Mit tehetsz másokért? A sajnálat és a sajnáltatás csapdája
Sajnálattal nem teszünk jót sem önmagunknak, sem a másik embernek. Ne sajnáljunk, és ne is sajnáltassuk magunkat! Ez idáig szép és jó, de adódik a kérdés: mit tegyünk helyette? Mi az az érzelmi-energetikai hozzáállás, amely nem árt, sőt, kimondottan használ egy „ilyen” helyzetben?
Valamiféle érzelmi kapcsolódásnak szükségét érezzük, épp ez a sajnálat csapdája is. Eltorzult világunkban azt tanuljuk sokan, hogy sajnálni valakit, az olyan, mint szeretni, hogy érdeklődni ugyanaz, mint kéztördelve aggodalmaskodni…
Közben azonban érezzük, mennyire nem így van! Ha valamilyen nehézség ér, és valaki megáll fölötted sopánkodni, hogy „jajistenemmileszveled”, jobban érzed magad ettől? Gyanítom, nem. Sőt, teher lehet még az ő aggodalmát is magadra venned: „Van elég bajom, nem kell még a siránkozása is mellé!”.
A Vonzás Törvénye szerint aminek figyelmet szentelünk, annak adunk energiát, azt erősítjük meg.
Nem lehet elégszer ismételni, mert lényeges információ! Ha tehát jót szeretnénk tenni valakivel, akkor ne a bajaira, gondjaira, kínjaira koncentráljunk. Idézzük fel azt, amikor a gond nem volt jelen az életében. Ha beteg, idézzük fel őt egészségesen. Ha anyagi nehézségei vannak, lássuk őt bőségben. Ha magánnyal küzd, lássuk őt boldogan, szerettei körében. Ha egyszer már volt jó helyzetben, idézzük fel azt, ha még nem (vagy mi nem láttuk „úgy”), akkor képzeljük el.
Érdemes-e így „fantáziálgatni”? És ugyan mit érhetünk el ezzel? A dolog energetikai háttere megvilágítja: amikor a másik embert erőben, egészségben, bőségben, boldogságban tudjuk látni, akkor egyben azt is tudjuk róla, hogy képes egy ilyen valóságot teremteni magának. Mindenki csak a maga portáján úr, a saját világunkat magunk teremtjük, a máséba nincs direkt és közvetlen beleszólásunk – szerencsére. Egyetlen lélek sem uralkodik egy másik lélek felett, akármilyen földi hierarchia legyen is érvényben az adott két ember között.
Az egyetlen „beavatkozás”, amit tehetünk, az, ha a másik emberre gondolva őt „jó” állapotában látjuk. Ekkor ugyanis bizalmat sugárzunk felé.
Azt az üzenetet küldjük felé energetikai síkon, hogy „erős vagy, ügyes vagy, meg tudod csinálni!”. Mások bizalma megerősíti az önbizalmunkat is. Energetikai szinten ugyanazt a minőséget táplálja a belénk vetett bizalom, mint amely minőségből táplálkozik az önbizalmunk. Ha önbizalmunk gyenge lábakon áll, épp a nehézségek során tud nagyon megkérdőjeleződni bennünk az „életre való alkalmasságunk”. Ha ekkor a külvilág sajnálkozással vesz körül, akkor azt erősíti meg, hogy bizony mennyire gyengék, szerencsétlenek, ügyetlenek, alkalmatlanok vagyunk, szánni való az életünk, meg amit csináltunk belőle, az is.
Ezzel szemben, ha bizalommal közelítenek felénk, ha azt az üzenetet kapjuk, hogy a „problémás” állapotunk nem örökkévaló, hogy tudunk változtatni mindezen, akkor megerősödünk belül, és valóban képesek is leszünk változtatni, jó irányba. Természetesen nem mindig olyan a helyzet, hogy ezt nyíltan megbeszélje egymással az érintett két ember. Nem is szükséges. Mivel minden energia, az energiamezőkben a különféle gondolatok és érzések mintázatai akkor is célba érnek, ha szót sem váltanak a felek.
Ugyanerről szól az ima is. Az imádkozás folyamatát sokan félreértik. Imádkozni nem azt jelenti, hogy hisztis hároméves módjára kérincsélünk, aztán kétkedünk, hogy megkapjuk-e vagy sem. Az ima nem a könyörgés, hanem a hála kommunikációja.
Tudjuk, hogy mindez így működik. Tudjuk, hogy pozitív gondolataink a másik ember életének javulását illetően célba fognak érni. És hálásak vagyunk azért, hogy ilyen „finom” szinten javítani tudunk a világon. Hogy mégiscsak rajtunk múlik. Rajtad is, rajtam is.
Külsős munkatárs
Egyrészt feladatnak tekintem az életet, másrészt tudom, hogy örömre és boldogságra vagyunk „tervezve”, s azt is tudom, hogy ez csupán elhatározás kérdése. Az élet maga a csoda. Az, hogy van. Szépnek látni valamit elhatározás kérdése, tehát – tiszta szemmel – mindent, mindig szépnek láthatunk. Az élet ráadásul állandóan változik, nincs két egyforma pont térben és időben, és ez az ötletgazdagság lenyűgöz. Az élet a terep, az esély a boldogságra. Azt hiszem, ez igazán szép benne.
