„Orvosként és betegként is érintett vagyok, ami egy speciális helyzet.” Nőgyógyászként megküzdeni a mellrákkal. Interjú Magenheim Ritával

Magenheim Rita nőgyógyász nemrég robbant be a köztudatba egy elég erős Facebook poszttal. A következőket írta: „A képen örülök, mert tudom, hogy mellrákom van. Nem, nem őrültem meg. Örülök, mert nagyon hamar elkaptuk a rohadékot. Így 98 % esélyem van, hogy meggyógyuljak, hogy felneveljem a gyerekeimet és szép életem legyen. (…) Ha nem mentem volna el szűrésre, csak 1-2-3 év múlva derült volna ki, egészen más lenne a helyzet. 40-es orvosnőként sok hasonló barátnőm van. Mikor elmondtam nekik, kiderült, hogy egy se jár még szűrésre… Orvosnőként is azt ismert kifogásokat mondták: sok a munka, fájni fog a mammográfia, nem volt senkinek a családban, én még fiatal vagyok, annyira félek, hogy találnak valamit, hogy inkább el se megyek szűrésre stb…. Ha az okos orvos barátnőim ilyen hülyék (bocs csajok) mit várhatunk el a többiektől. Nagyon ciki, de nőgyógyász létemre egy csomó mindent én se tudtam. Nagyon sokat tanultam az elmúlt hónapokban. Úgy döntöttem ezt megosztom azzal, akit érdekel.”

Minden 8-10. nőnek lesz mellrákja, négyszer olyan gyakrabban fordul elő, mint a méhnyakrák, annak a szűrésére mégis sokkal többen járnak el. Nemcsak az időseket érinti: a betegek 20 százaléka 50 év alatti, 5 százaléka 40 év alatti. Ha nincs rizikótényező, Amerikában 40 éves kortól javasolják a szűrést, ha van, már 30 éves kortól. De erről kevesen tudnak, az orvosok pedig nem figyelmeztetnek. Megnő a rizikó, ha 30 év alatt nem szült valaki, ha sok alkoholt iszik, alacsony a D-vitamin szintje vagy éjszaka dolgozik. Magenheim Ritával beszélgettünk.

Hogy vagy?

Köszönöm, jól. A műtét és a kemoterápia után most háromhetente kapok antitest-kezelést, ez egyfajta immunterápia, ami egy évig fog tartani. Bár még aktív kezelés, nem olyan vészes, mint a kemoterápia. A mellráknak különböző formái vannak, némelyikre speciális kezeléseket tudnak adni, amelyekkel nagyon jó eredményeket lehet elérni. Ez attól függ, milyen receptorai vannak a daganatsejteknek: ha hormonálisan érzékenyek, van hormonkezelés, ezt én is kapom még legalább 5 vagy tíz évig. A HER2 receptor jelenléte esetén pedig antitestkezelés hatásos. Ez adjuváns terápia, ami azt jelenti, hogy a szervezetemben még esetlegesen jelenlévő daganatsejteket pusztítja. Ez más, mint a kimutatható áttétek kezelése, csak biztosíték, hogy ne jöjjön vissza a rák. Az antitest rákapcsolódik az érintett daganatsejt receptorára, ami ezért nem tud tovább osztódni. Csak olyan sejtekre kapcsolódik rá, amelyeknek ilyen receptora van, tehát nem minden sejtnek árt az ember testében, mint a kemoterápia. Így jóval kisebb a mellékhatása, például a belekben vannak ilyen receptorral rendelkező sejtek, ezért hasmenést csinál, ami azonban elviselhető.

Hogyan derült ki a daganat?

Elég korán el akartam menni szűrővizsgálatra, mert a családban már volt rá példa, így 42 évesen sort kerítettem rá. Első körben csak egy kicsit volt gyanús, ezért visszahívtak fél évre rá, akkor már hét milliméteres volt. Ez az a méret, amit tapintani még nem lehet.

Sok tévhit van a mellrákkal és a szűréssel kapcsolatban: egyrészt nemcsak mammográfiából áll, hanem ultrahang vizsgálat is a részét képezi. Minél fiatalabb valaki, annál inkább való neki az utóbbi, nekem is ultrahanggal fedezték fel. Azt tudni kell, hogy önvizsgálattal két centiméter alatt nagyon nehezen tapintható ki egy daganat. Az pedig egyértelmű, hogy minél korábban kapjuk el, annál nagyobb esélye van a gyógyulásnak. De persze azért önvizsgálatra is szükség van még a szűrés mellett is, mert minél többféle módszert kombinál az ember, annál jobb esélyei vannak.

