Nagyikám, nincs hová…

Egy tál megpucolt dió a konyhaasztalon. Tervezted, hogy elteszed mézbe. Mellette a kedvenc keresztrejtvényed, az olvasószemüveged és egy négyszínű golyóstoll, amit tőlem kaptál évekkel ezelőtt, mert azt mondtad, hogy a régi szép időkre emlékeztet. A mosogatód üres. Persze hogy az. Állandóan mosogattál, nem tűrted a mosatlant. Hányszor utánoztunk poénból, hányszor rád szóltunk ezért…!

Az edényszárítón egy mélytányér, a meisseni kék-fehér hagymamintás. De szerettem gyerekként! Ebből ettél utoljára. Mellette a bögre, amit még Rómából hoztunk neked Picivel. Semmi extra, turistáknak szánt bazári holmi „I love Rome” felirattal. A „love” nem is felirat, hanem egy piros szív, a piros szívben meg ott van a Colosseum. Rózsafüzért is kaptál az egyik Vatikán melletti szuvenírboltból, és egy szép Szent Mihály szobrot, aminek hazaúton letört a kardja, de sikerült helyrehoznunk pillanatragasztóval és betettük a vitrinbe.

Mit mondhatnék most az őrangyalodnak…?

Minden ajándéknak, apró meglepetésnek annyira örültél! Ezért is szerettünk megajándékozni. Boldoggá tett a gyermeki örömed, amivel fogadtad és felfedezted az új szerzeményeket. Kiismertük már rég az ízlésedet, tudtuk, minek örülnél a piacról, milyen ételeket, virágokat, könyveket szeretsz, rutinból vettük neked a friss keresztrejtvényeket. Olykor megleptünk a „bolond világ” egy-egy vívmányával. Összedobtuk volna a pénzt egy mosogatógépre, de erről hallani sem akartál. A laptopot és az okostelefont megtanultad kezelni, a lábmasszírozó gépre azt mondtad, pénzkidobás, és nem szoktál át a kapszulás kávéra… A „villanyos” konyhai kütyükkel nehezen kötöttél barátságot, ezért egy idő után nem is erőltettük a dolgot. Kicsit fájt, amikor a turmixgépkészletet visszaadtad, de ezt is olyan aranyosan oldottad meg, hogy nem lehetett haragudni érte. „Muszáj a zöldséget kézzel aprítani, hogy a nyikorgó ízületek munkában maradjanak.”

Az almák egész frissek még a kosárban, pedig két hete vettük; még méltatlankodtál is, hogy gála jött és nem idared, pedig az tovább eláll. Nem szóltam róla, hogy nem a bolt tévedett. Én adtam le rosszul a rendelést. 

Itt minden úgy maradt, minden úgy van, ahogy belaktad. Itt van a fél gyerekkorom nálad, a fél életem. Érződik a borsmenta illata, amit párologtatni szoktál. Bimbót hoztak újra az orchideáid, a postaládád tele van reklámújsággal. Az unokaszobában ott van Teddy Berci, üldögél a fotelben. Ugyanott, ugyanúgy, mint harminc éve.

Bárcsak Berci mellett aludnék megint, és bárcsak felébrednék, és tudnám, ez csak egy rémálom volt, nincs baj, te itt vagy, kint készíted a kakaót reggelire, és eldönthetem, hogy aznap almás pitét sütsz vagy stánglit, a másik kedvencemet, aztán szöszmötölsz kicsit a Singeren, megint varrsz nekem egy szoknyát, amit majd soha nem akarok felvenni, mert az anyaga és a mintája is kellemetlen, de megbántani sem akarlak, ezért ha hozzád megyek, mégis felveszem, és lassan felnövök, érett leszek, szerelembe esek, diplomás leszek, munkába állok, családom lesz, és még így is hiányzol, ha nem találkozunk hetente, kéthetente. Bárcsak álmodnám, hogy jön majd egy világőrület, és nem láthatlak hónapokig, mert találkozni veszélyes, és ki kell bírnunk, amíg minden rendben lesz, de nem lesz, mert elragad téged gyorsan és kíméletlenül, és megyek hozzád, csak megyek, nagyikám, de már nincs hová…

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

5 × három =

hirdetés