„Hozzá hű leszek, vele megelégszem.” És ha mégsem? Nyíltan a megcsalásról
A hűtlenség megítélése egy kapcsolatban – a pár tagjainak elvárásaitól, normáitól, szemléletétől függően – lehet egyforma, hasonló vagy teljesen eltérő. Sérülékennyé teszi a kapcsolatot, ha a felek nem tisztázzák egymás között, hogy mit jelent számukra a hűség, illetve mit tekintenek hűtlenségnek a testiségen kívül. Érdemes erről beszélgetni, egyfajta megállapodást kötni, még a házasság, együttélés, illetve komolyabb elköteleződés előtt.
A legtöbbünk számára a hűség fontos erény, a kapcsolat egyik alappillére.
Fontos tisztázni, hogy mi billenti ki a másikat érzelmileg, mi rengeti meg a bizalmát, az önbecsülését. Sokan nem csak a testiséget tekintik hűtlenségnek. Van, akit már az is elbizonytalanít és sért, ha a párja másokkal kedves, flörtöl, és már az is kiverheti a biztosítékot, ha a közösségi médiában „félreérthetően” aktív, magáról sok „tetszetős” fotót posztol, másokat lájkol, bizalmaskodóbban kommentel stb.
Hűséget fogadtam, vakságot nem – vajon mindenki rendben találja ezt a szállóigét? Hogyan állapíthatjuk meg, hogy egy-egy megnyilvánulásunkkal nem sértjük a másikat, illetve nem sérül a méltósága? Ez részben érzelmi intelligencia kérdése (mit illik, mit nem, hol a határ?), de benne van a másik egyéni érzékenysége is, ami igencsak személyes, nincs rá objektív mérce, nem egységesek a tűréshatárok.
Egy korábbi tanulmány szerint a teljesítményszorongó és a kockázatvállaló férfiak hajlamosabbak a félrelépésre, míg a nők inkább akkor lépnek erre az útra, ha elégedetlenek a kapcsolatukkal. Amíg a férfi inkább testben hűtlen, addig egy nő inkább lélekben, érzelmileg.
Mi állhat a hűtlenség hátterében?
Érzelmi szükségletek. A hűtlenség lehet egyfajta válasz a kapcsolatban jelenlévő figyelem- vagy szeretethiányra, és arra is, hogy a testiség a hűtlen fél számára nem megfelelően működik.
Kíváncsiság, változatosság iránti igény. Van, aki úgy fogja fel, hogy a hűtlenség új élmények forrása, kiemel a hétköznapok monotonitásából. (ÉN-fókuszú megközelítés. Szexfüggőség is kialakulhat.)
Önbizalomhiány. Bármily meglepő, a hűtlenség lehet egyfajta önmegerősítő taktika is: „van még, aki vonzónak, kívánatosnak talál”.
Kapcsolati problémák. A kommunikáció hiánya, a konfliktusok is vezethetnek hűtlenséghez, és sok esetben ez már az egyik fél döntését, a kapcsolat végét, az új kapcsolat előkészítését, „bemelegítését” is jelentheti.
Empátiahiány. A hűtlen felek – nem feltétlenül sértettségből, hanem sajátos működés miatt – nem veszik figyelembe a partnerük érzéseit, és nem tartják fontosnak a közösen felállított szabályokat. (Hosszú évekig lehetnek a másikhoz hűtlenek, sőt, a szeretőikhez is lehetnek hűtlenek.)
Traumahatás, rossz tapasztalatok miatt bizonyos emberek nem képesek tartósan elköteleződni. A hűtlenség mögött személyiségzavar is állhat.
A hűtlenség okainak megértése, a kommunikáció javítása kulcsfontosságú lehet a kapcsolat megmentésében.
A hosszú ideig tartó titkolt viszony gyakran mélyebb sebeket okoz. Nehéz elfogadni, megérteni, hogy valaki esetleg évekig hazugságban élt a másik mellett. A bizalom helyreállítása sok esetben lehetetlen.
A huzamos időn át titkolt hűtlenség poszttraumás stresszhez, PTSD-hez hasonló tüneteket válthat ki a megcsalt félben, aki megkérdőjelezheti a saját értékét, vonzerejét vagy a kapcsolatban betöltött szerepét. Az önmarcangolás is beléphet, vívódást válthat ki, hogy a hűtlenséget nem vette észre és nem táplált gyanút. Önmagában, az észleléseiben elbizonytalanodhat. Visszamenőleg, az emlékeiben kutatva próbálja összegyűjteni a gyanús jeleket, melyeket nem vett észre idejében. Rengeteg energiát felemészthet, mire átlép a múlton és elkezd a jövőre, az újraépülésre koncentrálni.
(Zárójelben: a szeretői státusz sem egyszerű, nyilván. Külön cikket érdemelne, miért mennek és ragadnak bele méltatlan, fájdalmas viszonyokba az emberek.)
Hogyan lehet továbblépni?
Ha van rá mód és érzelmi hajlandóság, érdemes higgadtan megbeszélni egymással a történteket, esetleg feltárni a másiknak a mögöttes okokat (illúzióink ne legyenek: ha az őszinteség eddig nem ment, vélhetően ezután sem fog menni).
Ha van még visszaút, párterapeuta segíthet feldolgozni az érzelmeket, segíthet újraépíteni a bizalmat (nem egyszerű!), megerősíteni a szövetséget.
Essen szó a közös gyerek(ek)ről is!
A gyerekek érzékenyen reagálnak a szüleik kapcsolati dinamikájára. Szüleik csalódása, fájdalma mély sebeket hagyhat bennük. Ha a hűtlenség sokáig fennállt, titokban, az eköré felhúzott hazugságok nemcsak a párkapcsolatot, de a család egészét is megbélyegezhetik. Amikor a hűtlen fél a gyerekek érdekeire és védelmére hivatkozik, lássuk be, valójában a saját kényelmét tartja szem előtt és nem vállal felelősséget a tetteiért. Egy békés, tiszteletteljes szétválás sokkal egészségesebb környezetet teremt a gyerekeknek, mint egy feszült, hazugságokkal átitatott kapcsolat. A gyerekek érdekeit leginkább azzal szolgálják a szülők, ha őszinték egymáshoz és olyan döntéseket hoznak, amelyek hosszú távon biztosítják a gyerekek érzelmi biztonságát és stabilitását.
Bár a nyitóképen egy férfi látható, a nők is lehetnek hűtlenek
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.