Nelli és Levi házat épít (1.) Telekvadászat: nehéz fellelni az igazit!
Új sorozatot indítunk az Életszépítők Magazinon. Ha minden a tervek szerint halad, Nelli és Levi közös életének nagy álma válik valóra 2014-ben: a fiatal pár Budapest vonzáskörzetében, családi házas zöldövezetben építi fel az otthonát. A tervezés és a kivitelezés folyamatáról, az aktualitásokról hetente olvashatunk Nellitől, aki amellett, hogy dokumentálja a történéseket, igyekszik hasznos információkkal szolgálni, így pénteki beszámolói révén nyomon követhetjük, mi mindennel jár egy kertes ház megvalósítása. A sorozat első részében arról olvashatunk, hogyan találtak rá a megfelelő telekre.
Nelli és imádott kutyusa
Nagyjából másfél évvel ezelőtt fogalmazódott meg bennünk, hogy szeretnénk kertes házba költözni. Elképzeltem, láttam magam előtt, hogy mintakertet építek, Levi kis alkotóműhelyt alakít ki magának, a családunk és barátaink hétvégente jönnek hozzánk kerti sütögetésre, napozni vagy segíteni a kerti munkákban. Határidőt is szabtunk magunknak, szerettük volna a kedvesem szülinapjáig megtalálni a megfelelő ingatlant, azaz a telket.
Elkezdtünk eladó házakra, telkekre vadászni
Első körben Budapesten keresgéltünk. Eltelt fél év, mire beláttuk, hogy az igényeink és lehetőségeink nem fedik egymást; kompromisszumot kötve magunkkal Budapest agglomerációjában is elkezdtünk keresgélni. Még ekkor is figyeltük a fővárosi ingatlanokat, bíztunk egy jó alkalmi vételben.
Rengeteg házat, telket néztünk meg,
s erre az időszakra utólag visszatekintve alig hiszem el, mennyi előnytelen ügyletbe mentünk majdnem bele. Volt pár olyan ingatlan is, ahova már a szüleinket is elhívtuk, hogy kikérjük a véleményüket. Hálás vagyok a józanságukért. Fennáll ugyanis annak a veszélye, hogy közel egy évig tartó keresgélés után az ember könnyebben rábólint olyasmire is, amit később nagyon megbánna, csakhogy végre történjen előrelépés.
Tavaly, nyár elején végül találtunk egy ígéretes telket abban a városban, ahol anya él. Buda környéki város, jól megközelíthető, a kedvesem például 15 perc alatt beér a munkahelyére, míg onnan, ahol most lakunk ez az út minimum fél óra.
A telek nagysága kétszer nagyobb volt a városban kínáltakénak, az ára ellenben a fele. Vagyis olcsó.
S végre szerelembe estünk!
A szerelemre szokták mondani: tudni fogod, ki az igazi! Így voltunk mi a telekkel, enyhén lejtős, alapterülete 1080 négyzetméter, 19 méter széles utcafronttal. Nagy diófák, gyümölcsfák, virágos cserjék adnak neki kedves, vidékies hangulatot. Ahogy bejártuk, már akkor el tudtam magam képzelni, amint a kertben molyolok, a kutya meg mellettem szaladgál. Szerencsére Levi is hasonlókat gondolt. A környék is fejlődik, látszik, hogy a lakók törődnek a környezetükkel. Nagy szerencsénk volt, mert a tulajdonosok is nagyon kedves emberek. Még a családnak is megmutattuk, a tulajdonosokkal pedig hamar megállapodtunk.
Nyár derekán aláírtuk a szerződést és a család segítségével 3 részletben ki is fizettük a telek vételárát. A telken állt, vagy inkább omladozott egy öreg házikó; a fele már régebben beomlott, a másik felét pedig a félig leégett tető tartotta össze. Viszont az összes közmű bent volt telken belül, és teljesen tehermentes az ingatlan. Ezt egy kedves, fiatal ügyvéd ismerősünk intézte, ellenőrizte.
Házőrző
Ahogy megkaptuk a kulcsokat, sokat jártunk ki nézelődni, méricskélni, gondolkozni. Egy kedves ismerősünk segített a telek kitisztításában, és a családdal átturkáltuk a kis házat, pár kincsre is bukkantunk: egy édes konyhaszekrénykére, pár porcelánra, régi tejeskannákra, s jó néhány szerszámra, kerti eszközre. Levi édesapja lelkesen rendbe tette a szerszámokat, így majd tudjuk őket használni az építkezéskor is. Vagy utána. Akadt azonban rengeteg olyan holmi is, amit nem tudunk használni, ezeket a semmiből feltűnő Guszti és családja vitte el. Ajánlkozott egyéb szakipari munkára is, de munkadíj címén olyan árat próbált érvényesíteni, mintha a Parlament javítási munkáit tudná felmutatni referenciaként.
Nelli tippjei telekkeresőknek
Nem szabad türelmetlenkedni, addig keressenek, amíg az igazit meg nem lelik! Ha megvan a megfelelő ingatlan, feltétlenül ellenőriztessük ügyvéddel a tulajdonviszonyokat, a közműveket, a beépíthetőséget, s nem utolsó sorban járjunk utána, hogy az ingatlan tehermentes-e.
Ajánló
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.