Megőrizni a rácsodálkozni tudás és a csendes szemlélődés képességét Interjú Gősi Judó EFT terapeuta, dúlával
A karácsony jó apropó arra, hogy olvasóinknak bemutassuk az Életszépítők Magazin Lélekhajó rovatának állandó szerzőit. Ezúttal Gősi Judó EFT terapeuta, dúla, az Életszépítők Magazin Sorsvonalak rovatának egyik állandó szerzője mutatkozik be interjú keretében.
– Az Életszépítők Sorsvonalak rovatában olvasható néhány írásod, és te vagy az Ízek és Ívek másik fele. Ketten tesztek ki egy egészet Bíró Ritával. És bár ő „veti papírra” a sorsmeséket, de a „háttérből” a te szakmai és terápiás tapasztalataid is színezik, gazdagítják azokat. Hogyan lettél Juditból Judó? Szimbolizál-e számodra valamit az, hogy ebben a formában használod a nevedet?
Gősi Judó
– A Judit név szép és elegáns, de mindezek ellenére távolságtartónak és kissé pattogóan keménynek érzem. Mikor a továbbtanulásom előtti évben egy kis kávézóban dolgoztam, egy kedves és talpraesett Judó – mindketten Juditok voltunk – tanított be mindenre. Ő kezdett engem is Judónak hívni. Én lettem a kicsi, ő meg lett a nagy. Nagyon büszke voltam rá, hogy nevet kaptam, hogy ezt a nevet kaptam. Olyan érzés volt, mintha megsimogattak volna. Számomra a kedvességet, a törődést, a lágyságot jelenti, de ott vannak benne a Judit név erényei is. Olyan legömbölyített. Lassan negyed évszázada, nem múló jó érzéssel használom nap, mint nap.
– Az eredeti szakmád közgazdász – teljesen más kompetenciákat igényel. Hogyan fordultál a segítő hivatás felé?
– Humán és természettudományos érdeklődésem ellenére választottam a pénzügyi tanulmányokat. Friss érettségivel, de még jócskán éretlenül nem mertem arra indulni, amerre a szívem valójában vitt volna. Könnyebb volt arra menni, amerre a körülöttem lévők többsége is ment. A pályatévesztettségemmel csak jóval később szembesültem, mivel lelkiismeretességem, szorgalmam és precizitásom tökéletesen alkalmassá tett erre a szakmára is. Beletanultam a pénzügyi világ dolgaiba és sikeres középvezetővé nőttem ki magam.
– Minek köszönhető a váltás?
– Harminc éves koromban nehéz és fájdalmas szembenézésként ért utol, hogy nincs párom, sem gyermekem. Változtatni akartam ezen, ránézni az ezzel kapcsolatos belső elakadásaimra, így belevetettem magam az önismereti munkába. És míg korábban elképzelni sem tudtam, hogy az érzéseimről, a félelmeimről, a szorongásaimról bárkinek is beszéljek, ez fokozatosan az életem részévé vált. A segítőim, kísérőim őszinte megértése, mélységes elfogadása, valamint az önismereti munka során kirajzolódó összefüggések egy új világot – egy sokkal mélyebb és gazdagabb valóságot nyitottak meg a számomra. Az önismereti út ajándéka volt az is, hogy kapcsolatba kerültem azokkal a számomra is sokat adó alternatív gyógymódokkal, melyeket ma már én is használok. Hiszem, hogy lelki fejlődésünk a minőségi élet záloga és bár tanulásunk élethosszig tart, amit már megéltem és megtapasztaltam, azt gyengéd, féltő és bátorító szeretettel adom át azoknak, akik ugyancsak erre az útra lépnek.
– Hozol ehhez bármit otthonról? Mivel foglalkoztak a szüleid?
– Édesanyám óvónőként, majd középsúlyos értelmi fogyatékos gyermekeket segítő szakemberként, édesapám pedig hivatásos katonatisztként ment nyugdíjba. Nagyon érzem magamon az ő pályaválasztásuk által is szimbolizált személyiségjegyeket. Ott van bennem a támogató, a segítő-én éppúgy, mint a fegyelmezett, szabálykövető-én is. A sarkosságot, a túltervezést a mai napig finomítom, csiszolgatom magamban. Gyakorlom a rugalmasságot és a spontaneitást, mert hiszem, az élethez élettér és bátorság kell.
