A mese olyan, mint a friss levegő: arra is hat, aki nem is akarja. Gyógyító történetek Csóka Judit pszichológus-meseterapeuta válogatásában
A Föld teremtésekor se betegség, se halál nem létezett. A földlakó nyenyec egészségben élt…
Így kezdődik az első mese – Szent monda a halálról a Mesék a gyógyulásról c. kötetben. A könyv negyven mesét tartalmaz a világ minden tájáról Csóka Judit klinikai szakpszichológus, meseterapeuta válogatásában. Csóka Judit Boldizsár Ildikó tanítványának vallja magát, általa fedezte fel a mesékben és a történetekben rejlő erőt.
– Éppen az egyik képzésemről tartottam hazafelé, amikor ráakadtam Boldizsár Ildikó Meseterápia című könyvére – írja a könyv bevezetőjében. Sorsdöntő találkozás volt, ahogy fogytak a könyv lapjai, egyre inkább úgy érezte: megtalálta a neki való pszichoterápiás módszert, amivel a legtöbbet tudja adni a hozzá fordulóknak. Csóka Judit elsőként saját magán próbálta ki a mesék gyógyító erejét.
– A gyógyulás ott történt, ahol nem is vártam: az elutasítás szégyenét és az ebből táplálkozó haragot oldották fel a mesék – írja. Megszámlálhatatlanul sok mese szól arról, hogy a megvetett, elutasított, bolondnak hitt mesehős elindul, legyőzi az elébe kerülő akadályokat s végül elnyeri a vágyott boldogságot.
– A keleti mesék abban segítettek, hogy elfogadjam, amin nem tudok változtatni, de ne adjam fel, keressek más megoldásokat. A nyugati mesék hősei pedig abban segítettek, hogy amin lehet, azon változtassak, induljak el, ne maradjak benne olyan helyzetekben, amelyek, mint a mocsár, lehúznak és lassú halálra ítélnek.
A meseterápia egyik lényeges eleme, hogy a meséket nem felolvassuk, hanem élőszóban, fejből meséljük el. Csóka Judit első meséje, amit ily módon mesélt el, A csillagszemű juhász volt.
– A szemek tágra nyíltak, az arcok ellágyultak, a testek mozdulatlanná váltak. Hallgatóságom – öt-hat óvodás, valamint a szüleik – és én eggyé váltunk a történetben, igazi közösséggé, és megtapasztalhattuk a szeretet áramlását.
A meseterapeuta később máshol is próbálkozott: mesélt hajléktalanszállón, pszichiátrián, kardiológián, börtönben, anyaotthonban, óvodában, általános iskolában, gimnáziumban, tudományos konferencián. És a csoda mindannyiszor megtörtént.
A mese ugyanis olyan, mint a friss levegő: arra is hat, aki nem is akarja.
Hogyan gyógyít a mese?
Amikor egy mesehős szorult helyzetbe kerül, elindul. Nem ez történik, amikor valaki megbetegszik. A beteg nem mindig tud maga elindulni, hogy megtalálja a gyógyulását. Ilyenkor a segítők szerepe válik fontossá. Mindenekelőtt fel kell vállalni a betegség tényét, mert enélkül nem kezdődhet meg a gyógyítás és a gyógyulás sem. Csóka Judit szerint a testi gyógyulás a lélek gyógyulását is jelenti: az egészség visszaszerzése közben a személyiség is változik, érettebbé, erősebbé válik. (…)
Bármilyen furcsán hangzik is, a betegségnek lehetnek előnyei. (…) Fontos kérdés, hogyan viselkedünk, amikor betegek vagyunk. Hogyan viszonyulunk a saját betegségünkhöz. Tanulunk-e belőle, alázattal viseljük-e vagy ellenkezőleg? (…) Képesek vagyunk-e látni a betegségben a lehetőséget arra, hogy változzunk, jobb emberré váljunk.
A kötetben szereplő mesék ezekre a kérdésekre is rávilágítanak.
– Bízom benne, hogy a betegeknek erőt és vigasztalást nyújtanak, a gyógyítóknak segítenek a kitartásban és bölcsességük növekedésében, az olvasóknak pedig üdítő, elgondolkodtató olvasmányul szolgálnak.
Boldizsár Ildikó ajánlója
– Csóka Judit komolyan vette azt a kijelentést, hogy ,,minden élethelyzetnek megvan a maga meséje”, és utánajárt annak, mit mondanak a mesék a betegségekről és a gyógyulásról. Megdöbbentő anyagra bukkant, amelyben nemcsak az a legfontosabb üzenet, hogy a betegségekből van kiút, hanem az is, hogy milyen sok figyelemre, gondoskodásra és törődésre van szükség életünk szebbé és jobbá tételéhez. S nem csupán másoktól, hanem saját magunktól is.

Csóka Judit
Csóka Judit 1965-ben született Budapesten. Érettségi után a Nemzetközi Pető Intézetben tanult, és 1988-ban konduktori oklevelet szerzett. Három év múlva felvételt nyert az ELTE pszichológia szakára; 1995-ben végzett pszichológusként a Területi Gyermekvédelmi Szakszolgálatnál kezdett dolgozni, majd 1999-ben klinikai szakpszichológus lett. 2012-ben találkozott a mesékkel, Boldizsár Ildikónál tanult; 2014-ben meseterapeuta oklevelet szerzett. Jelenleg Székesfehérváron él.
Mesék a gyógyulásról – A tartalom
Szent monda a halálról
Naamán meggyógyítása
Lukács evangéliumából
Két próbatétel – három totem
Pandzsi Larasz kakasa
Bagal-ool, a szegény halász
Morrede fia
Hála és hálátlanság
A tigris sírja
A kövér király
Hogyan tudta ki a szolga a sellők titkát?
A beteg király
A csillagász, a doktor, meg az órás
Hogyan gyógyította meg a róka a holló rühes fiókáit?
Az egér meg a papi ének
A beteg oroszlán
A büszke lány bűnhődése
A csodatevő tó
A gyógyító víz
A kétszívű királyfi
A lány sah
A molnárfiú meg a királylány
A nagy orrú királyfi
A Nap fája
A szörnyeteg királykisasszony
Hogyan nyelt legyet Hanzaemon úr
A Nap lánya
Jakab
A sebesült oroszlán
A szegény leányról, aki aranyvirágot lép
A Nap sógorai
A szélvári csudavirág
A sárga madár
A szerencsétlen Danyilo
Az oroszlánvadász
A galamb meg a varjú
Furulyás Palkó
Doktoros történet
A vak király
Az élet hatalma

Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.




