Amikor a szülő veszélyezteti a gyermekét, és nincs tisztában ezzel

Gyermekveszélyeztetés. Ráadásul a szülő által. És nem is feltétlenül szándékosan, hanem pusztán azért, mert a szülő nincs tisztában azzal, hogy amit tesz, vagy ellenkezőleg, amit nem tesz meg, azzal kimeríti a veszélyeztetés tényét. Nem kellemes erről beszélni, de szükséges.

Veszélyeztetésnek számít például az, ha a gyermek a kötelező védőoltásokat nem kapja meg. Ez a téma – az alternatív gyógyászat hívei körében is – nagy indulatokat szokott kavarni. A szülőknek joguk van megválasztani a gyermeküknek adandó nevelést, de – a példánál maradva – ez az Alaptörvényben is rögzített jog nem ír felül mindent, védőoltások tekintetében a járványügyi kockázat miatti kötelezettséget.

Nyilván mindenkinek él egy kép a fejében arról, milyen helyzetekben számít veszélyeztetettnek egy gyermek. Ha nem hétköznapi értelemben használjuk ezt a szót – hisz, amíg egy gyermek kicsi, a leghétköznapibb szituációkban is számtalan veszélynek van kitéve -, hanem a gyermekvédelmi jogszabályokban használatos fogalomként, másként értelmezhető a veszélyeztetettség. Az 1997 óta hatályos – többször módosított – Gyermekvédelmi Törvény a veszélyeztetettség definícióját az alábbiak szerint határozza meg:

„Olyan – a gyermek vagy más személy által tanúsított – magatartás, mulasztás vagy körülmény következtében kialakult állapot, amely a gyermek testi, értelmi, érzelmi vagy erkölcsi fejlődését gátolja vagy akadályozza.”

A védőoltás csak egy példa volt. Nem ez a legjellemzőbb. Számos más, gyermeket veszélyeztető körülmény létezik:

• Anyagi problémák (munkanélküliség, alacsony jövedelem)
• Lakhatási problémák (hajléktalanság, rossz lakáskörülmények, kilakoltatás, vándorló életvitel, kényszerű együttélési körülmények)
• Családszerkezeti, kapcsolati problémák (árvaság, megbomlott család, megromlott családi viszonyok, rossz szülő-gyermek kapcsolat)
• Szülői elhanyagolás, elhagyás (egészségügyi-, gondozás, gondoskodás-, iskoláztatás-, érzelmi elhanyagolás, felügyeletnélküliség, veszélyeztető magatartás, elhagyás, lemondás a gyermekről)
• Gyermekbántalmazás (fizikai-, érzelmi-, szexuális bántalmazás, magzat-, újszülött károsítása, kényszerítés koldulásra, prostitúcióra, gyermekmunka, rendszer-abúzus)
• Szülői devianciák (alkohol-, drog-, játékfüggőség, bűnelkövetés, öngyilkosság, prostitúció)
• Gyermeki devianciák (alkohol-, drog-, játékfüggőség, bűnelkövetés, öngyilkosság, prostitúció, agresszivitás, magatartás problémák, csavargás)
• Egészségügyi problémák (mentális betegség, fogyatékosság, gyermek állapota)

Vannak olyan esetek, amikor a szülő nincs tisztában azzal, hogy veszélyezteti a gyermekét, s ezért – jogszerűen és szükségesen – felelősségre is vonható.

Meglehetősen gyakori, hogy egy gyermek veszélyeztetettségére bölcsődei, óvodai, iskolai környezetben derül fény. A köznevelési intézmények pedagógusai a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai. Mit is jelent ez? Mit jelent a jelzési kötelezettség?

