Merre vagyok arccal előre. Tabudöntögető történet a verbális, lelki és fizikai bántalmazásról. Könyvajánló
Fabricius Gábor a Velencei Nemzetközi Filmfesztivál díjnyertes filmrendezője megírta élete legszemélyesebb könyvét. Harmadik regénye, a Merre vagyok arccal előre, a verbális, lelki és fizikai bántalmazás témáját járja körbe. A Helikon Kiadó gondozásban megjelent regény tabudöntögető és hiánypótló alkotás – fogalmaz a kiadó -, a radikális empátiáról szól, miközben a verbális, lelki és fizikai bántalmazás témáját is körbejárja egy bántalmazott férfi szemén keresztül.
A Merre vagyok arccal előre c. regény új megközelítésben tárgyalja a családon belüli erőszak témáját. A történet megmutatja a bántalmazás olyan formáit, amelyekről keveset beszélünk – főleg, ha egy férfi az áldozat. Rávilágít arra, hogy mennyire fontos az önismeret és a belső munka mindenki számára. Legyenek nők vagy férfiak, középkorúak vagy fiatalok, családosok vagy egyedülállóak, mindenki életébe eljöhet a pillanat, amikor szembe kell néznie önmagával egy jobb élet reményében.
A regény főhőse Fáy Ábris, sikeres építészmérnök, akit a COVID idején megérint a halál szele. A kórházban eltöltött gyötrelmes hetek után újraértelmezi az életet, szerelmet, apaságot, karriert – és úgy érzi, készen áll még egy gyermek felnevelésére. De az új szerelem is tragikusan félresiklik, és rá kell döbbennie: amíg nem néz szembe gyermekkorával, a múlt újra meg újra ismételni fogja önmagát.
Segítséget kér, és pszichoterápián indul el az önfeltárás útján. Az önismeret során nemcsak saját magát kezdi megérteni – minden gyerekkori sebével együtt –, hanem azt a nála jóval fiatalabb lányt is, aki gyermeket szült neki.
Ráébred: a gyógyulás egyetlen útja az empátián át vezet. Megtanul együttérezni még azzal a nővel is, aki gyűlölve kötődik hozzá.
Gyógyulnia kell – ha másért nem, hát azért, hogy biztonságban tudja nevelni két kislányát. Az esendő, sebzett férfi legyőzve a közönyt és szégyent beszélni kezd arról, amiről nem sokan beszélnek: az otthon elszenvedett abúzusról.
„Az empátia, együttérzés képessége tesz emberré. Vannak helyzetek, pillanatok, amikor ez végtelenül nehéznek, talán megoldhatatlannak tűnik, hiszen a kakofónia, a káosz, az önvédelem, fikcióink vagy vágyaink épp arra sarkallnak, hogy befogjuk a fülünket, ne nézzünk oda, ragaszkodjunk ahhoz, hogy saját nézőpontunk vagy projekciónk az egyedüli lehetséges valóság, mindegy, hogy közben mennyit rombolunk. Együttérzek azokkal, akiket a saját félelmeik tartanak így fogságban, miközben embertelennek is tartom őket. A harmadik kötetem arra tesz kísérletet, hogy érveljen a nehezebbik, de emberi út mellett” – mondja Fabricius Gábor szerző.
– Néha úgy éreztem, már talán nem is szeretnék olyan mélyre hatolni az önmegismerésben – önmarcangolásban? –, amilyen mélyre ez a könyv elvisz – fogalmaz M. Nagy Miklós, a Helikon kiadóvezetője és a regény szerkesztője. – Mert nem nagyon lehet úgy olvasni Fabricius Gábor könyvét, hogy közben ne élné át az ember a saját túlélt poklait is. De a történet sodor tovább, egyre lejjebb – és egyben egyre feljebb is: a kínokból születő megértéséig. Úgyhogy nem egyszerű abúzustörténet ez: nem csak az benne a különleges, hogy itt nő bántalmaz férfit. Sokkal inkább az, ahogy a gyerekkori, sőt intergenerációs traumák mind sűrűbb szövedékén mégiscsak átsejlik valami remény.
A szerzőről
Fabricius Gábor író, filmrendező, a londoni Central Saint Martins University of the Artson diplomázott. Eltörölni Frankot című első játékfilmjének világpremierje a 78. Velencei Nemzetközi Filmfesztiválon, a Kritikusok Hete szekciójában volt, ahol elnyerte a leginnovatívabb film díját.
Portréfotó: Renery Salwa
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.