A gyógyulás lehetőségeit tekintve mit jelent a négy milliméter és két centi közötti különbség?

Ezt sok minden befolyásolja, függ attól, hogy a hónaljban lévő nyirokcsomóban benne van-e már a daganat vagy sem, továbbá a rákos sejtek említett receptorai is befolyásolják. De alapvetően minden ráktípusra igaz, hogy minél korábban fedezzük fel, annál jobb. Százalékokat és arányokat azért nem mondanék, mert amióta megírtam ezt a posztomat, a sok pozitív hozzászólás mellett megértettem azt is, hogy az érintett daganatosok számára bántó lehet, ha erről beszélünk.

Sokan hibáztatják önmagukat?

A posztban talán eleve nagyon sarkosan fogalmaztam, mert az volt a célom, hogy elolvassák az emberek, így felhívhassam a figyelmet a szűrés fontosságára. Mindenki másképp dolgozza fel, ha egy ilyen sorscsapás éri. Én nagyon pozitívan és humorral igyekszem végigcsinálni.

Általános vélekedés, hogy valamilyen veszteség vezet a rák kialakulásához, te, mint orvos, mit gondolsz erről?

Arra, hogy a rák kialakulásának van egy pszichés tényezője is, nagyon sok orvosi adat van már, tehát ez nem hit kérdése, hanem ténykérdés. Régóta tisztában vagyunk ezzel, nemcsak a természetgyógyászat vagy a pszichológia területe ez. Ha valakinek például gyászreakciója van, akkor sokkal gyakrabban alakul ki nála rosszindulatú daganat. Ezt a körülményt, mint okot, szerintem könnyebben feldolgozzák az emberek, mert rajtuk kívül álló tényezőnek érzik. Azonban az életmódunkban is vannak olyan körülmények, amelyek nagy eséllyel rákhoz vezetnek, és ezzel nehezebb szembesülni. Könnyebb azt mondani, hogy én egészségesen éltem, mégis rákos lettem, mint szembenézni azzal, mi mindent tehettem volna vagy tehetnék még meg az egészségem érdekében. De nem szabad hibáztatni önmagunkat, pozitívnak kell lenni. Én nem vagyok mérges magamra, miközben végiggondolom, mit csinálhattam volna másképpen az életemben, hiszen még tudok változtatni. Nem gondolom azt, hogy mindenkinek állandóan az egészségével kellene foglalkoznia, de ha valaki önvizsgálatot tart, valószínűleg rá fog jönni, mit tehetne még.

Meghatározó, mit eszünk, mennyit sportolunk, mennyit meditálunk, mennyire tudjuk a stresszt csökkenteni vagy kezelni az életünkben. Írtam a gyerekszülés és a mellrák kapcsolatáról is, amire szintén nagyon sok negatív komment érkezett.

Természetesen nem állítom azt, hogy szüljön mindenki gyereket és szoptassa, mert akkor nem lesz mellrákos, de ha szeretnénk tisztán látni a saját egészségünk érdekében, akkor sorra kell vennünk a kockázati tényezőket. Igen, vannak olyan tüdőrákosok, akik életükben nem gyújtottak rá soha, és vannak olyan egészséges idős emberek, akik láncdohányosok voltak egész életükben, de a statisztika szerint kockázat van. Van, amin természetesen nem tud változtatni az ember, mint a családi érintettség vagy az első menstruáció időpontja, más tényezőket pedig nehezen tud befolyásolni, de ez olyan, mint egy mérleg: ha tudom, hogy sok minden van a negatív oldalon, akkor a pozitív oldalon azt megpróbálom ellensúlyozni, például táplálkozással, sporttal, időben kezdett szűréssel. Én azt mondanám, negyvenöt éves kortól mindenképp ajánlott, nemcsak hatvan éves kortól. Ha pedig sok rizikófaktorunk van, akkor korábban is elkezdhetünk szűrésre járni.

