Anya, fáj a hasam! Fiacskám, elvárom, hogy te is legalább úgy teljesíts, mint Pistike!
Elvárások között élünk. Már nem is gondolkodunk azon, hogy a másik elbírja-e. Sokan annyival elintézik, hogy ilyen a világ, nem árt elég korán felkészíteni a gyereket a terhelésre.
Pedig a gyerek nem csak úgy egy csoportfogalom. Egyéniség, személyiség, lelke van. Terhelhetősége van. Lenne. Az értő figyelem rendkívül fontos a szülő részéről. Miért terheli túl a gyerekét? Kinek akar bizonyítani?
Vizsgálatok sora bizonyítja, hogy azok a gyerekek, akiktől a szülő a mindent várja el, ugyanolyan stresszesek, mint a menedzserek. Sokan már kisóvodás korban túlterhelik a gyereket. Minden napja legyen betáblázva, mert ha iskolába megy, úgyis le lesz terhelve, szokjon hozzá – hangzik a szülői magyarázat.
És bizony, egy kisgyerek mindent megtesz azért, hogy a szülei kedvében járjon. Első osztályban pedig elkezd pszichoszomatikus tüneteket produkálni. Miért? Pusztán azért, mert nem bírja tovább. Nem az ő képességeihez, személyiségéhez szabták a szülei az elvárásokat, hanem önmagukat igyekeznek megvalósítani a gyermeken keresztül, megfelelve a társadalmi nyomásnak.
Van olyan gyerek, akihez a Waldorf-módszer illik, van, akinek egy versenyistálló kell, mindenki más.
Van választási lehetőség. Mi alapján válasszon a kedves szülő például iskolát? A 6-7 éve ismert gyermeke alapján. Látnunk kell szülőként, hogy mire képes. Nem csak agyilag, hanem idegrendszerében, lelki habitusában. Mindezek után megfelelő tanítónénit – ha van, tanítóbácsit – kell választani, hiszen ő lesz hatással a gyerekünkre, ő fogja motiválni, szeretni, megérteni…
A gyerek, akit 70 éve adtak iskolába, a képességei szerint képes volt továbbtanulni, egyetemre menni, vagy a képességeihez mérten kétkezi munkát végző szakember lett belőle. Mindenkinek meg van a saját útja, ha nem járhatja be, a lelke bánattal, magánnyal, betegséggel reagál. Idegen lesz az osztályban, mert nem oda való. Nem ott várja az a közeg és tanító, akivel neki találkoznia kellene.
Hiszem azt, hogyha a szülő veszi a fáradtságot, és már mikor nagycsoportos óvodás a gyerek, elmegy iskolákba konzultációkra, nyílt napokra, ad elég időt maguknak arra, hogy a gyerek is részese legyen az iskolaválasztásnak, akkor a gyerek nem mint egy elszenvedő tárgy kerül be ide vagy oda, hanem aktív résztvevőként, visszasugározza a szüleire kiegyensúlyozottságával, hogy a megfelelő helyen van.
Fontos, hogy nem jó vagy rossz a gyerek! Mert mihez képest jó vagy rossz? A szomszéd Pistikéhez képest? Annyi jelző van, amivel jellemezni tudunk. Segítsünk nekik megismerni önmagukat! Ha csak a jó és rossz mentén ítélkezünk, szorongó gyerekkel fogjuk szembe találni magunkat.
A gyerek feje felett dönteni arról, hogy vele mi lesz, anélkül hogy tudná, oda vezethet, hogy aztán nem mer őszinte lenni, nem mer megnyilvánulni, hiszen majd anya meg apa megmondja.
Ehhez persze azt kell, hogy mi, szülők magunkba nézzünk, mennyire vagyunk autokraták, főnökök otthon. Nem arról van szó, hogy demokratikusan minden zuhanjon szét. De a gyereket érintő kérdésekben, hadd legyen véleménye!
Legyen mód beszélgetni, tanítsuk meg, együtt megoldani egy helyzetet. Ha mi szorongunk, a gyerek is szorongó lesz. Saját félelmeinket vetítjük ki rá. Azt kell megtanulnia, hogy mindenre van megoldás.
Legyen szabad otthon kérdeznie. Legyen minden nap elég minőségi idő egymásra. A gyerek nem tehet arról, hogy mi túlterheltek vagyunk. Az nem válasz, hogy most fáradt vagyok, nem beszélgetünk. Ha most nem beszélgetünk, kamaszként már nem velünk akar majd beszélgetni. A szülő legyen útitárs ebben a nagy kalandban, bárhol is akadjon, tévedjen el, legyünk jelen, legyünk mellette! És úgy segítsünk, ahogy neki van rá, ránk szüksége.
Kalandos felnőtté válásomat színészként kezdtem, majd pedig az élet szelíd terelgetései mentén tanultam természetgyógyászatot, feng shui-t, reikit, pszichológiát, gyermek- és felnőtt drámát , schüssler só- és homeopátiás tudományokat… sok mindent. Leginkább megtanított az úton levésre, és hogy segítőnek születtem le ebben az életben. Tanulni és átadni ami bennem összeállt . Mindenben a holisztikus személetet keresem, az összefüggéseket. Hermész triszmegisztosz szavaival élve: ami lent van, az megfelel annak, ami fent van, és ami fent van, az megfelel annak, ami lent van, hogy az egyetlen varázslatának műveletét végrehajtsd. Ez életem vezérfonala. Keresni a kapcsolatot az égiekhez, az Istenhez. Isten nem köthető valláshoz, számomra mindennek az eredője és működtetője. Szakmaiságomon túl édesanyaként is az intuícióm és hitem vezet el a megoldásokhoz.
