Hurrá, építkezünk! Segítség, építkezünk! (37.) Kész a födémszigetelés, megérkezett a szellőztető berendezés. Napirenden a festés és a konyhabútor-szerelés. Rövidesen költözés!
Hurrá, építkezünk! Segítség, építkezünk! címmel 2012. októberében sorozatot indítottunk; ekkor kezdődött Szombathelyen annak az energiatakarékos (passzívházelveket alkalmazó) családi háznak az építése, melynek tervezési, előkészítési, kivitelezési folyamatáról Haitzmann Ágnes építtető, a leendő ház egyik tulajdonosa számol be hétről hétre. A sorozat által rengeteg hasznos információhoz jutnak az érdeklődők; szakemberek – tervezők, mérnökök, kivitelezők stb. – éppúgy, mint a laikus építtetők. A kétgyermekes család a június végén tervezi a beköltözést.
37. hét
Csudajó hetünk volt! Icipicit fáradt vagyok, mert naponta háromszor-négyszer fordulok a telek és valamelyik beszerzőhely között, mindig hiányzik valami, dönteni kell valamiben, elhozni, pótolni, megnézni vagy megbeszélni. És azért a mi kis életünk sem állt meg: délután, a gyerekekkel kezdődik a második műszak, amikor legalább annyi tennivaló akad, mint délelőtt. Este és hétvégén bútort szerelek, játékokat és könyveket dobozolok, ezt-azt méretre készíttetek, itthon fogadom az internetes rendeléseket, és néha már nem tudom, mit adjak meg lakcímnek.
Nehéz lesz összefoglalnom, mi is történt a múlt héten, de megpróbálom. Én is csak kapkodtam a fejem, mert nem volt időm állni és nézelődni.
Helyére került a födémszigetelés. A homlokzatival nem állunk túl jól, de attól nem félek, hogy már a házban lakunk, és valaki kint rakosgatja a grafitos EPS-táblákat. Ez a része jobban ráér. Az problémásabb lenne, ha a padlásunkon ügyködnének a munkások, így hát nem bánom, hogy ez már megvan.
Építészünk másképp döntött, mint ahogy a munkálatok elején terveztük: 30 cm üveggyapot került a födémbetonra, egy olyan anyag, amely az EPS-nél tömörebb, így tudtommal az ún. lambda-értéke is jobb. 14 és 16 centis rétegekben, átlapolással helyezték el az emberek.
Felmásztam, megnéztem, és kicsit elborzadtam. Első ránézésre mintha állattetemek tömkelege borítaná a területet, teli barna lószőrszerű anyaggal minden. Amint ezen túltettem magam, alaposan körülnéztem, és el kellett hinnem, hogy ez az anyag, ilyen vastagságban, kellően szigeteli majd a lakóteret. Rosszul néz ki, de majd nem nézegetem. Azt a pár dobozt, amit ide szántam, biztosan nem én viszem majd fel. Ácsok készítenek majd rá járófelületet, hogy ne nyomódjon össze a szigetelőanyag, de sok hely nem lesz, az látszik.
Éppenséggel feljutni sem volt egyszerű. Napokig izomlázam volt, mert a padlásajtóról lenyíló létra igen meredek, és a padlástérből visszalépve nehezen találja az ember a létrafokot, remegett hát a lábam rendesen. Nem rossz az a szerkezet, de gyakorlatlan vagyok.
Megérkezett a szellőztető berendezés Ausztriából. A fiúk könnyedén felrögzítették a helyére, a gépészeti helyiség mennyezetére, a villamos bekötés azonban okozott némi fejtörést a villanyszerelőknek. A nehézséget végül leküzdötték, a gép a helyén van, és mentségükre legyen mondva, hogy ők aztán hihetetlen rugalmassággal állnak minden módosításhoz. Szemrebbenés nélkül válogatják az általam rendelt, lehető legbonyolultabb villamos alkatrészeket, vésnek újra, ha kérem, és segítenek mindenben, amiben lehet. Kérésünkre még Illbruck pasztát is nyomtak a szerelvények mögé, elősegítendő, hogy a kábelek mögötti réseken se szökjön a levegő. Nem lehet rájuk panasz.
Fontos munkafázisok zárultak le a héten, de mégsem ezért volt szép és különleges ez a pár nap. Ami a szögek beverésénél, a gépek beszerelésénél vagy a szigetelés lerakásánál is fontosabb számomra, az a lányaim lelkivilága. Sokáig aggódtam, amiért nemigen akartak megbarátkozni a költözés gondolatával, ragaszkodtak mindenhez, ami a mostani otthonunkat jelenti, valóságosan vagy képletesen, és ebben most áttörés következett be.
Túl vagyunk egy kör festésen, de a színeken variálnom kell. Óvatosságom oda vezetett, hogy a színeket alig lehet észrevenni, úgyhogy másodszorra – ha nem is vadulok be, de – bátrabb leszek. Az ecsetet szintén kézbe vették pici lányaim, egy kisebb részt maguk festettek ki a leendő szobájukban, és ez újfent örömmel töltötte el őket. Pláne, hogy a festék lila volt. Annyi baj legyen, értük mindent!Remek emberek rakták le a házban a hidegburkolatot, olyanok, akik veszik a lapot, ha a körülöttük ácsorgó gyerekek kíváncsiak, érdeklődőek, tettre készek. Olyan is van, akit zavar ez a tolakodás, nos, ők nem ilyenek. Nem telt bele sok idő, és a lányok ott kúsztak-másztak a járólapok fölött, maszatolták a ragasztót, rakták a követ, kenték a fugát, helyezkedtek a térdvédőn, simítottak, és szivaccsal mosták a fölösleget. Engem az sem bántana, ha némely csempe csálé maradna, csak jusson még ebből a látványból! Persze egy csempe sem csálé, sőt gyönyörű a végeredmény, és ezért örök hála ennek a kis sümegi párosnak!
E héten nekiláttak az asztalosok a konyhabútor beszerelésének, és talán mire ezeket a sorokat írom, már végeztek is. Lényeges momentum ez, életem felét a konyhában töltöm, de lassan nem csak én, az egész család. A sütés össznépi program nálunk, fontos helyszín ez, amelyre sok gondot fordítottam. Nagyon várom, hogy készen legyen, és megkenjek a pulton legalább egy vajas kiflit!
Fotók: Haitzmann Ágnes, Green Press
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
