„Gyerek nélkül könnyebb, szebb és szabadabb volt az életem.” Anyapara. Könyvismertető
//Az Anyapara olvasmányos, elgondolkodtató, tabufeszegető kötet, ne tegyük be rögtön a feminista nyavalygós könyv skatyujába!
Sarah Fischer, az Anyapara c. könyv szerzője vállalja, hogy nem boldogítja az anyaság. Sőt, le meri írni, hogy gyerek nélkül szebb volt az élete. Ennek fényében, nagy pimaszságnak tűnhet, hogy a kislányának, Emmának ajánlja a könyvét. Miért ne hihetnénk el neki, hogy nagyon szereti Emmát? Ha Emma felnő és elolvassa édesanyja memoárját, nem feltétlenül fog szégyenkezni miatta; ebben a könyvben nem a családi szennyes van kiteregetve és nem a sok nőt sújtó gyermekágyi depresszió személyes története. Megdöbbentő részleteket sem találunk benne, amennyiben tisztában vagyunk a tényekkel.
– Jó, rendben, gyerekem van, de hát ez csak nem ok arra, hogy feladjam önmagam?! De a társadalom tökéletesen más igényekkel lép fel, és könyörtelenül ítél arról, mit tehet egy anya, de leginkább arról, hogy mit nem tehet, mi az, amit nem szabad tennie. Az olyasfajta értékek, mint például az önrendelkezés, a szabadság, az anyagi függetlenség, a spontaneitás, az egyéniség és még sok minden más, eltűnnek sok nő életéből, mihelyst anya lesz – írja Sarah, aki Németországban sikeres karriert futott be szabadúszó újságíróként, 180 országot bejárt utazó bloggerként, Mongólia szakértőként.
38 évesen vállalt gyermeket. Sokkolta az első időszak bezártsága, az anyukák között folyó versengés, a kéretlen jó tanácsok, az egzisztenciális bizonytalanság… Ekkor érte a felismerés, hogy „amint egy nőnek gyereke lesz, belekényszerül az anyaszerepbe, miközben az apák a családban többnyire csak mellékszerepet játszanak, és továbbra is megmaradnak a bankár, az asztalos, az orvos főszerepében.” Felteszi a kérdést: „miért kellene felnőtt nőként lelkifurdalásomnak lennie, ha nem érzek boldogságot egy kétéves gyermek élményvilágában? Egy felnőtt férfinak elnézik ezt. Egy férfinak elég, ha napi 20 percben élvezi az apaságát (és állati menő papaként értékelik), de egy anyának reggeltől estig meg kell találnia a kielégülést a kicsinyével. (…) Egy férfi életében általában szinte minden ugyanúgy marad, ahogy korábban volt. Egy nő életében szinte minden megváltozik. (…) De ezt nem szabad kimondani. (…)
Gyerek nélkül könnyebb, szebb és szabadabb volt az életem. És meggyőződésem, hogy gyerekkel is lehet könnyű az élet. Láttam az egész világban, hogy ez megvalósítható, ha nekünk, az anyáknak és a családoknak nem teszik olyannyira nehézzé.”
A szerző szerint egyszerre érvényesül a túlzottan régimódi felfogás („Csak egy anya tudja, mi a boldogság.”) és a modern, teljesítményorientált szemlélet a maga követelményeivel (Funkcionálni! Mindig! Optimalizálni! Mindig).
Egy nő az legyen anya – olvasható a 43. oldalon -, de azért mégse legyen az, kérnénk szépen, ha egy mód van rá. Vagyis ne olyan tolakodóan és erőszakosan legyen az. Hanem térjen vissza gyorsan a munka világába, és ennek ellenére egész nap álljon a gyerek rendelkezésére (…), ha lehet, adja bölcsődébe, és ugyanakkor nevelje otthon.
Sarah, miközben elmeséli Emma születésének történetét, írását társadalomkritikai adalékokkal tűzdeli. Olyan problémákról beszél a német állam polgáraként, amelyek a magyar anyák előtt sem ismeretlenek.
„Nem szívesen tartoznék a főállású anyák csapatába, akiket eltart a partnerük. (…) Sok anya akar dolgozni, de nem talál, csak rosszul fizetett, alacsony presztízsű munkákat, mert a jó állásokat csak teljes munkaidőben lehet betölteni. A teljes munkaidő és az anyaság csak a legritkább esetben egyeztethető össze. Annak az anyának, aki teljes munkaidőben dolgozik, sok pénzre és teljes támogatásra van szüksége minden tekintetben. És még akkor is ott van a teljes stressz.”
Általában egy férfi keresete nem elég arra, hogy egy család megélhetését biztosítsa, ezért mindkét szülőnek dolgoznia kell. Azokat az anyákat, akik dolgozni akarnak, vagy dolgozni kényszerülnek, gyakran rosszul fizetik. Németországban a nők átlagosan 22 százalékkal kevesebbet keresnek, mint a férfiak – ugyanazért a munkáért, ugyanabban a szakmában és ugyanolyan képességgel. Bizonyított – írja Sarah -, hogy a nők pusztán a teherbe esés lehetősége és az ebből következő „kiesés” veszélye miatt kapnak alacsonyabb fizetést. Amerikai kutatók a motherhood penalty, vagyis a büntetés az anyaságért megnevezéssel illetik ezt a jelenséget.
A kötet konklúziója lehetne Sarah olvasatában: „Az ember boldog családot kíván magának, és ha peches, akkor egy kudarcos kapcsolat előtt áll, ráadásul életfogytig egy gyerekhez láncolva. Akit mindennél jobban szeret, de sajnos éppen ez a szeretet viszi bele egy agyonhajszolt életbe. (…) korunkban ez alig lehetséges, mert hát hiszünk a családban és a magánéletben is, és ezért úgy kell működnünk, mint egy cégnek. (…) Az extrém nyomás gyakran a gyerekeken csapódik le, akik aztán végképp ártatlanok ebben az egészben. Ez aztán végképp szörnyű, és felveti a kérdést: mennyit kénytelen és képes egy ember elviselni, és hol talál segítséget?”
Kiadói recenzió
Sarah Fischer imádja kétéves kislányát, de meg is bánta, hogy anya lett. Mert anyának lenni még mindig rengeteg szakmai és személyes korlátot jelent. Az apáknak könnyebb a dolguk. A nők viszont kénytelenek betölteni az önfeláldozó anya szerepét, aki mit sem törődik saját szükségleteivel. Mert akinek mindez nem elég a boldogsághoz, azt önzőnek, „hollóanyának” tekintik a többiek. Sarah Fischer egyike azon kevés nőknek, akik nyilvánosan elismerik, hogy megbánták, hogy gyereket vállaltak. Könyörtelenül őszintén vall arról, hogyan veszett el a saját élete lánya születésével, és amellett érvel, hogy sürgősen szükség van egy új anyakép kialakítására, amely a nők igényeire és teherbírására koncentrál. Önéletrajzi ihletésű, tabudöntő könyv.
Scolar Kiadó 2018, 224 oldal. Szerző: Sarah Fischer. ISBN: 9789632448275
A Kiadó weboldalán megrendelhető >>
2011-ben kezdődött a történetem a Facebookon. Online magazinként 2013 óta létezem. Független vagyok. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
