Retrómánia: a 80-as évek divatja lázba hozza a mai tiniket
A 80-as évek divatja tartja lázban a tinédzsereket 2026-ban. Ha valaki a nyolcvanas években azt mondja nekem, hogy harminc-negyven év múlva a tinik megőrülnek majd a ruhatárunkért, valószínűleg kinevetem. Akkoriban nem azért hordtuk azokat a furcsa szetteket, mert az egyéniségünknek megfelelő stíluskoncepciót követtünk, hanem azért, mert nemigen volt más lehetőségünk.
Nem léteztek márkaüzletek, nem volt ennyi ruházati bolt. A mai plázák megfelelője a Centrum Áruház volt vagy a Skála. A kisebb butikok kifejezetten menőnek számítottak, ott azért találtunk trendi, stílusos holmikat. (Drága pénzért.) Csodáltuk azokat, akik magánzóként ilyen boltokat üzemeltettek.
Az egyik általános iskolai tanárom anyukája is butikos volt. Kiskamaszként irigykedtünk Szilvi nénire, de közben fel is néztünk rá. Mert a frissdiplomás Szilvi néni mindig divatosan járt. Menő ruhákat, menő bizsukat viselt. Messziről kitűnt a stílusérzéke, különcnek számított a tanári karban.
Direkt figyeltük, hogy mikor látjuk újra abban a ruhában, ami különösen elnyerte a tetszésünket, de ez nagyon ritkán fordult elő. Egy szettet általában csak egyszer vett fel. Ő volt a mi divatdiktátorunk matek- és tesitanárként a nyolcvanas években. Lehetetlenség volt követni a példáját. Szilvi néni nyilván a családi butikból öltözködött.
A 80-as évek divatja: irány a lengyelpiac!
Egymást figyeltük, egymást követtük. Nem volt állandó sorvezetőnk az Instagram vagy a Pinterest. Beszűkült magyar valóságban cseperedtünk. Az iskolában még kötelező volt az ízléstelen kék nejlonköpenyt viselni… Ha külföldi holmira vágytunk, a lengyelpiacról válogathattunk gagyibbnál gagyibb ruhákat és kiegészítőket. Különcnek, kivételezettnek számított, aki nyugati országból szerzett be vagy kapott márkás nadrágot, felsőt, cipőt.
Csípőben elálló répanadrágokat hordtunk, kőmosott, magas derekú farmerokat. A blúzokat gigantikus, szivacsos válltömésekkel bélelték, amikben az ember lánya nemcsak arányalannak tűnt, de murisnak is. És azok a harsány színek és értelmezhetetlen minták! A kifinomultság ellenlábasai, az ízléstelenség netovábbjai…
Megint menő C. C. Catch frizurája
Hetedikben már kezdett bennünket komolyabban érdekelni a frizurák világa. Készek voltunk feláldozni a természetes szépségünket a dauer és a tupír oltárán. Sandra, C. C. Catch és T’Pau frizuráját utánoztuk, az Ifjúsági Magazint vittük mintának a fodrászhoz. Nem tűnt fel, hogy ezek a hajköltemények mennyire művivé és koravénné változtatnak bennünket. (Egy megjegyzést kaptam csak egy idősebb bácsitól, szóvá tette, hogy a dauer mennyire megváltoztatott. A hajamat is, csúnyán töredezni kezdett.)
A smink sem a természetesség jegyében készült. A nyolcvanas évek trendje a harsány, rikító színeket éltette. A színharmóniát ellenben nem. Így aztán csodás makeup-ok születtek. A kedvencem a királykék szempillaspirál párosítása a pink rúzzsal… Utólag már kínos.
A bajusz is visszatért
És a srácok? Akkoriban úgy gondoltuk, hogy dús bajuszt csak az apukák növesztenek. Most pedig a tizenéves srácok alig várják, hogy a pelyhes arcszőrzetükből dús bajusz legyen.
A vintage mint önkifejezés
Elég ma végigsétálni a belvároson, vagy átpörgetni a Vintedet és a TikTokot, láthatjuk, hogy a mai tinédzserek szó szerint vadásznak a régi ruhatárunkra. A turkálókat és a vintage boltokat bújják az eredeti, vastag pamutból készült, koptatott farmerdzsekikért, az oversized bőrkabátokért és a geometrikus mintás kötött pulóverekért. Ami nekünk a szűkös lehetőségek és az ízlésficam időszaka volt, az nekik a bátor önkifejezés, az egyediség és a fenntarthatóság netovábbja.
Amikor meglátok egy huszonéves srácot susogó melegítőfelsőben, dús bajusszal, tengerészgyalogos-napszemüvegben, mellette pedig a barátnőjét egy válltöméses zakóban, hegyes orrú törpesarkúban, egyszerre akad el a szavam és jön rám a nevethetnék. Úgy látszik, az idő tényleg mindent megszépít. De valami bennem is megváltozik ilyenkor. A bohém, laza fiatalokat elnézve már úgy látom, hogy a nyolcvanas évek túlzó, harsány őrületében mégiscsak volt valami elképesztően dögös.
Ymon
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