Azt, hogy a pedagógusnak köteles jeleznie írásban egy erre rendszeresített formanyomtatványon a területileg illetékes gyermekvédelmi központnak azt, ha egy gyermek a megítélése szerint veszélyeztetett. A jelzőlapon röviden és tényszerűen vázolnia kell a tapasztaltakat, a nyomtatványt az intézményvezető hitelesíti az aláírásával, az intézmény bélyegzőjével. A jelzés postai úton történő beérkeztét, feldolgozását (iktatását) követően a családsegítő szolgálat felveszi a kapcsolatot a családdal. Ettől – a tapasztalataim szerint – sokan tartanak. Valahol érthető, nem kellemes, ha kívülállók avatkoznak be a család életébe, s nyilván nem (mindig) könnyű feldolgozni azt sem, hogy valaki „jelentett”. Pedig nem jár ezzel szankció, s főleg nem jelenti azt, hogy a gyermeket a hatóság ki fogja emelni a családból (a családból való kiemelés általában egy hosszabb folyamat vége, és nem ezen a szinten dől el). A családsegítő szolgálatok együttműködnek a gyermekvédelmi hatósággal (gyámhivatal), de nem hatóságként működnek. Ún. gyermekvédelmi alapellátást nyújtanak, felkészült, (jó esetben) elhivatott szakemberek segítenek a családnak abban, hogy a veszélyeztető körülmények enyhüljenek és/vagy teljesen megszűnjenek. Az alapellátás körébe tartozik többek között a családterápia, a mediáció, a mentálhigiénés, pszichológiai megsegítés, a jogi tanácsadás, az állásváltoztatáshoz vagy munkába álláshoz igényelhető segítségnyújtás, a családsegítők pedig a „lelkei” a folyamatnak, ők „kísérik” a családot. Az együttműködés ebben a formában tarthat néhány hétig, de hónapokig, sőt, évekig is, bonyolultabb élethelyzetekben.

S bár nem mondható általánosnak, mégis, nagyon sok esetben pusztán már az is segít, ha a szülők megfelelő és alapos tájékoztatást kapnak, a szakemberek informálják őket a lehetőségekről vagy a szükséges lépésekről.

Fontos tudni, hogy a gyermekvédelmi jelzőrendszer tagjai a gyermekorvosok és a védőnők is, továbbá a jegyző, sőt, magánszemélyek is. Kitétel persze, hogy utóbbiak ismerik, látják a gyermeket és a meggyőződésük alapos: fennáll a veszélyeztetés és a veszélyeztetettség ténye. Ők is küldhetnek jelzést a gyermekvédelmi központnak erről. Ez – meglehet – nem hangzik túl megnyerőnek, de érdemes aszerint végiggondolni, hogy mindez a gyermek érdekében történik. (A jelzés nem feljelentés – nem szabadna egy lapon említeni ezzel, mégis sokan megteszik.) Egyébként ritka, hogy állampolgári (szomszéd, rokon stb. által tett) jelzés alapján kerül a gyermekvédelmi rendszer látóterébe egy család vagy gyermek. 

Itt látható egy korábbi kimutatás arról, hogy honnan érkezik a leggyakrabban jelzés. A köznevelési intézményekből. Nem lehet csodálkozni ezen, hisz a gyermek az oviban, az iskolában minden nap „szem előtt” van, előbb-utóbb kiderül, hogy gond van vele vagy a családjában (nem mindig). Az igazsághoz hozzátartozik az is, hogy bár a pedagógus tud problémáról, a jelzés elmarad – van ilyen is.

Nem mindig könnyű a kötelezettség szerint eljárni…hogy mi az oka a mulasztásnak? Sok oka lehet; nem feltétlenül bagatellizálás vagy nemtörődömség áll a háttérben…meglehet, tartanak az esetleges következményektől, nem akarnak ellenségeket maguknak…

Szeretném egy elég gyakori szülő általi veszélyeztetésre felhívni a figyelmet, mert nem tudatosul sokakban, hogy ez a fajta mulasztás is veszélyeztetés. Ha egy gyermek óvodáskorban nem kapja meg a számára szakértő által javasolt fejlesztést, mert a szülő nem viszi el a megfelelő szakemberhez, az óvodapedagógus élhet a jelzési kötelezettségével. Ez a fajta szülői mulasztás visszaköszönhet később a gyermek iskolai beilleszkedésében, teljesítményében – ezek zavaraiban.

Mint azt az Alaptörvény is rögzíti: mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák. Továbbá: jogi védelem illeti meg az otthon nyugalmát. Ugyanakkor az is benne van az Alaptörvényben, hogy

minden gyermeknek joga van a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéséhez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz. 

A szülők ennek megfelelően kötelesek kiskorú gyermekükről gondoskodni. 

Mesterházy Mónika

Alapító-főszerkesztő

Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.

Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.

2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.

A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy Művészeti Iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.

MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.