„Kelj fel rózsám, itt a májfa!” A természet újjászületése és a szerelem szimbóluma: a májusfa

 

Valószínűleg nem sokan tudják – én például eddig nem is sejtettem -, hogy

május elseje a magyar néphagyományban a szerelmesek napja.

Színes papír- vagy selyemszalagokkal, csörömpölő eszközökkel, étellel és itallal – almával, naranccsal, cukorral, csokoládéval -, néhol üveggel, tükörrel díszítették a májusfát a legények, amit május 1-re virradó éjszaka állítottak fel a lányos házak elé, általában többen együtt. Az udvarló ezzel fejezte ki a vonzalmát. A lányokat ez többnyire örömmel töltötte el, a szülők nem mindig éreztek hasonlóképpen…

A fára aggatott ajándékok a szerelem zálogai voltak, a legények vetélkedtek is, hogy ki tudja szebben ékesíteni a májusfát. Így aztán reggelig őrizni is kellett, nehogy más legény bosszúból vagy féltékenységből elvigye, néhol pedig verssel költötték fel a leányt, hogy ő vigyázzon rája: „Kelj fel rózsám, itt a májfa, jó éjszakát, vigyázz rája!”.

A két világháború között a legények szerenádot is adtak, a lányok pedig gyertyát gyújtottak vagy ellobbantottak egy gyufát, jelezve, hogy észrevették és örömmel fogadták az adományt, majd borral kínálták az udvarlót és segítőit.

A májusfa ugyanakkor a természet megújulásának szimbóluma is volt. Temesvári Pelbárttól, a 15. században élt ferences szerzetestől és prédikátortól maradt fenn az idézet: „ezen a napon a világ fiai ősidőktől fogva árnyas erdők és ligetek kellemességével, madarak énekével gyönyörködtették magukat…”

Tehát a megújuló, újra „kellemes” természetet is köszöntötték a májusfával, így állítottak a közösségnek is egy májusfáját a kocsma vagy a közintézmények előtt – a lutheránusok még a templomban is -, amit május utolsó vasárnapján vagy pünkösdkor bontottak le: az ehhez kapcsolódó mulatság volt a májusfa-kitáncolás. Ilyenkor körbetáncolták a fát, és a legények igyekeztek azt megmászni: nehéz volt a tisztított kérgű, sudár fa tetejét elérni, akinek ez sikerült, megkaphatta a tetejére kötött borosüveget, cukorkákat.

Az Európa-szerte ismert szokás az ókori világból ered, görögök, etruszkok, rómaiak is zöldellő fákat tűztek házukra tavasszal, hogy megvédjék a bennük élőket az ártó erőktől és betegségektől, illetve egészséget, termékenységet remélve. A türk és a mongol népek szent ligeteiket díszítették színes szalagokkal. Magyarországon van néhány olyan vidék, ahol egészen ősi, pogány időkbe vesző hagyomány maradt meg, Erdőhorvátiban például karóra húzott lókoponyát vagy tojáshéjból készült láncot vittek májusfa helyett.

Bajor májusfa

A májusfához a kereszténység is kapcsolt legendát – ahogy egyéb pogány ünnepeket, ezt is „szentesítették” valamilyen szinten. Ugyanis történt, hogy szent Jakab és szent Fülöp, midőn térítgetni jártak, csatlakozott hozzájuk Valburga, egy szűz hajadon. Ezért a pogányok tisztátalan személynek nyilvánították, rágalmazták.

A leány, hogy elűzze a gúnyolódókat, elővette vándorbotját, letűzte a földbe, elétérdepelt, és imádkozott: alig múlt el egy-két óra, midőn a pogányok szeme láttára a bot kizöldült.„Nőtlen ifjak ez időtől ez okon szoktak magas zöldfát jó magaviseletű hajadonok ablaka előtt felállítani, még pedig ha lehet észrevétlenül” – ahogy azt Réső Ensel leírta 1867-ben.

A májusfa általában fiatal, magas, kérgétől megtisztított fa volt, a tetején meghagyott, zöldellő lombbal, de állhatott póznára tűzött zöld ágakból is. A fák típusa vidékenként változott, legtöbbször fiatal nyírfát használtak-e célra, de szinte bármiből válhatott májusfa, még fenyőfából is. A fát titokban kellett beszerezni, sőt, éjjel ellopni az erdőből, ezért egy időben a hatóságilag tiltották a májusfa állítását, de hát a tiltás mit sem ért, ha egy fiatal ki akarta fejezni a szerelmét… Később azért már pénzen vették.

Idővel elterjedt egy másik szokás is a szerelmet kifejező májusfa állítása helyett, talán azért, mert egyszerűbb kivitelezni: a virágkosár. Vidéken még mindig előfordul, hogy virágkosarat visznek a kedvesnek. Ez a hagyomány űzésének körülményei sokféle jelentéssel bírtak, mind a leány, mind a közösség számára.

Például a virágkosarat általában az udvarló nőrokona továbbította a kiszemelt leányzónak, de ha mégis a fiú hozta, az azt jelentette, hogy az ő édesanyja nem ért egyet a választásával.

Később már így is, úgy is a legények vitték a lányos házhoz a kosarat, és ezzel azt jelezték, hogy komolyak a szándékaik. A lányok pedig a ezt kitették az ablakba. A virágok és kosár színe szimbolikus volt, a zöld szín a friss kapcsolatra, a lila a hosszú ideje tartó szerelemre utalt, a rózsaszín azt mutatta, hogy egy év múlva esküvő lesz, a fehér szín azt, hogy már egy éven belül sor kerül erre. Narancssárga kosarat az édesapa ajándékozott a lányának.

Ma már a színeknek nincs jelentősége, sokkal inkább a lány kedvenc virágának. Szóval, ha valaki lemaradt valamiért a Valentin-napról, vagy netalán ódzkodik egy kicsit ettől az ünneptől – annak elanyagiasodása vagy tömegessé válása okán -, akkor most felelevenítheti ezt a kedves régi népszokást…

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

2 × négy =

hirdetés