– EFT terapeuta vagy, és dúla. Mesélj ezekről. Mi az az EFT és mit csinál, hogyan segít egy EFT terapeuta?
– Az EFT az Érzelmi Felszabadítás Technikája, vagy egyszerűbb néven „kopogtatás” egy viszonylag új, de rendkívül kreatív gyógymód, mely a kineziológia és NLP, azaz a neuro-lingvisztikus programozás alapjait ötvözi a kínaiak által már több ezer éve használt meridiánok bizonyos pontjainak használatával. Szokták érzelmi akupunktúrának is nevezni, lévén apró, finom ütögetésekkel, vagyis a kopogtatással stimuláljuk ezeket a pontokat, miközben ráhangolódunk a problémára. A módszer gyengéd, természetes, mellékhatásoktól mentes, úgynevezett meridián-energiatechnika. Használatával felszámolhatók az energiablokkok, eredményeképp a test öngyógyító energiái ismét szabadon áramolhatnak. A hozzám forduló elmeséli a problémáját, e mentén indul a kopogtatás, ami azután a megérkező érzelmek, fizikai érzetek, belső képek mentén folytatódik. Nincsenek sablonok, nincsenek elvárások, azzal dolgozunk, amit az illető megfogalmaz, átél, megél.
– Milyen területeken tud hatékonyan segíteni ez a módszer?
– Számtalan területen sikerrel bevethető. Leggyakrabban a lelki eredetű problémák oldásával kapcsolatosan szokták a módszert emlegetni, de kiválóan alkalmazható fizikai fájdalmak csökkentésére, megszüntetésére is. Elképesztően sok stressz, negatív érzelem és hatás ér bennünket a mindennapokban, érdemes oda figyelni lelkünk „virágos kertjének” állapotára, ápolására. Egy-egy „kopogtatás” léleksimító megnyugvást tud hozni ebben a felzaklatott világban. Stresszen és mindenféle negatív érzelemáradaton túl fordultak már hozzám önértékelési problémával, párkapcsolati nehézségekkel, munkahelyi konfliktuskezelési gondokkal, és olyan fóbiával, ami megnehezítette a mindennapokat. Melengeti a szívemet, hogy EFT-vel sikerült a babavágyó klienseim életében is áttörést elérni. A közelmúltban két kis lélek is úgy döntött, hogy megérkezik. Ez a téma különösen kedves számomra, lévén dúla is vagyok.
– Mit csinál pontosan, és miben tud segíteni egy dúla?
– A szülés körüli laikus segítést sokan – sokszor még az egészségügy berkeiben is – rosszul értelmezik, félre értik. A dúla független az egészségügyi szakszemélyzettől, a szülésorvostól, a szülésznőtől. Egy női segítő, egy támasz, aki minden rezdülésével a szülő nőt és világra készülő gyermekét segíti, támogatja. Ha kell, simogat, ha kell, masszíroz, ha kell, gyógyvizes borogatást készít, ha kell, együtt szuszog a várandós nővel, de ha kell, ponttá zsugorodik, hogy még a lélegzetvételével se zavarja meg azt a csodát, ami a szüléssel, a születéssel megtörténik. Bizalmi emberként (ezért fontos, hogy a kapcsolatfelvétel már jóval a szülés előtt megtörténjen), szemkontaktussal, érintéssel, vagy akár információval, mozgásban való segítséggel és minden mással erősít, bátorít, támogat. Visszafogott, diplomatikus, diszkrét kommunikációjával mindent megtesz a meghitt légkör kialakításáért és fenntartásáért; mindent az anya és a baba háborítatlan békéjének rendel alá.
– Milyen egyéb módszereket, gyógymódokat tanultál még?
– Jó pár masszázstechnikát és egy energiagyógyítói technikát is elsajátítottam. Az előbbiek közül a talpreflexológiát emelném ki, mert nagyon jól ki tudja egészíteni azt a segítői munkát, amit végzek, éppúgy, ahogy az energiával való kezelések is.
