Én tehetek róla, hogy nem esem teherbe! Lélekölő női veszteségek

Eszter „harcban állt” a teherbeesésért. Háromévnyi sikertelen meddőségi kezelés után találkoztunk, de ő nem akart tudomást venni a veszteségei fájdalmáról, és erőből készült a következő lombikozásra. Először nem akart „lelkizni”, nem akart magáról beszélni – félt, hogyha utat enged a könnyeinek, soha nem fogja tudni abbahagyni a sírást. Pedig már réges rég apró darabokra volt törve a szíve, csak az a hatalmas akaratereje tartotta – látszatra – egyben.

Ahhoz, hogy kibírja ezt az egészet, Eszter merev határokat húzott maga köré: nem fogadott el meghívást keresztelőkre, szülinapokra, nem járt össze többé a kisgyermekes barátokkal, semmit sem osztott meg a családtagjaival és a barátaival. Ezért elszigetelődött, magára maradt a problémájával egy értetlen közegben. Férje sem tudott hatni rá… Ádám szomorúan nézte, ahogy eltűnik, kifakul az a régi „Szélvészkisasszony”, akibe beleszeretett.

A teherbeesés sikertelensége kikerülhetetlenül megváltoztatta Eszter önmagáról alkotott képét: addig sikeres, egészséges nőnek tartotta magát, de ebbe a képbe beköltözött a szégyen, a reménytelenség és a tökéletlenség.

Azt érezte, képtelen betölteni a legklasszikusabb,

legtipikusabb, a társadalom által is elvárt női szerepet.

És bár nem ismerte fel, és nem tudatosította, de ő is megélte a gyász fázisait. A negatív terhességi tesztek láttán a kezdeti sokkot, a hitetlenkedést, azután a haragot, majd a bűnbak keresést. Eszter sajnos jól bele is ragadt ebbe a fázisba: saját magát hibáztatta, vádolta, és az évek során ez a szégyen, és önvádlás, eljuttatta őt a kontrollvesztés, a depresszió, és a szorongás állapotába. Ez más, mint a normál gyász… Itt sok apró veszteség gyűlik fel az idők során, ezen kívül Eszter olyasvalakiket veszített el, akik nem is léteztek, illetve akiket mások nem ismertek rajta kívül: a vágyott gyermekeket. A lombikprogram során, a beültetés előtt láthatta mikroszkópon, ahogy elindult az embriói fejlődése. Elkezdődött életekről volt szó… És ami elindult, arról már mert álmodozni – elképzelte, hogy milyen lesz terhesnek lenni. Valódi veszteségélmény volt ez. Nemcsak egy fantázia, de több embrió elvesztése is.

A sikertelen fogamzás minden egyes mozzanata kiszámíthatatlan, és gyakran megfoghatatlan. Részben kontrollálható ugyan, mert Eszter annyit eldönthetett, hogy igénybe veszi-e az adott beavatkozást, de számíthatatlan, mert a sikerét nem tudta befolyásolni.

A kivizsgálások és kezelések során fokozatosan felhalmozódott stressz teljesen kimerítette őt. Az ilyen krónikus stressz sajnos a testi működésére is hatással van – a szív-és érrendszerre, a hormonrendszer működésére, és olyan változásokat okoz, amelyek tovább ronthatják a fogamzó képességet.

A meddőségi kezelések két hatalmas,

láthatatlan faktora tehát a stressz és a gyász.

Nem szabad ezeket kezeletlenül hagyni.

A testi gyógyítás csak akkor ér valamit, ha az ember örök, néha megsebzett, fájó lelkének ápolásával párosul. A testi és lelki elakadások felismerése révén, és a stressz csökkentésével Eszter közelebb jutott önmagához, és a „célhoz”. Kislánya lassan egy éves. Igazi Szélvészkisasszony lesz, már most látszik!

 

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

kilenc − 4 =

hirdetés