Rengeteg gyereket érint az internetes zaklatás, ami sokszor a valóságban is folytatódik. Az elkövetők sok esetben „barátok”. A #nemvagyegyedül kampány tanulságai

Az internetes zaklatás, vagyis cyberbullying a fiatalokat érintő egyik legelterjedtebb probléma. Nem mernek a neten zaklatott gyerekek felnőtthöz fordulni segítségért, sok esetben az online bántalmazás a valós életben is folytatódik és gyakran előfordul, hogy az elkövető „barátnak” mondja magát – ezek az UNICEF Magyarország #nemvagyegyedül kampányának főbb tapasztalatai.

Közel száz segélykérő üzenet érkezett be a kampány során a gyerekektől. Olyan fiataloktól várta a szervezet a leveleket, akik úgy érzik, hogy maguk is elszenvedői az internetes zaklatás, vagyis a cyberbullying jelenségének. Az üzeneteket színészeknek, modelleknek, ismert embereknek, influencereknek címezték, akik szakértők segítségével válaszoltak olyan videóüzenetben, amelyet kizárólag a segítségkérő kapott meg.

– Az üzenetet írók kétharmada lány volt. A levelekből ítélve a zaklatás legfőbb kiindulópontja az iskolai közösség. Elmondhatjuk, hogy az iskolai bántalmazás már nem ér véget a kicsengetéssel, vagy a nyári szünettel. Az áldozatok nem zárhatják magukra az ajtót, úgy érzik sehol sincsenek biztonságban, mert a cyberbullying bármikor újra felbukkanhat – mondta Kovács Anna Sára, az UNICEF Magyarország gyermekjogi munkatársa.

Feltűnő, hogy az elektronikus bántalmazás sokszor az offline valóságban is folytatódik, több gyerek számolt be kortársai által elkövetett fizikai abúzusról a lelki mellett. Érkeztek levelek iskolai konfliktusokról, amelyekben a gyerekek úgy érezték, hogy tanáraik szégyenítették meg őket. A gyakran szűkszavú üzenetek arról árulkodtak, hogy minden gyereknek, aki segítséget kért, komoly bátorságra volt szüksége ahhoz, hogy leírja, mi történt vele, és ezáltal fejben újra átélje a bántalmazást.

Több gyerek írt arról, hogy bizonytalan a szexuális beállítottságában, ezért kirekesztettnek érzi magát, gyakran csúfolják és ennek a kezeléséhez kért segítséget a hírességektől. Gyakran felbukkanó téma volt az is, hogy a barátok, barátnők csak négyszemközt kedvesek, társaságban ők is piszkálódnak.

Magas számban jelentkeztek olyan fiatalok is, akik nem elszenvedői, hanem szemtanúi a bántalmazásoknak, barátként, vagy támogatóként együtt éreznek az áldozattal. Ők tehetnék a legtöbbet, hogy megtörjék az erőszak körét, azonban sokszor úgy érzik, hogy sem a saját felnőtt környezetüktől, sem az intézményektől nem kapnak elég figyelmet és segítséget ahhoz, hogy előálljanak a problémával. Sokan – az áldozatok és azok barátai – is félnek a felnőttekhez fordulni, mert úgy érzik, hogy környezetük árulkodósnak tartja majd őket és így még rosszabbra fordul a helyzetük.

A cyberbullying a fiatalokat érintő egyik legelterjedtebb probléma: a magyar 10-18 évesek 88 százalékának van profilja közösségi médiában, 20 százalékuk már áldozatul esett az elektronikus bántalmazásnak, 10 százalékuk pedig maga is megpróbált ártani másoknak a cybertérben. Az elektronikus megszégyenítés eszköztára kimeríthetetlen. A legtöbb áldozat arról számolt be, hogy üzenetekkel zaklatták, a nevében kommenteltek, posztoltak tartalmakat, vagy olyan képeket, videókat tettek közzé, amelyek számára kellemetlenek, kínosak.

– Megdöbbentő volt tapasztalni, hogy a legtöbb bántalmazást az úgynevezett barátok követik el, olyan emberek, akiket amúgy az áldozat a belső körének gondol. Fontos, hogy ne csak az áldozatokhoz szóljunk, hanem mindenkihez, aki érintett: a szülőkhöz, pedagógusokhoz, áldozatokhoz, elkövetőkhöz és néma tanúkhoz. Mindannyian tehetünk azért, hogy a cyberbullying minél kevesebb gyermek és felnőtt életét keserítse meg – mondta Mészáros Antónia, az UNICEF Magyarország ügyvezető igazgatója.

– Nagy öröm volt egy olyan kampányt létrehozni, melyben valóban úgy érezhettük, hogy a célzott edukatív youth tömegkommunikációval párhuzamosan konkrét segítségre szoruló gyermekek „lelkeinek megmentésén” fáradozhattunk. Büszkék vagyunk rá, hogy fiatal kreatív kollégáinkkal együtt a kampány megalkotásában részt vehettünk – mondta Bendl Mátyás, a POME ügyvezetője.

A #nemvagyegyedül kampány a Kék-Vonal Alapítvány szakmai segítségével jött létre. A Kék-Vonal Alapítvány képzett önkéntesei továbbra is várják azoknak a jelentkezését, akik úgy érzik, szívesen megbeszélnék problémáikat egy szakértővel.

***

Piszkálnak a suliban?

Csúfolnak a Facebookon?

Zaklatnak Messengeren?

Mások cikizése, bántása, vagy akár megfélemlítése az online térben, angolosan a cyberbullying egyre több társadat érinti. De minden problémára van megoldás. Csak beszélned kell róla. Ha te is áldozat vagy, és úgy érzed, hogy segítségre van szükséged, ne tartsd magadban!

Ha úgy érzed, hogy sürgős segítségre van szükséged, ne félj személyesen segítséget kérni egy felnőttől, vagy valakitől, akiben megbízol. Ha olyan a problémád, amit senkinek sem akarsz vagy mersz elmondani, hívd fel a Kék-Vonal ingyenes számát, a 116-111-et, itt nem kell elmondanod a nevedet. Ha az UNICEF Magyarországtól szeretnél segítséget kérni, akkor írj az onlinezaklatas@unicef.hu e-mail címre.

Nyitókép: az alábbi videóból >>

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

17 − kettő =

hirdetés