Látványos, elegáns faldekor: lepedő méretű virágfal
Szelfifal. Ez a fogalom néhány éve még ismeretlen volt. Szelfifalnak nevezhetünk minden olyan kreatív megoldást, amely fotózás során hátteret szolgáltat a kompozícióhoz. A fotón látható virágfal esküvőkön is megállná a helyét, valójában azonban egy budapesti cukrászda látványos dekoreleme. Beváltotta a hozzá fűzött reményeket, a vendégek szeretnek szelfizni előtte.
Van egy kis szépséghibája: nem mondható el, hogy a dekor környezetbarát, hiszen művirágok tucatjaiból áll össze. A virágok ugyanakkor valósághűek, a lepedő méretű virágfal vonzza a tekintetet. Fényfüzérrel egészítették ki, ezért félhomályban, sötétedés után is jól mutat. A kompozíció alapja egy fa keret, erre rögzítették a jó tartású textilt, majd ragasztással kerültek rá a virágfejek. Hogy mennyiből jött ki, nem firtattuk, több száz, sőt, több ezer virág került fel rá. Kisebb méretben is kivitelezhető hasonló dekor, otthonra. A fehér, illetve a bézs és a rózsaszín különböző árnyalatai teszik légiessé, elegánssá ezt a faldekort.
A dekort Gyöngyösi Szilvi – Sylva Design – készítette. A képek a 2. kerületben, a Frankel Leó utcai Sütit akarok! cukrászdában készültek
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.