Kreatív, fejlesztő, tehetséggondozó, szórakoztató. Második alkalommal rendezték meg a Kapolcska összművészeti tábort Kapolcson gyerekeknek

A Balaton-felvidéki kis település, Kapolcs neve rendezvényhelyszínként évek, évtizedek óta egyet jelent a Művészetek Völgyével; a 10 napos fesztivál meghatározó tömegrendezvénnyé nőtte ki magát; 2017-ben 200 ezer látogatója volt. Most megint valami nagyszerű és a maga nemében egyedülálló kezdeményezésnek lehetünk tanúi ugyanitt:

második alkalommal hirdették és rendezték meg a nagyfesztivál kistestvérének is tekinthető Kapolcska Programot, amelynek fókuszában a 9-15 éves gyerekek és a kisgyermekes családok állnak. A bentlakásos és napközis nyári táborba információink szerint idén 140-en jelentkeztek; a tábor nyitott hétvégével zárult, nemcsak táborozók szülei, családtagjai vehettek részt a programokon, bárkit szívesen láttak. 

Bognár István gyökeres faszéke a kényszerűségből kivágott fenyőből a Csigaház udvarán

Több játszóudvart rendeztek be a „nagyfesztiválról” ismert portákon; műhelyfoglalkozások (kézműves, hangszeres, ének, mese stb.) és kiállítások várták a látogatókat, a Kapolcska Színpadon előadások, koncertek követték egymást, és a táborozó gyerekek is bemutatkoztak.

Jobb szélen a gong mögött Márta István a Kapolcska Program megálmodója, a Művészetek Völgye alapítója látható

Csernik Szende székely mesemondó fiatal közönségével

Koránt sem volt akkora tömeg, mint a Művészetek Völgye fesztiválon, így aki lelkes fesztiválozóként hozzászokott a tumultushoz, ezen a hétvégén teljesen más arcát láthatta Kapolcsnak. Kapolcska családias, emberléptékű és értékközpontú; a gyerekeknek óriási élmény. Ha így folytatódik, évről évre egyre többen lesznek…

A nyitott programokhoz gasztro- és kézműves vásár kapcsolódott.

A Dunakanyar Népművészeti Egyesület is képviseltette magát.

– Több, mint 30 esztendeje fedeztük fel feleségemmel, Szurdi Éva keramikussal Kapolcsot és környékét, ahol később létrehoztam a Művészetek Völgyét. Magyarország legnagyobb fesztiválját több, mint 20 évig vezettem és részben ennek a tapasztalataiból, részben a 11 éves Janka unokánktól vezérelve alapítottam meg a Kapolcska Programot, amely összművészeti tábor és kisfesztivál, egyben minőségi pihenés és szórakozás is – mondja Márta István, a Kapolcska Program vezetője.

A levendula illatzsákot a kézműves nyitott műhelyben lehetett elkészíteni szombaton (a fotón látható illatpárnát szerkesztőnk varrta-hímezte)

Füzér csuhéból, papírból, nemezből. Ez vasárnap készült a Levendula Játszóházban szerkesztőnk által

A gyerekek a korongozást is kipróbálhatták. Volt olyan kisfiú (hazabeszélünk), akit alig lehetett a korongozó mellől elmozdítani :)

A Kapolcska célja a tehetségkutatás, a tehetségnevelés, a készségfejlesztés és a családi egység erősítése és a minőségi szórakoztatás. 

Webajánló

kapolcska.hu

Képek, videók a program Facebook oldalán láthatók >>

 

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 + tizenkettő =

hirdetés