Itt a farsang, áll a bál! Házilag kivitelezhető, kreatív jelmezötletek kicsiknek

Január 6-án, Vízkereszt napjával beköszöntött a farsangi időszak, ami hamvazószerdáig tart. A bölcsődékben és az ovikban lassan időszerű a farsangi ünnepség. Fel van adva a lecke: milyen jelmezbe öltöztessük gyermekünket? Nem feltétlenül kell jelmezkölcsönzőbe menni, házilag is készíthetünk jópofa jelmezeket.

A bölcsődékben még nem kötelező jelmezbe bújniuk a kicsiknek, bár a gyerekek egészen picin, már 2 éves korukban imádnak beöltözni. Ha jelmezt választunk, figyeljünk arra, hogy a jelmez kényelmes legyen, s persze fontos, hogy a szerep – amibe a jelmez révén beleélheti magát – közel álljon a szívéhez. Több szülő szívesen bújtatja gyermekét kölcsönzőből beszerzett állatjelmezbe (nagyon édesek a gyerekek mackóként, cicaként stb.), a vastag – bundás – kezeslábasokban a gyerekeknek hamar melegük lesz. Tartsuk ezt is szem előtt, amikor jelmezt választunk.

Jelmezek saját kivitelben

A fotón látható pillangójelmezt Márti készítette a kislányának. A szárnyformát drótból hajlította, a nagymama csipke fehérneműjét öltötte rá. A szárnyakat aranyzsinórral díszítette. A pillangó fejére fekete hajpánt került, a csápok kábelkötegelők, fekete szalaggal áttekerve. A pillangólány fehér body-t viselt fehér harisnyával.

Márti két másik saját készítésű jelmeze – hótündér, bohóc – látható a következő képen. A hótündér ruháját Márti varrta, ragasztóval rajzolta rá a csillagokat, s erre szórta az ezüst glittert; a hótündér nyakára és a fejére csillogó karácsonyi girland került. A varázscsillagot a hótündér maga készítette papírból, alufóliából.

Farsangi jelmezek

A bohócjelmez felső része (ld. nyitókép) piros póló, amire nagy gombokat varrt Márti, beszerzett hozzá egy bohém nadrágot; a nyakra és a bokára fehér fodor került, a hajba pedig drót. Az orr felezett ping-pong labda, vattával kitömve.

Az alábbi három képen Angelika saját kivitelezéű jelmezei láthatók.

Jelmezek papírból

Néhány s. k. jelmez Olvasóinktól

Jelmezötletek innen-onnan

Szivárvány filc anyagból

 szivarvany_farsangi_jelmezotletek_1

Robin Hood

robinhood_farsangi_jelmezotletek_1

Minnie

minnie_farsangi_jelmezotletek_1

Lovag

lovag_farsangi_jelmezotletek_1

LEGO Ninja

legoninja_farsangi_jelmezotletek_1

Katicabogár

katica_farsangi_jelmezotletek_1

Harangvirág

harangvirag_farsangi_jelmezotletek_1

Eper(ke)

eper_farsangi_jelmezotletek_1

Búvár

buvar_farsangi_jelmezotletek_1

Innét válogattunk >> 

Saját házunk tájáról + 2 ötlet: indián, Zorro 

zorroindian

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × 2 =

hirdetés