A viszkis. Az élet írta, Antal Nimród filmre vitte. Ambrus Attila lélekvesztői

Nem kreáltak belőle hőst, sem pandúrokkal, hatalommal peckázó betyárt, még csak nem is formálták szerethetőre Ambrus Attila karakterét A viszkis c. filmben.

Látunk ugyan hányattatott gyerekkorából villanásokat, látjuk, milyen környezetben érett végzetesen hendikepes felnőtté Erdélyben, a rettegett Ceausescu érában, anyja, apja által eltaszítottan, elemi érzelmi kapaszkodók nélkül maradva. Pap, pedagógus, rokon mind egy nótát fújtak, ha a gyermek Ambrusról volt szó: nem érdemes bajlódni vele, csínyre, bűnre való hajlama determinált. Javítóintézetbe küldték. Nem volt gyerekszobája.

Hogyan tudja magát a világban elhelyezni az, akiről már kiskorában lemondtak?
Akit elhagyott az anyja, eltaszított az apja.
Aki gyerekként elgyászolta az egyetlen embert, aki szerette.
Aki szegénységben, diktatúrában magyarként élt a határ túloldalán.
Akinek az identitását alapból megkérdőjelezték.
Mi jelenthet kapaszkodót?
Mi jót lehet ebből az „alapcsomagból” kihozni?

Ha a lélektani összefüggéseket nézzük, minden, ami a fiatal felnőtt Ambrussal történt, gyerekkori következmény. Ha az ő esetében nem is értékelhető pozitívumként, gyerekkorának köszönheti, hogy magasan átlagon felül sajátította el a lelemény-küzdés-kockáztatás hármasán nyugvó életstratégiát, s ez tette, teszi ő rendkívüli, „betyáros” karakterré.

Nem mentség – miért lennénk egy bűnelkövetővel elnézőek? -, hogy a gyerekkorát akarta túlélni, reális lehetőségeit és önmagát erőn felül meghaladni, amikor Magyarországra szökve kilátástalanságában elkezdett bankokat rabolni. Nem mentség a nehéz indulás, csak ok – ilyen alapon sokan választhatnák ezt az utat.

Miért kellett Ambrus Attila történetét filmre vinni? Miért kell sztárt csinálni a XX. század leghírhedtebb magyar bankrablójából? Sokan firtatják ezt dühösen, morális okfejtésekbe bocsátkozva. Pedig magyar vonatkozású magyar közönségfilmhez kiváló anyag Ambrus története. Ezt a fordulatos sztorit az élet írta, s épp ilyen történetekre szoktuk azt mondani, hogy regénybe, filmbe illő. A viszkis c. filmet épp a hozott anyag miatt nem lehetett könnyű összerakni, ehhez képest egész jó sűrítmény lett. Biztos kasszasiker.

Remekelnek benne a színészek, megragadják a figyelmet a különleges, dinamikus kameramozgások, pazar légi felvételeket látunk Budapestről, profin kivitelezettek az akciójelenetek… Ami számomra szokatlan: idegfeszítően zajos film, erős hangeffektekkel. Különös látni a szocializmusból épphogy kivergődő Magyarországot a korhű hátterekkel, kellékekkel, retró hangulat a nyomasztó fajtából, nosztalgiát (bennem) nem ébresztett.

A történethez visszatérve. Sokakban felmerülhet a kérdés, hogy Ambrus miért nem tudott leállni az első sikeres bankrablásai után? Miért szórta két marokkal a bankókat, miért nem fektette be, miért nem költötte értelmes(ebb) dolgokra az első milliókat?  Megszédítette a hirtelen jött jómód, s kellett az utánpótlás? Nyilván ez is benne van. Ambrusban a sikerélmény megnyithatott egy szelepet, elveszthette a realitásérzékét és az önkontrollját; tökéletes bűntény, tétemelés… Eszement módon kockáztatott, mint oly sokszor, végül – sorskatarzisként – ez lett a végzete.

Amikor a sztori kapcsán moralizálunk, Ambrusra fókuszálunk, pedig… Erkölcsi mércével különb-e nála a megkenhető, korrupt minisztériumi hivatalnok, vagy a kiváló nevelést kapott értelmiségi család sarja – Ambrus barátnője –, aki évekig haszonélvezője volt a rabolt pénz által nyújtott luxuslehetőségeknek?

A tisztesség könnyen kikezdhető, a pénzhez való viszonya sok mindent elárul egy emberről.

Tanulságos látni – a filmben is -, hogy mennyire nehéz a birtoklási vágyat csillapítani. Ez is függőség. És igen, van, aki csak a pénze (vagyona, hatalma) által tud szerethetővé, érdekessé – egyáltalán észrevehetővé – válni. Ambrus a sorozatos bankrablásokkal a gyerekkorán vett revansot s mindazokon, akik eltaszították őt maguktól. Nem hős. Valahol áldozat. Pechjére még csak büszke sem lehet erre a sikerfilmre…

A viszkis – The Whisky Robber
126 perces
RENDEZŐ: Antal Nimród
FORGATÓKÖNYVÍRÓ: Antal Nimród
OPERATŐR: Péter Szatmári
SZEREPLŐK: Csuja Imre, Csőre Gábor, Klem Viktor, Ifj. Vidnyánszky Attila, Schneider Zoltán, Oszter Sándor, Szalay Bence

Ambrus Attila – Wikipédia

Mesterházy Mónika

Alapító-főszerkesztő

Több mint 20 évet töltöttem az írott média izgalmas világában, szinte minden klasszikus sajtóműfajban kipróbáltam magam. 2006-2012 között főként szakújságíróként ténykedtem és fenntartható építészet témaköréhez kapcsolódó szakmai konferenciák, workshopok, illetve szakkiadványok létrejöttében közreműködtem.

Újságíróként szerettem volna kimaradni a nagy médiaátrendeződésből, részben ezért hoztam létre 2013-ban ezt a független felületet. A magazin kitartó munka és elköteleződés eredménye, család, munka mellett, szabadidőnk terhére gondozzuk alkotótársaimmal.

Néhány éve visszakanyarodtam a segítő hivatáshoz; gyermekvédelmi alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom élménypedagógiai alapokon nyugvó készség- és szociális kompetenciafejlesztést célzó csoportfoglalkozások, tematikus táborok keretében. Főbb témaköreim prevenciós-edukációs területen: kortárs bántalmazás, cyber bullying, netikett, tudatos médiahasználat, ökoszemlélet, fenntarthatóság. Szociális munkás, intézményi kommunikátor, újságíró, kiadványszerkesztő képesítésekkel rendelkezem. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet mesterképzésén az iskolai mentálhigiénét választottam kutatási témámnak. Diplomamunkám címe: „Ki segít, ha baj van?” Mentálhigiéné általános és középiskolában.