Kő Boldizsár játszóterei, játszóházai. Nyit a Csodavár, ahová nem csak Down-szindrómás gyerekeket várnak
Itt a tavasz, lehet menni játszóterezni végre: egy olyan játszótér-tervezőt és -építőt mutatunk be, aki többedmagával együtt korszakváltást hozott e téren, és most lett kész egy új, nagyon különleges játszóházzal. Ez egy steampunk hangulatú mesetér, ami arra ad lehetőséget, hogy Down-szindrómás és egészséges gyerekek játszhassanak együtt.
Kő Boldizsár grafikus és Balla Gábor szobrász, valamint húsz képzőművész és tájépítész 2001-ben tervezte meg és építette fel a Zöld Péter mesejátszótéret Budapesten a Millenáris parkban, amely iparművészeti nívódíjat is kapott. Ebből nőtte ki magát több alkotóműhely, amelynek tagjai nagyon egyedi, egy-egy történetre vagy témára épülő játszótereket terveznek saját fejlesztésű eszközökkel, gyönyörű freskókkal, szobrokkal, amelyek játékszerek is egyben. Fejlesztik a gyerekek fantáziáját, a mindennapjaikba csempészik a képzőművészetet, átadnak ismereteket és műveltséget, szerepjátékra is csábítanak – nemcsak a nagymozgásokat teszik lehetővé, mint a hagyományos játszóterek. És alkalmad adnak arra, hogy az élet dolgait eljátszva a gyerekek kezelhessék a lelki gondjaikat.
Kő Boldizsár a Mese Terek nevet kapott csapatával azóta is folyamatosan alkot: nemcsak itthon, hanem külföldön is, nemcsak játszótereket, hanem játszóházakat is. Általában azzal a kéréssel keresik meg az önkormányzatok, hogy valamilyen helyi legendát vagy történetet idézzen meg, és sokszor alakítja a tér tematikáját a lakóközösség segítségével, mondván, ők fogják használni.
A pesti Benczúr-kerti játszótér esetében például kifejezetten a lakók kérték, hogy a városi, szecessziós környezetet ábrázolja a tér, szabad asszociációra hívó szobrokkal és festményekkel. A Mecsekben, Pécs környékére például Patkó Bandis játszóteret terveztek, a betyárvilágot ábrázolva, Mánfán helyi legendákat és törpöket idéznek, akik a bánya mélyén élnek és kincseket gyűjtenek, a budapesti szívkórház kertjében Szent Ferenc életéről született gyógyító mesetér. A ráckeresztúri drogrehabilitációs intézetbe Tékozló fiú játszóteret építettek, nagykamaszoknak, felnőtteknek (ezek edzésre, illetve önmagunkba nézésre alkalmas eszközök).
Kő Boldizsár névjegy
Született: Budapest, 1969. április 29.
Diploma: Magyar Képzőművészeti Főiskola 998, képgrafika-vizuális nevelés tanári szak
Mesterek: König Róbert, Pásztor Gábor
Barcelonában a magyarok és katalánok közös történelmét feldolgozva, I. Jakab királyról és magyar feleségéről szól a játszótér, aki elvitte magyar kultúrát Katalóniába, építészeket, szakácsokat, zenészeket: a katalánok fontos személyként emlékeznek rá, okos asszony volt, ki ott volt a király tárgyalásain, tanácsokat adott neki. Egy spanyol faluban Sárkányölő Szent Györgyről szól a mesetér, Varsóban szintén a lengyel-magyar történelem került terítékre, többek között I. László, Szent Kinga és Károly Róbert bemutatásával.
– Fontosnak tartom, hogy a játszótér minden szinten hasson a gyerekre: gyógyítsa a lelkét, hiszen gyerekkorban mindig van mit gyógyítani, megdolgoztassa az agyát, fejlessze a műveltségét és a szépérzékét, a finommotorikus és a nagymozgásokat is, észrevétlenül – mondja Kő Boldizsár.
Sok esetben múzeumpedagógusokat, formatervezőket, pszichológusokat, néha még zenészeket is bevon a munkába, attól függően, mire van szükség. Például nagyon kedveli a mozgó szobrokat, amiket a gyerekek tudnak működésbe hozni, illetve az óriás mókuskereket (egyébként több magyar műhely is szereti ezt a játékszert). Ez egy forgó hordó, a gyerekek imádják, mert azt érzik, hogy egyszer csak megindul a Föld, egyébként pedig nagyon fejleszti a motorikus mozgást és az egyensúlyérzéket. Például Nagycenken a vasúti múzeum számára épített játszótéren a mozdony kerekeit ilyen óriási mókuskerekek adják.
A játékeszközök természetesen mind a mese részei, például Varsóban a hintával két magyar és két lengyel huszárt lehet mozgásba hozni, a balatonboglári Magyar Tenger nevű játszótéren egy rúgókra szerelt csónakon pedig meg lehet tapasztalni, milyen a viharos víz.
– Itt végre megvalósíthattam régi álmomat, egy olyan társasjátékot, amiben a gyerekek a bábuk. A pálya a Balaton vonalát formázza, a nagyobb településeket egy-egy stég, ami valójában egy szék és ráülhetnek a gyerekek. Az volt itt a burkolt cél, hogy a balatoni városokat megismertessük a gyerekekkel és a felnőttekkel. A dobókocka pedig egy földgömb egy tengelyszerkezeten, amit pont egy gyerek kitárt karjának a mérete, át lehet ölelni és meg lehet forgatni, a számláló mutatja, hányat dobott a forgató – meséli lelkesen Kő Boldizsár.
A Mese Terek legújabb munkája pedig éppen most készül.
A 15. kerületi Árva vár utcában nyílik majd ugyanis a Rejtett Kincsek Down Egyesület bázisa egy régi mozi épületéből átalakítva: az emeleten fejlesztő szobákkal és tornatermekkel, a földszinten pedig egy kávézóval és a Csodavár játszóházzal, ahová ép gyerekek is bemehetnek.
– Ezt az alapítványt egy Eszter nevű lánynak köszönhetjük, aki tizennyolc éve Down-szindrómával született – mondja Kő Boldizsár. – Az édesapja ahelyett, hogy kétségbeesett volna, többek között megalakította ezt a szervezetet, ahol a hasonló problémákkal küzdő szülőket igyekeznek segíteni pedagógusokkal együtt. A játszóház a szervezet kérésére lett steampunk stílusú, mert a Down-szindrómás gyerekek is olyan furcsának, abszurdnak és meseszerűnek élik meg a világot, mint amilyen számunkra a steampunk. Persze nem teljesen adjuk át ezt a világot, mert nyomasztó lenne a gyerekeknek, inkább csak érdekes oldalát, a modern eszközöket mesés, régies kivitelezésben, mintha Verne Gyula világát képzelnénk el, csak sokkal színesebb kivitelezésben, a gyerekekre szabva. Nagyon fontosnak tartottuk, hogy ebben a játszóházban a szerepjátékot helyezzük előtérbe, a tengeralattjárók, autók, műszerek irányításának lehetőségét. A legtöbb játszóház egy hatalmas és izgalmas tornaterem, itt is van ilyen rész, de hangsúlyt helyeztünk arra, hogy fejben menjen inkább a játék, és főként sok lehetőség legyen egymással játszani, űrhajósat, Némó kapitányosat.
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.