Janikovszky Éva utolsó üzenete: a gyerekek békében, boldog világban nőjenek fel!

Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy rossznak lenni sokkal mulatságosabb, mint jónak lenni. Folyton jónak lenni iszonyúan unalmas, és amellett fárasztó is. Minden gyerek tudja, még a legkisebb is, hogy felnőttnek lenni sokkal jobb! A felnőtt azt a ruhát veszi fel, amelyik eszébe jut, ha tűzoltószirénát hall, nyugodtan kihajolhat az ablakon, akármennyire kimelegedett, mindig ihat vizet, olyan halkan köszönhet, ahogy csak akar, és nem kell akkor lefeküdnie, amikor a legérdekesebb a tévé. De ez még nem minden.

A felnőtt azt csinál, amit akar, a gyereknek pedig azt kell csinálnia, amit a felnőtt akar.

Én egészen másmilyen felnőtt volnék, és annyi mindennek örülnék.

Először is annak örülnék, hogy azt csinálhatom, amit akarok.

Ha én felnőtt volnék, akkor sosem ülnék a széken, hanem mindig térdelnék, fehér kesztyűs kezem végighúznám minden vaskerítésen, a fogmosó pohárban csíráztatnám a datolyamagot, megennék egy-egy nagy tábla csokit minden ebéd előtt, és valószínűleg kézzel fognám a legyeket. Persze csak akkor, ha addig megtanulnék legyet fogni.

Ha én felnőtt volnék, örökké tornacipőben járnék, a leves után mindig meginnék két pohár vizet, hátrafelé mennék az utcán, minden kóbor macskát megsimogatnék, és valószínűleg nagyon éleseket fütyülnék, hogy mindenki megijedjen és odanézzen. Persze csak akkor, ha addig megtanulnék két ujjammal a számban füttyenteni.

Ha én felnőtt volnék, vendégségben mindig kalimpálnék a lábammal a széken, sose fújnám ki az orrom, csak szipognék, sose törölném meg az ajtó előtt a sáros lábam, és tartanék otthon egy zsiráfot, aki az ágyam előtt aludna.

Ha én felnőtt volnék, megnősülnék, és egy olyan lányt vennék feleségül, aki sikít ugyan, ha meglát egy levelibékát, de nem mondja rá, hogy undorító és pfuj, aki olyan szappanbuborékot tud fújni, ami sose pattan el, aki megijed, de nem haragszik, ha egy papírzacskót durrantok el a füle mellett, és erősen rá tudja kötni a zsineget a sárkányomra.

Én meg a lány, akit feleségül vennék, annyit mászkálnánk négykézláb a padlón, amennyit csak jólesik, és közben olyan hangosan fújnánk a papírtrombitát, ahogy csak tudjuk. Mi ketten lennénk a felnőttek, és senki se szólhatna ránk, hogy hagyjuk abba, mert megőrül.

Ha én felnőtt volnék és megnősülnék, olyan lakásban laknék, ahol labdázhatok a szobában, tölgyfát nevelhetek cserépben, aranyhalat tarthatok a fürdőkádban, és soha semmit sem kell kidobni, mert mindennek akad hely, amit hazahozok, akár lehullott vadgesztenye, akár rozsdás vasszög, akár összecsomózott spárga, akár eldobott villamosjegy, akár beteg sündisznócska.

Ha majd felnőtt leszek, akkor maszatos kézzel ülök asztalhoz, és mindig rövidujjú trikóban járok, és nem nézek a lábam elé, inkább orra esek, és tövig rágom minden körmömet, és szerteszét dobálom a játékaimat, a többiről nem is beszélve, mert még nagyon sok minden van.

Jaj de jó lesz, ha már felnőtt leszek!