Leander, a mediterrán szépség. Tippek babérrózsa gondozásához, szaporításához
A babérrózsának is nevezett leander egész nyáron virágzik – fehér, rózsaszín, bordó virágokat bontva -, csodálatos dísze lehet teraszunknak, kertünknek.
Mediterrán területeken őshonos, igényli a meleget, s ha elegendő napfény éri, hatalmas, több méter magas és széles virágos bokorrá képes fejlődni. Nálunk is közkedvelt nyári dísznövény; szabad földbe nem ajánlott kiültetni, mivel télen elfagyna (zárt helyen kell teleltetni), de tavasszal, amikor elmúlt a fagyveszély, kitehetjük a szabadba. Széltől védett helyre állítsuk.
Olaszországban vagy Madeirán rengeteg leander látható az utak mentén és a településeken; az éghajlat miatt nálunk nem tud olyan hatalmas, szabadföldi bokorrá nőni, mint a mediterrán országokban.
A meleg, napos helyet szereti, csak akkor hoz virágokat, ha elegendő napfény éri. Teleltetés után érdemes visszametszeni a hajtásait, az új hajtások több virágot hoznak. Fontos, hogy megfelelően nagy edénybe ültessük, 2-3 évente célszerű nagyobb virágkaspóba állítani. Az agyagos földet kedveli. Imádja a vizet, a vízhiányos leander a leveleit elhullatja. Naponta öntözzük, lehetőleg hetente kapjon foszforban gazdag, tápoldatos vizet. A töveit öntözzük, mert a virágai nagyon érzékenyek a vízre, megbarnulnak. (Célszerű az esőtől is védeni, ezért lehetőleg olyan helyre állítsuk, ahol tető védi a csapadéktól, ugyanakkor elegendő napfényt kap.)
Kisgyermekes szülők figyelmébe: a leander minden része mérgező!
Kártevők
Sajnos gyakori vendég a levelein és a rügyein a pajzstetű – szabadítsuk meg tőlük a növényt! A levéltetvek kis kefével is eltávolíthatók, ám ez elég hosszadalmas munka. Vannak, akik biopermetezést ajánlanak (például fokhagyma- és csalánlevet), ám sokak szerint ezek nem elég hatásosak a szívós pajzstetvek ellen. Olajos permetezőszerek helyett inkább felszívódó szereket alkalmazzunk.
Szaporítása
A leander könnyen szaporítható. Legegyszerűbb, ha a visszametszett hajtásból dugványt vágunk és azt vízzel megtöltött edényben, meleg helyen tartva meggyökereztetjük. Hat-nyolc hét alatt gyökeret hoz, ekkor kaspóba ültethetjük, általában a 2. évben már virágokat bontó bokorrá fejlődik.
Fotók: Életszépítők, Wikimedia, Boething Treen Land, Plant Photography, JardiLand, Flickr
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.