– Van egy törtétet, amit rongyosra mesélt már a családom és jómagam is, de a mai napig mosolyt csal az arcomra, ha eszembe jut. Egy kis faluban nőttem fel a déli határ mentén, és mint vidéken szokás, ugatós jószág őrizte a házat nálunk is. A mi házőrzőnk egy ébenfekete, gombszemű, meggypiros nyelvű, örökmozgó puli volt. Mikor hozzánk került, apukám akkurátus precizitással egy takaros kis kutyaólat épített neki, hogy szegény ne fázzon a hűvös éjszakákon. A kutyaház csodás lett, kár, hogy ezt a véleményt Csupszi nem osztotta. A közelébe sem ment, ha esett, ha fújt, mindig talált magának valami védett kis kuckót, de véletlenül sem a neki szánt kutyaházat. Egy nyári napon az udvaron játszottam és egyszer csak jött az ötlet, hogy megvizsgálom, milyen is a kutyaház belülről. Így szépen négykézláb bemásztam és felhúzott lábakkal hanyatt feküdtem a kis fa házikóban. Még most is itt van bennem az érzés, hogy milyen különleges élmény volt ez. A lécek között sejtelmesen beszűrődött a napfény, a fénycsíkokban apró porszemcsék járták táncukat. A sarokban művészi pókháló díszelgett, idővel a pókot is megtaláltam a másik sarokban. Közben behallatszott a közeli nyárfák lágy suhogása, a szomszéd tyúkjainak kárálása és egy megtévedt kakas tétova kukorékolása. Aztán csak figyeltem. Figyeltem a fényeket, a neszeket, a berezdülő pókhálót… és elaludtam. Mikor felébredtem, már erősen sötétedett, a szüleimet nem találtam sehol. Valahogy eddig vannak emlékeim. Hogy időközben a fél falu már engem keresett egyre növekvő pánikban és kétségbeesésben, azt már szüleim elmeséléséből tudtam meg. De itt a történetnek még nincs vége. A találkozás örömét és a pirongatás tényét hamarosan követte a felismerés, hogy a kutyaházi kalandomnak viszketős következménye lett – elképesztő mennyiségű bolha ugrándozott rajtam. Tele volt a karom, a lábam, a hajam, a ruhám! Öreg este lett, mire anyukám a tornácon mindenféle cseles technikákkal lakás kompatibilássá tett, de a mai napig nem tudom, hogy miként kerültek bolhák a kutya nélküli kutyaházba. Csupszi mégis ott aludt néha, aki erdőt-mezőt járva folyton bolhás volt.
– Mit őriztél meg a gyermekkori önmagadból?
– Megőriztem a rácsodálkozni tudás, és a csendes szemlélődés képességét. Néha emlékeztetem magam arra, hogy még véletlenül se felejtsem el ezt a rohanó felnőttek világában elkopó képességet. Barátnőm, cégtársam Bíró Rita kisfia, Simon szerencsére segít ebben. Másfél évesen hosszan és megunhatatlanul tudta figyelni az oroszlános szökőkutat, az újra és újra érkező trolik szuszogva kinyíló, emberáradatot ontó, majd becsukódó ajtaját, a kenyérdarabokat csipegető galambokat és verebeket, az iskola előtt találkozó szülők és gyerekek összeölelkezését, a harang kondulását… Bármit. Élmény volt vele elmélyülni mindebben. Mára, lassan három évesen jócskán felgyorsult a tempója, de a hangyák, a bodobácsok vonulása a ház nélküli „esztelen”csigák és giliszták világa továbbra is lenyűgözi.
Bíró Rita és Gősi Judó
– Ha a Jézuska hozna neked egy repülőjegyet, hova utaznál most el a legszívesebben? Melyik pontja az a világnak, amit vágynál megnézni?
– Még sok helyen nem jártam, ahova vágynék. De így nagy hirtelen Új-Zélandot mondanám, bár jóformán nem tudok róla semmit, csupán azt, hogy varázslatosan különleges természeti adottságai vannak. Két évvel ezelőtt kezdtem el a haladó autogén tréninget, ahol az egyik csoporttárs pár hét késéssel csatlakozott csak a csoporthoz, mert akkorra ért haza Új-Zélandról. Nagyon megmaradt bennem az a szelíd béke, nyugalom és ragyogás, ami áradt belőle a helyet említve. Akiknek nem hoz repülőjegyet a Jézuska, azokat azzal bátorítanám, hogy az életünk legnagyobb és legkalandosabb utazása – befelé, önmagunk középpontja felé – e nélkül is lehetséges.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
