Hízott liba, eszem-iszom, időjóslás, újbor, dologtilalom. Szent Márton legendájától a népi hiedelmekig
November 11. Márton napja. A Márton-napi népszokások az év végéhez, a mezőgazdasági munkák befejeződéséhez, az Advent közeledtéhez kötődnek, másrészt ahhoz a legendához, amely szerint az önzetlen segítségnyújtás egyik jelképévé vált Szent Márton egy libaólban próbált elrejtőzni, amikor püspökké akarták választani, ám a ludak elárulták a gágogásukkal.
Szent Márton legendája
Szent Márton a Római Birodalom Pannonia Provincia területén, Savariában (ma Szombathely) született Kr. után 316-ban, jómódú családban. Apja katonatisztként szolgált, Márton Ticinumban (ma Pávia) nevelkedett. Tizenkét évesen felvette a keresztény vallást, amit a szülei nem néztek jó szemmel. Három évvel később belépett a római hadseregbe apja akarata ellenére, de csak 19 évesen lett valódi katona.
A feljegyzések szerint segítőkészség, jóindulat jellemezte, kitűnt a társai közül. Egy hideg, téli este Ambianum (Amiens, Franciaország) város kapujánál egy koldussal találkozott, akit rablók fosztottak ki és vertek meg. Márton a köpenyét kettévágta a kardjával, és az egyik felét a koldus vállára borította.
Louis Galloche festménye
A legenda szerint nemsokkal ezután álmában megjelent neki Krisztus a koldusnak adott köpenyben. Márton ennek hatására 22 évesen megkeresztelkedett. 355-ben tért vissza Pannóniába és téríteni kezdett. Az erőre kapott ariánus eretnek mozgalom azonban Mártont távozásra kényszerítette. Egy ideig visszavonultan élt Gallinaria szigetén szerzetesként. 361-ben Ligugében megalapította az első európai szerzetes kolostort.
Itt szerette volna leélni az életét, ám Tours püspökének halála után őt kérték fel püspöknek. Nem akarta elvállalni, amikor érte mentek, a libák között rejtőzött el. Szent Mártont a koldusok, a ló- és lúdtartók, szőlőtermelők védőszentjének tartják.
„Nemcsak Szent Mártonnak, hanem mindenkinek van, kell, hogy legyen egy “köpenye”, valami, amit megoszthat másokkal, legyen az jó szó, vigasz vagy éppen étel. Ez a köpeny szimbólum, szeretetünk szimbóluma: érjen el azokhoz, akiknek szükségük van rá, és ne akadjon el útközben!” Aigner Géza
Márton-napi munkatilalom
Márton napja a 40 napos karácsonyi böjt előtti utolsó nap, ezért ezen a napon rendszeresek voltak a lakomák, bálok, vásárok. Ilyenkor nagy evés-ivást rendeztek, hogy a következő esztendőben is bőven ehessenek, ihassanak.
Ilyenkor nem volt szabad takarítani, mosni, teregetni, mert ez a néphiedelem szerint a jószág pusztulását okozta.
A liba csontjából az időjárásra jósoltak: ha a liba csontja fehér és hosszú, akkor havas lesz a tél, ha viszont barna és rövid, akkor sáros.
Az aznapi időből is jósoltak: „Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható.” Egy kalendáriumi regula szerint: „Márton napján, ha a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál.” Baranyában azt tartják, hogy a Márton-napi idő a márciusi időt mutatja meg.
Szent Márton napján a pásztorok vesszőt adtak ajándékba a gazdáknak. Ez volt a Szent Márton vesszeje. Köszöntőt is mondtak, a gazda megfizette a bélesadót vagy rétespénzt. Márton vesszeje többágú volt, úgy tartották, ahány ága van, annyit malacozik a disznó. A bősi gazdák a disznóól tetejébe szúrták dögvész ellen. Tavasszal ezzel a vesszővel hajtották ki az állatokat. Bősön zsírral, szalonnával, kolbásszal ajándékozták meg a pásztort, esetleg pénzt is adtak. Az Ipoly vidékén a pásztorok sorra járták a házakat, és a gazdáktól ajándékot kaptak. A Nyitra megyei Zsérén is a pásztorok hordták a mogyorófavesszőt, amiért a gazdától ajándékot kaptak.
Lúdas Matyi. Fazekas Mihály elbeszélő költeményéből 1950-ben készült játékfilm, Lúdas Matyit Soós Imre alakította
„Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik”
A régi magyar hagyomány szerint Márton napján libát kell enni. Ilyenkor már le lehet vágni a tömött libát. „Aki Márton napon libát nem eszik, egész éven át éhezik” – tartották.
A libatenyésztésnek több évszázados hagyománya van Magyarországon. Az Alföld déli részén különösen kedvezőek a feltételek e szárnyas neveléséhez, s már az 1800-as évek végén megkezdődött az értékesítés, a tömeges libanevelés. Manapság már sokan ágálnak az ellen – főként az állatvédők -, hogy az ínyenc libamájat az állat tömésével lehet elérni; több ételt kell neki adni, mint amennyit természetes körülmények között magához venne. Az ellenérzéseket az sem (mindig) enyhíti, hogy a tömést a lehető legkíméletesebben kell végezni. A libákat főként kukoricával etetik, a száraz kukoricát órákig vízben áztatják, zsiradékkel dúsítják, sőt, még enyhén meg is sózzák, hogy az emésztőnedvek összetétele kedvező legyen. Van, ahol borsot, apróra darabolt erős paprikát is kevernek hozzá…
A libák 8-9 hét alatt érik el a pecsenyeliba fejlettséget. A libának a máj a legértékesebb része. Akkor igazán jó, ha legalább 80 dkg, a színe halványsárga, minél világosabb, annál ízletesebb.
Libához újbor dukál
Novemberben már le lehet vágni a tömött libát, ezért a Márton-napi ételek jellemzően libafogások. A Márton-napi lúdvacsora után Márton poharával, vagyis a novemberre éppen kiforrott újborral szokás koccintani. Úgy tartották, a minél több ivással egyre több erőt és egészséget töltenek magukba. „A bornak szent Márton a bírája” – tartja a mondás, azaz ilyenkor iható az újbor, más jelentése szerint az őszi időjárás dönti el, hogy milyen lesz a bor. A bor és a liba néha össze is kapcsolódott, német nyelvterületen a 12. században a Márton-napi ludat „szüreti vagy préslibának” is nevezték.
Márton-napi ludaskása receptje >>
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
