, és nem simítja békésre azt, ami az év 364 másik napján sem működött.
A megözvegyült anyára gondolok, aki nemrég temette el gyermekei apját, és most először kell végigcsinálnia a kicsikkel az ünnepet a családfő nélkül.
A vágyakozó anyára gondolok, aki siratja a legutolsó lombik eredménytelenségét, mert ez az év sem hozott neki kisbabát.
A bántalmazott anyára gondolok, aki egy szükségszállón húzza meg magát, és sír, mert a gyerekeinek már megvett ajándékot nem tudta magához venni, mikor menekültek.
Az édesapára gondolok, aki elvált felesége gyűlölködése miatt csak a két ünnep között, egy kopott délutánra láthatja a gyermekét.
Az asszonyra gondolok, aki az utolsó napjait morzsolgató férje mellett virraszt az onkológián.
Az alzheimeres idős nénire gondolok, aki gyermekei és emlékei nélkül tölti az estét egy idősek otthonában.
„Van a csoda… Karácsony csodája. Amire várunk. És ami teljesedik. De ez a csoda nem a színes szalagokkal átkötött dobozokban rejlik. Nem a feldíszített zöld fenyő alatt találod. Ezt a csodát másutt kell keresni, másutt lehet megtalálni. Ez a csoda a kedves szavakban, őszinte, szívből jövő kívánságokban, szerető érzésben érkezik. És kell ennél nagyobb ajándék? A következő háromszázhatvanöt napban ezek kísérnek, ezek adnak erőt. Nem a csomagokban lapuló tárgyak, hanem csakis ezek. Csak ezek… Ez a karácsony csodája.” Csitáry-Hock Tamás
B. R.
Nyitókép: Thomas Wolter, Pixabay
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
