„Lepkeujjakkal rajzol mesét.” Satoe Tone japán gyerekkönyv illusztrátor álomszerű és könnyed világa
Léteznek időtálló és mindig aktuális mesék, mesékkel együtt pedig időtálló illusztrációk.
Hogy a mai, sokszor emlegetett adat- és ingerhalmazban hogyan szűrünk és hogyan preferálunk, az bizony eltérő, pláne mesekönyvek, képeskönyvek terén, hiszen elsősorban nem magunknak vásárolunk ilyesfajta ínyencségeket. Sok és még annál is több kritérium alapján igyekszünk választani, hogy az adott kiadvány megfeleljen a korosztálynak, az aktuálisan a gyerkőcöt érdeklő témának, lehetőleg olyan legyen, amelyet többször le lehet venni a polcról, jó legyen a szöveg és az illusztráció viszonya, na és persze mondjon is valamit az a mese, amit aztán magunkkal vihetünk a mindennapokba.
És persze az ember, akarva akaratlanul – nyitott szemmel járva -, olykor olyan kiválóságokra lel, mint Satoe Tone, akire bizony érdemes figyelni, és nemcsak amiatt, mert kiállítása nyílik Budapesten. Ez csak hab a tortán.
Satoe Tone rajzai, illusztrációi játszi könnyedséggel ejtik rabul a gyerekek mellett a szülők szívét is,
ezért is kiváló alkalom, hogy akár egyedül, kettesben, gyerkőccel tegyünk látogatást a Deák 17 Gyermek és Ifjúsági Művészeti Galériába, ahol 2019. november 8-tól december 14-ig csöppenhetünk bele a japán gyerekkönyv illusztrátor álomszerű és könnyed világába.
Légies, mégis bámulatos aprólékossággal kidolgozott rajzait és szerethető karaktereit 2013-ban a Bolognai Nemzetközi Illusztrációs Díj I. helyezésével díjazták, hazánkban pedig már harmadik alkalommal nyílik kiállítása, idén ősszel éppen pont a Budapesti Illusztrációs Fesztivál keretében.
Nálunk, magyar nyelven eddig két könyve jelent meg a Kisgombos Kiadó gondozásában: 2014-ben a Pipó utazása, 2016-ban pedig az Ahol a szív dobban. Pipó akkora sikert aratott, hogy mára szinte ritka, mint a fehér holló, így majdhogynem a beszerezhetetlen példányok közé sorolódik.
A kiállításon a két, magyarul megjelent könyv illusztrációi mellett számos más rajz is látható lesz. A látogatók számára nyilvánvalóvá válhat, miért mondják Satoe Tone-ról, hogy „lepkeujjakkal rajzol mesét”. A tárlat kiegészül múzeumpedagógiai foglalkozással, mely a 7-10 éves korosztályt szólítja meg.
Ha valaminek, akkor Satoe Tone meséinek bizony helye van a könyvespolcon és nem is lehetne jobb alkalom arra, hogy közelebbről, testközelből ismerjük meg a hazánkba látogató alkotó munkáját, mint hamarosan nyíló, Pirospozsgás mesék című kiállítása.
Szerző: Szabó Hajnalka
Budapesti Illusztrációs Fesztivál >>
Húszas éveim közepére általánosan elmondható, hogy sok területen kipróbálhattam magam, melyek mind gazdagították és gyarapították személyiségemet. Az alapvető művészeti beállítottság azonban mindig határozott medret biztosított, hogy képes legyek kifejezni gondolataimat és mások számára átadni lelkesedésemet egy-egy témakör iránt.
Így lettem hát zenészből óvodapedagógus, óvodapedagógusból fiatal kutató, jelenleg pedig az írásban tudom legtisztábban kifejezni önmagam.
2019-ben jelentkeztem a Szépítőkhöz, hogy a számomra fontos nevelési trendekkel, „jó gyakorlatokkal”, gyermekirodalommal és -kultúrával, a minden korosztályt megszólító illusztrációkkal és animációkkal segíthessek megismerni a mellettünk lévő apróságokat, csöppségeket vagy akár a bennünk élő gyermeki ént.