Én jártam valahol. Egy halálközeli élmény igaz története. Könyvajánló

Dobronay László a Magyar Televíziónál dolgozott, 25 éves volt, amikor egyik reggel, munkába menet az autója felett elvesztette az irányítást, letért az útról és nagy sebességgel egy fának csapódott. Az autó eleje teljesen széttört, mégis, a fiatalember a becsapódás utáni percekben élesen, sőt, szokatlanul tisztán érzékelte az eseményeket. Látta, hallotta, mi történik körülötte. Sőt, azt is érzékelte, ami nem közvetlenül mellette történt, hanem sok kilométerrel távolabb. Korábban soha nem tapasztalt módon kinyílt, kitágult az érzékelése.

Ennek köszönhetően kis ideig azt hitte, hogy a csúnya balesetet karcolások nélkül megúszta, s időben sikerült kipattannia a járművéből. Az erősen roncsolódott autója körül járkált, és nem értette, miért olyan izgatottak az arra járók…

– Minek ez a nagy hűhó, hisz életben van, jól van – gondolta.

Nehéz megérteni, hogy miközben magát teljesen ép valójában érzékelte a baleset után, valójában a volán mögött rekedt magatehetetlenül, súlyos sérülésekkel. S hiába rohant segíteni neki egy arra járó sofőr, a gépkocsi ajtaját nem tudta kifeszíteni, László beszorult a roncsba. 

Dobronay László élete és szemlélete a súlyos autóbaleset által 32 éve gyökeresen megváltozott. Azóta számos interjúban idézte fel részletesen a vele történteket, a YouTube-on is megtalálhatók a beszámolói. Magazinunknak is adott interjút, itt olvasható:

Most pedig könyvben összegezte az átélt élményeit, emlékeit. A kötet címe: Én jártam valahol… Dobronay Lászlónak ez volt az első mondata, amikor a kórházban magához tért. Papírt, íróeszközt kért a nővértől, majd ezeket a sorokat vetette a lapra: én jártam valahol.

Dobronay László igazán különleges érzékelései, észlelései azután kezdődtek, miután ráeszmélt, hogy a testén kívül tapasztalja meg ezeket. Hiszen súlyos sérüléseivel az autóroncsba szorulva nem volt olyan fizikai állapotban, hogy halljon, lásson, sőt, helyet változtasson.

Halálközeli élményekről régóta van tudomásunk, rengeteg személyes beszámoló érhető el az interneten is. Még a szkeptikusokat is zavarba hozza egynémely visszaemlékezés, különösen akkor, ha a halálközeli élményt megtapasztaló személy tudományos, materialista beállítódású emberként élt, például idegsebészként, szakorvosként dolgozott.

Eben Alexander harvardi idegsebész például egy súlyos agyhártyagyulladás és kóma után számolt be a saját halálközeli élményéről, amely megváltoztatta korábbi materialista nézeteit. A téma első nagy kutatója Dr. Raymond Moody pszichiáter volt, aki gyűjtötte és rendszerezte a beszámolókat. 1975-ben kiadott könyve világszerte ismert, címe Élet az élet után.

Korábbi, témával foglalkozó cikkeink nyomán is számos olvasói levelet, üzenetet kaptunk arról, hogy hasonló, nehezen megmagyarázható élményeket tapasztaltak meg egy súlyos betegség vagy baleset során. 

Az International Association for Near-Death Studies szervezet tudományos anyagokkal és konferencia-összefoglalókkal szolgál a témában, hiteles forrásnak tekinthető.

Dobronay László könyve anélkül is fontos üzeneteket ad át, hogy hinnénk a halálközeli élmény valóságában, a halál utáni életben. 

A halálközeli élményekben a beszámolók szerint gyakran szerepel az ún. életfilm, azaz a saját életre való visszatekintés. Ám az életfilm sokkal összetettebben, élesebben, már-már kíméletlenül tisztán mutatja meg, hogy hogyan éltünk, hogy milyen hatással voltunk másokra. Erről Dobronay László is részletesen ír a könyvében. Néhány gondolatot idézünk ezek közül:

„Nemcsak egyszerűen átéltem, ami egykor történt, nemcsak folytatódott ez a visszafelé-előre állapot, hanem kiteljesedett tudatom kiteljesedett állapotában éltem át mindent.

• Egyrészt azt, amit én gondoltam, mondtam, tettem vagy mulasztottam önmagammal és a másik emberrel, állattal, növénnyel.
• Másrészről átéltem, amit a másik ember, állat, növény érez az én gondolatom, kimondott szavam, cselekedetem vagy mulasztásom tükrében.
• Harmadrészt megláttam, amiket az adott pillanatban én vállaltam, hogy megteszem a tőlem telhető legnagyobb szeretettel.
• Negyedrészt megláttam, hogy ahhoz képest, amit vállaltam, milyen az, amit én megteremtettem a másiknak.
• Ötödrészt megláttam, hogy ami történik éppen, az milyen hatással van a másikra, hogyan módosítja életének alakulását az én gondolatom, kimondott szavam és cselekedetem, illetve mulasztásom.
• Hatodrészt megláttam a lehetőségeimet, hogy az adott pillanatban mit tehettem, és ehhez képest mi történt, ami örökre beleíródott a Mindenségbe. (…)

Pontosan láttam minden mások feletti hatalmi törekvésemet, uralkodni vágyásomat, mindent, amivel irányítani akartam másokat – és mindent, amivel meg akartam felelni a másiknak. 

Pontosan láttam, amikor mások akartak irányítani és uralkodni felettem, amikor meg akarták mondani, hogyan gondolkodjak, mit mondjak és mit tegyek. (…)

…ott éltem át, milyen nagy hatással voltam a másikra azzal, hogy ösztönösen a saját akaratomat akartam a másik felett érvényesíteni, hiszen azt akartam megteremteni, hogy úgy legyen, ahogy én gondolom jónak és szeretetnek – amiben így a legcsekélyebb szeretet sem volt. (…)

…egyáltalán nem szeretet, hogy úgy oldja meg a másik a saját élete problémáját, ahogy én gondolom jónak neki!

Mert a szeretet azt jelenti, hogy úgy szeretem a másikat, ahogy az neki jó – és nem úgy, ahogy én gondolom, hogy neki jó lenne. (…)

Láttam, mennyire nem élő szeretet ez, hiszen mennyi hatalmi vágy van abban, hogy uralkodhassak a másik élete fölött, csak egy kicsit irányíthassam őt, ahogy nekem jó. Átéltem ezeken a jó tanácsaimon keresztül az ott kiteljesedett tudatommal, mennyire tud ártani az ember elsősorban önmagának – és persze másoknak is.”

Mint azt Dobronay László a magazinunknak adott interjúban elmondta, a legnagyobb tanulság, amit odaátról hozott:

Ne ártsunk senkinek – még magunknak sem!

Bocsássunk meg mindenkinek – még magunknak is!

Segítsünk mindenkinek – még magunknak is!

Az én jártam valahol… c. könyv az Alexandra Kiadó gondozásában jelent meg 2025-ben.

Életszépítők

2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.