Ki vigaszalja meg a gyerekeket? Ki gyógyítja meg a felnőtteket? Gondolatok a válásról
Változatos élettörténetek vesznek körül bennünket, és nehéz ítélkezés, minősítés nélkül emberi sorsokat megismerni. Természetes, hogy a történetet hallva kialakul bennünk egy vélemény, és sokszor figyelembe sem vesszük, ha a folyamatról nincs teljes információnk. Felnagyított, eltorzított részigazságoknak hiszünk. Így van ez akkor is, ha párkapcsolati konfliktus, válás esetén csak az egyik fél megélését, magyarázatait vesszük figyelembe.
Mit tehetünk? Ha régóta ismerjük az illetőt, hiszünk neki, próbáljuk megérteni; ha fontos számunkra, igyekszünk támaszt nyújtani, kvázi a szövetségesévé válunk, és ezzel máris bevonódtunk, az egyik oldalra álltunk.
Rettentő nehéz objektívnek maradni, ha gyerekekről és szülőkről, vagyis egy széthulló családról van szó.
A gyerekek is szeretnék megérteni a szüleik válásának okait, mélyebb összefüggéseit; kivéve, ha ehhez még nagyon kicsik. Nem ritka ugyanis, hogy a válás nemcsak a család tágabb környezetét, de a hozzátartozókat, sőt, a gyerekeket is megdöbbenti, mert nincs nyilvánvaló jele annak, hogy a szakítás hamarosan bekövetkezik.
A gyerekek pedig – normális esetben – nem akarnak állást foglalni az egyik vagy a másik fél mellett, hiszen feltételezhetően szeretik az édesanyjukat és az édesapjukat is. Mégis belecsúszhatnak a szüleik konfliktusos játszmájába. Zavar támad bennük. Nem tudják, kinek higgyenek. Azt pláne nem akarják éreztetni egyik szülővel sem, hogy a másik oldalra húznak, mert érzik, hogy az anyjuknak, apjuknak ez nem esne jól, sőt, akár szeretetmegvonás is lehet a következménye.
Önmagában már ez is érzékelteti, mekkora krízist jelent a válás a gyerekeknek. A válás ráadásul költözéssel, óvoda- vagy iskolaváltással is járhat. Jópofa dolognak tűnhet, hogy cserébe duplázódnak az ünnepek: két szülőtől kapnak egy-egy születésnapi tortát, két helyen ünneplik a húsvétot, a karácsonyt, több helyre juthatnak el nyaranta, ha mindkét szülő tud és igyekszik ún. gyerekes programokat szervezni stb. Bár a gyerekek ezt sokszor előnyként élik meg – idővel -, ne higgyük, hogy a veszteségért kárpótolná őket, ez csupán a látszat.
A válással foglalkozni – akár csak egy véleménycikk erejéig is – igen rizikós, mivel sokan érintettek. Sokakban szakadhat fel fájdalom, feszültség a saját élményével, szülőségével kapcsolatban. És be kell látni: valóban nehéz indulatmentesen, fokozottan gyermekkímélő módon válni…
Miként torzulhatnak végül maguk a gyerekek is a válást követően, nem ritkán felnőttkorukra? Ez a kérdés az, amivel érdemes lenne komolyan foglalkozniuk a szülőknek is. Milyen viselkedési sémákkal járulnak hozzá a torzuláshoz? Mennyire képesek valós támaszt nyújtani abban a krízishelyzetben, aminek – a gyerek szemszögéből – ők maguk a kiváltói?
A válást megelőző időszakban és amíg a válás, a vagyonmegosztás jogi lépései tartanak, a tágabb család is szíthatja az indulatokat, ami a gyerekek szemszögéből nézve megint csak súlyos érzelmi teher. Hatásvadász dolognak tűnhet „nagy szavakat” használni, de a tények nem szólnak másról:
ha egy család aránylag jól működött, és a külvilágnak, de még a tágabb családi körnek sem tűnt fel, hogy a házasság romokban hever, a szüleik szakításával a gyerekek addigi világa omlik össze, a biztonságosnak hitt talaj csúszik ki a lábuk alól, és olyan változások következhetnek be, melyek rendkívüli módon próbára teszik az alkalmazkodóképességüket.
A szülők érzelmi érettségén múlik főleg, mennyire képesek kímélni a közös gyerekeiket a kapcsolat széthullását követően.
Ha a gyerekek már nagyobbak, valamivel könnyebbnek tűnhet a helyzet, de érzelmileg egy kiskamasz, középiskolás is megsínyli a szülők válását. A nagykorúság környékén jelentkező leválás folyamatát hozza számukra előre emocionális értelemben, kivéve, ha mind a két szülő közel egyformán elérhető számukra a válást követően is, érzelmi és fizikai értelemben egyaránt. Ez azonban ritkán történik így, ahogy az is, hogy a szülők békében válnak meg egymástól. A szeretet pedig már olyan extra, ami talán nem is várható el két egymástól elhidegült, komoly sérelmeket hordozó szülő esetében. Vagy csak idővel.
