Újragondolt életek. Ízek, imák, szerelmek nyomában. Könyvismertető
Elizabeth Gilbert Eat, Pray, Love – Ízek, imák, szerelmek c. önéletrajzi regényét a szabad nők bibliájaként emlegetik; a 2006-ban megjelent kultregényből 2010-ben kultfilm (romantikus dráma) is született Julia Roberts (és a szintén csodálatos Javier Bardem) főszereplésével. A regény természetesen magyar fordításban is olvasható. Aligha kell nagyobb elismerés egy írónak annál, mint látni, érzékelni, hogy a történetével elemi erővel hat másokra.
Az eltelt tíz évben Gilbert könyve seregnyi olvasót indított el olyan úton, amely gyökeresen megváltoztatta addigi életüket és gondolkodásukat. A közelmúltban megjelent Ízek, imák, szerelmek nyomában c. kötet ún. tisztelgő antológia, az esszényi élettörténeteket Gilbert kötete ihlette; közel ötven szerző számol be útkereséséről, melynek során magukat, jobb énjüket is megtalálták.
Elizabeth története
Elizabeth (a filmben Julia Roberts alakítja) harmincas, sikeres nő gazdag férjjel, álomházzal, fényes karrierrel. Az élete egyik pillanatról a másikra romba dől: kegyetlen válás, depresszió, megmérgezett kapcsolatok… Nekivág hát a nagyvilágnak, hogy rájöjjön, ki ő, és mit akar az élettől. Elzarándokol Itáliába, Indiába és Indonéziába. Varázslatos helyszíneken új szemszögből tekinthet az életére, s a vágyott boldogságra.
Ízek, imák, szerelmek nyomában

Elizabeth Gilbert
– Az elmúlt tíz évben gyakran törtem azon a fejem, vajon mitől lett az Ízek, imák, szerelmekből ilyen nagyszabású jelenség. Bizton állíthatom, hogy egész életemben semmi sem készített fel ekkora sikerre. Soha nem voltam bestsellerszerző (viccesen azt szoktam mondani, hogy az első néhány könyvem eladási statisztikái folyamatosan javultak, a harmadik például már több tucat példányban kelt el), és csak a jó ég tudja, hány válási, utazási és spirituális memoár volt már a piacon, amikor az enyém 2006-ban a könyvesboltokba került. Ám valamilyen oknál fogva az Ízek, imák, szerelmek egy cunami erejével hatott – írja a könyv előszavában Gilbert.
Az antológiában szereplő minden egyes történet a változásról és feltámadásról szól. A felismerés az első lépés ahhoz, hogy kitörjünk a kilátástalanságunkból. Ezt hívhatjuk akár feltámadásnak is – és ezt bárki elérheti, bármely pillanatban.
– Ezt a felismerést kell keresned olvasás közben. Megtalálod minden egyes esszében. Keresd azt a pillanatot, amikor az illető rádöbben:
Az életemnek nem kell ilyennek lennie többé.
Általában véve ez mindenki életében a legérdekesebb pillanat. Mert ami e pillanat után történik – az szó szerint BÁRMI lehet – írja Elizabeth Gilbert.
Részletek a könyvből
Hagytam sodorni magamat olyasmi felé, ami érdekel és örömet szerez, ahelyett, hogy helyben futással várjam, történik-e valami elképesztő. És tudjátok-e? Míg valójában éltem az életemet, elképesztő dolgok történtek! (Nicole Massaro: Sajt és kenyér, 114. oldal, Borbár Mária fordítása)
Az önmagunk iránt érzett szeretet elsajátításához több kell néhány terápiás ülésnél, több kell néhány tucat jógaóránál. Többet jelent annál, mint elfogadni az első utadba kerülő pasast, aki hajlandó veled megosztani az ágyát. Minden egyes nap emlékeztetem magam arra, hogy él bennem egy istennő, aki megérdemli a szeretetet, az együttérzést, a tiszteletet, mert Ő maga szabadon osztogatja ezeket. (Theressa Real: Énidő, 126. oldal, Balázs Laura fordítása)
Tudom, hogy az öröm egy elcsépelt és homályos tartalmú szó, a szintén agyonhasznált tudatos-hoz és megérdemled-hez hasonlóan. Nem érdekel. Elköteleztem magam az öröm mellett; itt most nem az ostoba smiley-jeles örömről beszélek, hanem a tágra nyílt szemű örömről, amely a világot valóságosnak látja, és ennek ellenére lágy marad. Öröm, mindennek ellenére. (Laurie Granieri: Egész jó, 147. oldal, Balázs Laura fordítása)
Kiadó: Cartaphilus Könyvkiadó, 2016. Oldalszám: 240. Fordította: Balázs Laura, Borbás Mária, Merényi Ágnes, N. Kiss Zsuzsa, Simonyi Ágnes, Vándor Judit

Alapító-főszerkesztő
Több mint két évtizedet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként. 2006-2012 között leginkább építészeti szakújságíróként, PR-szakemberként voltam aktív, szakmai kiadványok és rendezvények létrejöttében közreműködtem.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz: gyermekjóléti alapellátás keretében általános és középiskolásokkal foglalkozom. Prevenciós, edukációs foglalkozásokat tartok, érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetenciafejlesztés és készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát.