„Kacatok kora.” Gyerek, játék. Fejleszthető, de el is sorvasztható a gyermeki fantázia és alkotói tehetség
A játék létfontosságú szerepet tölt be a gyerekek életében; nemcsak élményt ad, szórakoztat, hanem fejleszt is; a gyerekek fontos készségeket sajátítanak el játék közben, többek között fejlődik a kreativitásuk, a képzelőerejük, a megfigyelőképességük. A játék – a játékba való belefeledkezés – pszichés vonatkozása is jelentős: segít feldolgozni a gyermek által megélt eseményeket, élményeket.
Ahogy nő a gyerek, úgy változnak a játékai. Természetes, hogy szülőként, családtagként játékokkal lepjük meg. A kínálat óriási – vajon végiggondoljuk-e vásárlás előtt, hogy az adott játék ténylegesen hasznos, jó célt szolgál-e?
A Szabadságra nevelés c. könyvből származnak az alábbi tanulságos gondolatok.
Az alkotó fantázia az egyik legfontosabb belső képesség, amivel a felnőtt ember rendelkezhet. Mindennapi életünkben sem lehetünk meg nélküle. A fantáziátlan ember olyan utat jár be, amelyet mások szabnak neki: nem képes megtalálni saját pályáját, mert nincsenek ötletei, nincs benne kezdeményezőkészség. Nem tud élni a szabadsággal. (…) A fantázia ad erőt az embernek ahhoz, hogy túllépjen mindazon, ami már van, és kapcsolatot teremtsen – saját tevékenysége tévén- mindazzal, ami még csak megvalósulni készül.
A fantázia a jövőbe mutat. Idomul ugyan a meglévő valósághoz, de terveket szül, hogy megváltoztassa a jelent. Ezt a képességet már kicsi gyermek korban megalapozhatjuk – vagy csírájában kiírthatjuk.
A gyermek fantáziával megáldott ember – akárcsak a művész. Aki bármilyen művészi tevékenységet folytat, az különösen sokat őrzött meg abból az ösztönös termékenységből, ami minden egészséges gyermek sajátja. Csakhogy felnőve, a hétköznapok közhelyözönében s örökké előnyökre és haszonra spekulálva elveszti ezt az értékes hozományt – s vele vész a munka öröme s életerőinek a java.
Sokféle úton-módon fejleszthetik a szülők gyermekük fantáziáját és alkotó tehetségét, de mindezt gyökerében el is sorvaszthatják, s még csak észre sem veszik, hogyan.
A csecsemő még nem igényli, hogy „alkosson” valamit, hiszen kifejezőeszközei egészen fejletlenek. De kétéves kor után már megmutatkoznak ennek az igénynek az első jelei.
A legfontosabb, hogy a gyerekek ne kapjanak túl sok tárgyat, főként pedig ne kizárólag „kész” dolgokat. Miért?
Azt a kort, amelyben élünk, akár a „kacatok korának” is nevezhetnénk, hiszen a mai ipari termelés természetéből adódik, hogy csupa teljesen kész holmit gyárt, amit azonnal rendeltetésszerűen lehet használni, ám amit nem szánnak tartósnak. A gyermek természetéből viszont az adódik, hogy gyorsan ráun arra a játékokra, amely csak egyféle, különleges célra alkalmas.
Kereken kimondva – még ha a játékgyártók megneheztelnek is érte –, a kisebb gyerekek fantáziájának sokkal jobbat tenne, ha olyan környezetben nőhetnének fel, ahol nincs már játékuk, mint fakéreg csónakocska, fenyőtobozból fabrikált állatok és fából faragott vagy textiliából, gyapjúból készült tárgyak. Csakhogy ez a nevelési elv hamar utópiává válik az ipari országokban. Még ha a szülők ezt tűzik is célul maguk elé, rövidesen be kell látniuk, hogy a jószándékú nagyszülők, nénik, bácsik, rokonok és barátok könyörtelenül ellenük dolgoznak: mert legalábbis műanyag játékot biztosan hoznak a gyereknek, ha vendégségbe jönnek, a játékban dúskáló pajtások pedig büszkén mutogatják legújabb szerzeményeiket. Épp ezért fontos, hogy a szülők olykor tudatosan megválasztott játékokat vásároljanak, amelyek tartósak és lehetőleg kevésbé béklyózzák a gyerekek fantáziáját.
Részletek Frans Carlgren: Szabadságra nevelés – Rudolf Steiner pedagógiája c. kötetéből
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