Számos segítő szakember tudna beszámolni arról, hogy felnőtt páciensük sok esetben a szüleik (évtizedekkel ezelőtti) válásához nyúl vissza a segítő beszélgetések során, és sok mindent erre az időszakra vezetnek vissza. Azt gondolhatjuk – és ez is ítélkezés -, hogy már rég túl kellett volna lépniük az egészen… Az emberi psziché azonban igen kényes szerkezet: azok az élmények, melyek traumaemlékként élnek bennünk, kiülhetnek a személyiségre, meghatározhatják a kapcsolatokat, befolyásolhatják az életminőséget. Kevesen jutnak el maguktól a felismerésig, miszerint egy-egy nagyobb, gyermekkorban átélt trauma képezhet akadályt az életükben, ez érhető tetten a működésükben, az érzelmi életükben…
A lélek dolgaival foglalkozni nem szégyen,
mégis még mindig sokan azt az álláspontot képviselik (lenézőn, röhögve), hogy a pszichiáterek, a pszichológusok, egyéb segítő szakemberek a hülyék számára vannak rendszeresítve. Na persze azt már nehezebb árnyaltabban kifejteni, hogy napjainkban ki számít hülyének és pontosan mit is jelent hülyének lenni. Ráadásul ez a jelző (hülye) akkor is sértő, ha veleszületett vagy szerzett állapotra utal. Ezt pontosan tudják és értik azok, akik kellő érzelmi intelligenciával rendelkeznek.
Lehet-e a válás és a gyerekkorban szerzett sebek között összefüggés?
Lehet. Ha felnőtt emberként, szülőként magunk is gyermekkori sérüléseket hordozunk, kimunkálatlanul, feldolgozatlanul, esélyesen továbbörökítjük a mintázatot a gyerekeinknek, egy ellenségeskedésekkel és játszmákkal teli válással.
Elvárható lenne, hogy mielőtt társat választunk és szülővé válunk, kellőképpen készen álljunk egy tartós kapcsolatra és a gyermekvállalásra. Valószínűleg nagyon kevesen keresnek fel pszichológust azért, hogy lélekben is kimunkálják magukat a szülőségre, szembenézve a korai feldolgozatlan, ellentmondásos működést eredményező traumahatásokkal.
Amikor szülővé válunk, a kapcsolat is próbára tétetik. (A KSH adatai szerint 2022-ben az elvált felek átlagosan 13,9 évet töltöttek együtt házasságban.)
Miután egy pár szülővé is válik, a felek személyiségének újabb és újabb, addig kevésbé érzékelhető rétegei kerülhetnek felszínre. Mert szülőnek lenni csodálatos feladat, de egyúttal felelősségteljes, önátadást, folyamatos igénybevételt és elköteleződést igénylő vállalás is. A személyiség mélyebb árnyalatai is megmutatkozhatnak a másikról, a szülői szerep rámutat a kapcsolat erősségeire, gyenge pontjaira is.
Nagyon sok felnőtt emberben egy sebzett, gyógyításra váró gyermek él.
Milyen felnőttkori működés mögött feltételezhetünk gyermeksebet?
Elég színes a paletta, sajnos: szorongásos zavarok, kényszercselekvés, kényszergondolat, fóbia, neurózis, paranoid személyiségzavar, önértékelési zavar, testképzavar, étkezési zavar, függőségek (alkohol-, drog-, nikotin-, munka-, szexfüggőség), nárcisztikus személyiségzavar, pszichopátia, antiszociális személyiségzavar stb.
Mindannyian, akik érintve vannak – nem kevesen -, előbb-utóbb társak és szülők lesznek, hisz senki, semmi nem írja elő, hogy ne lehetnének azok. És még azt sem lehet állítani, hogy nem lesznek nagyon jó vagy elég jó szülők. De ha a kapcsolatukban nem tudnak tartósan jól működni, azt már a gyermek is meg fogja szenvedni, és meglehet, hogy nem a hangos szülői veszekedések, hanem a család széthullása, a válás miatt.
Könyvajánló
Singer Magdolna: Ki vigasztalja meg a gyerekeket? – Válás és gyász a családban
„Visszatartom a dühömet. Ha kiengedném, akkor megtelne vele az egész szoba.”
„Nem volt egy élő lélek, aki megértett volna, és ez végtelenül magányossá tett. Megtanultam a leckét, hogy tapintatból erről nem beszélünk.”
Vajon mit élnek át a gyerekek, amikor szüleik válnak, vagy amikor elvesztik egy közeli családtagjukat? Mire van szükségük ezekben a nehéz időkben? És ki vigasztalja meg őket, ha a szülők saját fájdalmukban, dühükben nem tudnak feléjük fordulni?
Nyitókép: Pavel Danilyuk/Pexels
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