Nagyon érdekes, hogy azt írtad, az éjszakai munka is rizikófaktor. Miért?

Mert erőteljesen felborítja a hormonrendszert. A hormonoknak is van egy normális napi bioritmusa, a melatomin fény hatására termelődik, és ez állítja be a nappali-éjszakai ritmust. Ha ebbe folyamatosan belepiszkálunk, kárt okozunk. Ez a mellrák esetében abszolút rizikófaktor, de szinte senki nem tud róla, se a nők, se az orvosok. Én azt gondolom, azokat a nőket, például nővéreket, akik rendszeresen éjszaka is dolgoznak, eleve ennek tudatában kellene kezelnie a nőgyógyásznak vagy a háziorvosnak.

Nekem is nehéz szembesülni azzal, mi mindent nem tettem meg eddig az egészségemért, megértem, ha másoknak is nehéz ez, de mindenkinek van húga, nővére, lánya, barátnői. Ezért igyekszem átadni minden olyan információt mindenkinek, amire orvosként és betegként szert tettem.

Említetted egy alkalommal, hogy még neked is ki kellett járni Németországban a gyorsabb szövettant, a szorosabb időpontokat. Ezek szerint ott sem fenékig tejfel az élet? Mindenhol kapcsolatokra van szükség, nem is pénzre?

Az egészségügy mindenhol pénzkérdés, mert nem lehet végtelen mennyiségű pénzt költeni rá, van egy költségvetés, amiből gazdálkodni kell, és az soha nem elég. De én ezt nem látom annyira tragikusnak. A világon sehol nem lesz olyan, hogy tíz orvos és tíz eszköz szabadon várakozzon arra az esetre, ha felmerül valami gyanú. Ha van gép és van hozzá orvos, akkor használni fogják, onnantól kezdve pedig az élvez elsőbbséget, akinek sürgősebb az esete. Ennek eldöntése pedig nehéz. Egyébként a várakozási időnek megvan az a pozitív haszna, hogy az embernek közben van ideje átgondolni az életét, felkészülhet a diagnózisra. A feldolgozáshoz idő kell, talán jobb is, ha nem zúdítják azonnal a nyakadba, egy kis ideig tagadhatod, aztán elfogadhatod, kialakulnak a stratégiáid, terveid. Persze, nem azt akarom ezzel mondani, hogy legyen direkt lassú a rendszer, csak van egy ilyen mellékhatása.

Te hogyan tudtad feldolgozni?

Sokat segített, hogy orvos vagyok. Rögtön tudtam értékelni, milyen jó, hogy időben kaptuk el és nem sokkal rosszabb a helyzet. Ezért valóban hálás voltam. Tényleg megpróbáltam a rosszban a jót látni, hogy ilyen kicsi, hogy a receptorok pozitívak, így hatékony kezeléseket kaphatok, Az is számít, hogy kisgyerekeim vannak, erős motivációt nyújt.

Te tudsz olyan lelki tényezőt, ami esetleg befolyásolhatta a daganat kialakulását?

Két éve halt meg anyukám szintén daganatos betegségben. Biztos vagyok benne, hogy ez hozzájárult.

Hogyan változtattál az életeden a diagnózis óta? Mind lelki, mind testi értelemben?

Azt gondolom, már egyébként is jó úton jártam anyukám halálának feldolgozásában. Amióta beteg vagyok, még közelebb érzem magam hozzá. Az, ahogy én kezelem a betegségem, hasonlít az ő gondolkodásmódjához. Soha nem volt negatív, soha nem adta fel, azt mondta, ne búslakodjunk azon, amin már nem lehet változtatni, mindig előre nézzünk. Már nem segíthet nekem, de rengeteget tanultam tőle, ezért úgy érzem, mégis itt van velem. A lelki részhez az is hozzátartozik, mennyire vagyunk képesek csökkenteni az életünkben jelenlévő stresszt. Én korábban is jógáztam már, de most sokkal többet relaxálok, illetve anyukaként immár igyekszem önmagamra is időt szánni. Nem lehet mindig rohanni, néha le kell lassulni. Mindezt fontosnak tartottam korábban is, de csak elméletben, valahogy nem voltam jó benne. Testi értelemben pedig jobban odafigyelek az egészséges étkezésre, illetve sokat sportolok. Talán viccesen hangzik, de fontos az is, hogy megpróbálok tudatosan boldog lenni. Azóta tényleg kékebb az ég és zöldebb a fű, azelőtt is ugyanilyen szépen mosolyogtak a gyerekeim, de most sokkal több boldogságot okoznak vele. Tényleg meg tudok állni és hallgatni a madarak csicsergését, számítanak a boldogsághormonok, ha rendben vagy magaddal és a környezeteddel, ha élvezed az életedet. Sajnos a hagyományos orvoslás erre kérdéskörre kevés energiát és időt fordít, pedig tudjuk,

