Ingyenes letölthetők. Tervezd meg előre, mi kerüljön az adventi naptárba!
2021-ben november 28-án, advent első vasárnapjával köszönt be az adventi időszak. Az adventi kalendárium hagyományosan december 1-jétől december 24-ig, Szenteste napjáig követi a napokat, ez a kedves hagyomány eredendően a kisebb gyerekek tájékozódását segítette és segíti ma is, jelzi, hogy hány nap van karácsonyig.
A kalendárium eredete az 1900-as évek elejére nyúlik vissza; egy német kisfiú, Gerhard Lang nevéhez kötik. Állítólag az ő édesanyja készített először 24 nyitható kis ablakból álló naptárat a fiának, és az ablakok mellé egy-egy cukorkát tett. Lang felnőttként továbbfejlesztette édesanyja ötletét, gyártóként az adventi kalendáriumot tömegek számára tette elérhetővé; a csokoládéval töltött adventi naptárak az egész világon elterjedtek.
Adventi naptárat természetesen nem csak vásárolni lehet, akár saját kezűleg is készíthetünk. Ma már az is egyre jellemzőbb, hogy nemcsak csokoládét, édességet, hanem élményt ajándékoznak a szülők gyermekeiknek. Készülhet irodalmi adventi kalendárium vagy élménykalendárium is.
Bármelyiket is válasszuk, érdemes megtervezni a karácsonyváró meglepetést. Csányi Andrea Rendteremtő oldaláról ingyenesen letölthető egy A4 formátumú tervező adventi naptárhoz.
Innét is letölthető:
http://www.rendteremto.hu/download/KaracsonyAdventiAjandekok.pdf
Ötletek
2011-ben kezdődött a történetem a Facebookon. Online magazinként 2013 óta létezem. Független vagyok. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.