Fejben dől el? Ami rajtunk múlik és ami nem. Könyvajánló
“Minden fejben dől el!” – szokták mondani. Csakhogy az élet nem ennyire egyszerű, nem csoda, ha sokan fenntartásokkal fogadják a hasonló kijelentéseket.
Tény, hogy a mentális beállítódásunk jelentős hatást gyakorol a teljesítményünkre, a közérzetünkre, az egészségi állapotunkra, sőt, az emberi kapcsolatainkra is. Például az élsportban bizonyos szint felett tényleg majdnem minden fejben dől el, erős mezőnyben a győzelem vagy vereség már jórészt a mentális állapoton és felkészültségen múlik.
A gyógyítás világában is evidenciának számít, hogy amit elvárunk egy adott szertől vagy eljárástól, az nagymértékben befolyásolja a hatást. Dokumentált esetek bizonyítják, milyen lenyűgöző öngyógyító erők ébredhetnek a szervezetben a bizakodó gondolatok, a felépülésbe vetett hit, a pozitív elvárások nyomán. Kapcsolataink sorsa is azon áll vagy bukik, hogy elég nagy súlyt helyezünk-e mindarra, ami bennünk van: az értékeinkre, az elveinkre, a meggyőződéseinkre, a józan mérlegelésre, a stratégiaalkotásra.
Annak, aki csakis a folyton változó érzései alapján dönt, nagyon nehéz lesz a kapcsolatait jól működtetni, s azokban kitartani. Ha tehát nem is minden, de számos dolog bizonyosan fejben dől el.
Éppen ezért igen hasznos megtanulnunk, miként formálhatjuk a gondolatainkat, a mentális beállítódásunkat úgy, hogy ezek minél inkább segítsenek, ne pedig hátráltassanak bennünket az életünkben.
– Ha nagyon sebzettek vagyunk, ha valamilyen séma foglyaként élünk, akkor jellemzően azokhoz a negatív érzésekhez igazodó lesz a gondolkodásunk, amelyekkel egyébként küzdünk. Miközben azt hisszük, hogy szabadon gondolkodva jutunk következtetésekre, általában egy zárt körön belül mozgunk. Hiszen a sémákhoz gondolatok, érzések, fizikai állapotok és ezeket megerősítő emlékek kapcsolódnak, ezért minél sérültebbek vagyunk, a gondolkozásunkra annál inkább rátelepszik a sebzettség mintázata. Ilyen esetben jellemző lehet, hogy valaki ugyanazzal a kérdéssel kapcsolatban alapvetően más gondolatokra jut, ha éppen jól van, és másokra, ha rosszul.
A hangulatok mindannyiunk gondolkodását befolyásolják valamelyest, de ha valaki nagyon sebzett, akkor ez szélsőséges mértéket ölthet. Amikor tehát jól mennek a dolgok, boldogan meséli, hogy a partnere a világ legcsodásabb nője, de ha éppenséggel összevesznek, akkor már azt hallhatjuk tőle, hogy az egész kapcsolatuk tévedés volt. A gondolatai ugyanis az érzelmi állapotaihoz kapcsolódnak, azokat tükrözik, az érvelése pedig az érzelmei igazolását szolgálja.
Ezért fontos, hogy legyenek meggyőződéseink, saját élményekhez kötődő igazságaink. Például arról, hogy érdemes jót tenni akkor is, ha nem viszonozzák. Ezt a meggyőződésemet akkor is erőforrásként tudom használni, amikor az aktuális érzelemvilágomból más következtetésekre jutnék, mert például csalódtam valakiben. Ha valakinek nincsenek meggyőződései, ha rendszeresen az alapján gondolkozik és cselekszik, amit éppen érez, akkor számára nehéz lesz kapcsolatokban kitartani, és értékeket következesen képviselni – mondja Pál Feri.
Prof. Dr. Bagdy Emőke – Pál Feri – Dr. Buda László – Dr. Kádár Annamária:
Fejben dől el? Ami rajtunk múlik – és ami nem
Kulcslyuk Kiadó 2017, 156 oldal, ISBN: 9786155281433
A könyv a Nyitott Akadémia weboldalán rendelhető meg >>
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.