azok a betegek, akik pozitívan állnak az egészhez, harcolnak és nem hagyják el magukat, sokkal nagyobb eséllyel gyógyulnak meg.

Mit szeretnél tulajdonképpen elérni, miért fordultál a nyilvánosság felé, miért küzdesz?

Orvosként és betegként is érintett vagyok, ami egy speciális helyzet. Nem terveztem előre semmit, csak egyik lépés jött a másik után. A társadalom nem nagyon tud azzal mit kezdeni, ha valaki rákos lesz. Ilyenkor sok barát, sőt családtag is eltűnik, nem tudják, rákérdezhetnek-e valamire, mit mondjanak neked, hogyan kezeljék ezt az egészet. Például a haj elvesztése egy nagyon nehéz lelki teher, ezzel szintén nem tud a társadalom mit kezdeni. Jó lenne ezekről a dolgokról beszélni, hogy az emberek felnőjenek hozzá. Ugyanis egy bizonyos koron túl mindenki érintett, vagy a távolabbi, vagy a közelebbi baráti, ismeretségi körében, a munkahelyén, esetleg a családjában fordul elő rákos beteg. Sajnos a rosszindulatú daganatok hozzátartoznak az életünkhöz. Jó lenne, ha megtanulnánk ezzel a helyzettel kezdeni valamit. Az eltűnés biztosan a legrosszabb, amit tehet valaki, és én azt gondolom, nem lehet rossz kérdést feltenni. Ha valaki csak egy sms-t küld, már az is nagyon sokat segít. Voltak olyan emberek az életemben, akik távol álltak tőlem eredetileg, de ebben a helyzetben megjelentek, és sokkal közelebb kerültek hozzám, nagyon pozitívan csalódtam bennük. Sokan pedig, akiket közelebbi barátnak hittem, eltűntek. De más daganatosoknak is hasonló tapasztalataik vannak.

Miért emelted ki a haj elvesztését, ez tényleg ennyire nehéz? Nem tűnik olyan nagy problémának a többihez képest.

Ezt nem tudod eldugni. Persze, van paróka és sapka, de a szemöldököd és a szempillád is kihullik, amitől teljesen megváltozik az arcod. A sebeket el lehet takarni, de ezt nem, ráadásul nagyon gyorsan megtörténik, ezért is nehéz feldolgozni. A szteroidoktól pedig, amiket azért kap az ember a kemoterápia alatt, hogy a szervezete elfogadja, meg lehet hízni. A többség jó tíz kilóval lesz több, nekem ezt sikerült megakadályoznom, de sokan nem készülnek fel erre. Az egész tested megváltozik, amiről többet kellene beszélnie az orvosoknak még a kemoterápia előtt.

A nőiességedet tekintve hogyan élted meg ezt az egészet?

Én ebben kevésbé voltam érintett, de sokan nem ilyen szerencsések. Nagyon fontos, hogy az ember megtanulja szeretni ezt a nagyon megváltozott testét. Egyébként Németországban van lehetőség rehabilitáción részt venni, ami nagyon jó, sajnálom, hogy itthon nincs ilyen. Ez olyasmi, mint egy sportszanatórium, három hétig tartott, más mellrákosokkal együtt vettünk benne részt az aktív kezelés után. Rengeteget sportoltunk, jógáztunk, volt pszichológus, művészetterápia, tanácsadás a munkába való visszaálláshoz. Hihetetlenül intenzív élmény volt, nagyon sokat nevettünk és beszélgettünk, ez az, ami segít a normális életbe való visszatérésben.

 

Facebook ajánló

Magenheim doktor a mellrák ellen >> 

Harc okosan a mellrák ellen >>

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

16 + öt =

hirdetés