„Sosem hittem volna, hogy ennyi embernek tetszik majd, amit csinálok.” Niki autodidakta alkotóként bohém akrilképeket, fotórealisztikus állatportrékat fest
Niki az utóbbi években idősgondozóként dolgozott, munka mellett végezte el az egyetemet. Lediplomázott, ám – mint fogalmaz -, nem ment vele semmire. Nem volt jövőképe, válaszút elé került. Kapott egy megfelelő állást Németországban s elköltözött. – Valószínűleg ez volt életem legjobb döntése – kommentálja. Itt kezdődött minden…
Niki
– Amikor négy éve külföldre költöztem, hirtelen nagyon egyedül éreztem magam, sokat unatkoztam. Olyan hobbit kerestem, ami leköti a figyelmemet, nem zavarja a szomszédokat, így rövid gondolkodás után rendeltem magamnak egy festőkészletet. Az első próbálkozásaim elég esetlenre sikerültek, de nem is vártam többet, hiszen előtte sosem tanultam, hogyan kell bánni az ecsettel, s valójában azóta is folyamatosan tanulom.
Eltartott egy ideig, amíg megtaláltam, mit is szeretnék festeni; ennek eredményeképpen még most is hever egy nagy rakás félkész alkotás a pincében.
Sosem hittem volna, hogy ennyi embernek tetszik majd, amit csinálok
Már nem tudnám megmondani, ki festette, vagy hol láttam azt a varázslatos, szinte világító színekkel, és másik világbeli alakokkal teli képet, ami olyan mély benyomást tett rám, de egy-egy részlete, motívuma mind a mai napig visszaköszön néhány alkotásomon.
Lassanként kialakult a saját stílusom is: vicces, megmosolyogtató figurák, egy csipetnyi varázslat, és színek, színek, színek. A festék minden esetben akril, a hatalmas színválaszték mellett könnyű vele dolgozni, és rengeteg lehetőséget rejt magában.
Kezdetben még bolhapiacokon árultam, nevetségesen alacsony összegekért, de akkoriban már az is boldoggá tett, ha valaki megdicsérte a munkáimat. Emlékszem, az első vásárlóm egy 10 év körüli kis srác volt, aki lecövekelt az egyik színes, virágos kép előtt, és olyan csillogó szemekkel kérlelte az anyukáját, hogy egyből elengedtem az eredeti ár felét.
Az ehhez hasonló élmények és visszajelzések lelkesítettek, lassan már el mertem hinni, hogy ebből igenis lehet valami.
Amikor a lányomat vártam, és egészségügyi okokból szinte az egész terhességemet otthon voltam kénytelen eltölteni, ismét sok lett a szabadidőm, és végre elszántam magam, hogy komolyabban foglalkozzam a dologgal.
A vállalkozásomat körülbelül hat hónapja indítottam el. Facebook oldalam pedig alig egy hónapja működik, de máris közel százan követnek, ami számomra nagyon nagy dolog. Sosem hittem volna, hogy ennyi embernek tetszik majd, amit csinálok.
A fantázia nem ismer határokat
Az egyik kedvenc témám, amikor fénykép alapján állatokat festek meg rajzos alakban, úgy, hogy az eredeti tulajdonságaikat megtartom. Rengeteg ilyen megrendelést kapok. Imádom továbbá, amikor valamilyen teljesen egyedi ötlettel keresnek meg. Festettem már rasztahajú menyasszony-vőlegény macskapárt, születésnapra skorpiót háttérben a csillagokkal, de akadt olyan megrendelőm is, aki zsiráf alakban szerette volna viszontlátni a küldött fotón szereplő embereket.
Az emberek fantáziája nem ismer határokat, én pedig igyekszem megvalósítani a kéréseket. Nemrég kezdtem el realisztikus állatportrékat festeni, volt már megrendelésem kutyáról, macskáról, sőt mandarinrécéről is.
Az egyetlen, amit eddig még nem próbáltam, az emberi portré. Hogy miért, azt magam sem tudom megmagyarázni, valahogy nem érzek rá késztetést, hogy embereket fessek, de a jövőben talán majd ezt is kipróbálom.
Egyelőre azon igyekszem, hogy a technikámat tökéletesítsem, illetve, hogy minél több emberhez eljussanak a munkáim.
Nikivel e-mailben tudod felvenni a kapcsolatot nickys.wonderland@gmail.com vagy a Facebook oldalán – Nicky’s Wonderland – keresztül. Az akrilképek mérete változó, Niki figyelembe veszi az igényeket, jellemzően 30×40 és 50×60 centis képeket készít.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.