„Ne egyenek túl sokat!” „Mindig mosolyogjanak!” Nőkkel szembeni elvárások listája. Egyszerre abszurd, vicces és lehangoló
Elvárások nyomása alatt élünk, és ezek az elvárások nagyrészt nem belőlünk fakadnak. Más kérdés, hogy a szocializáció hosszú folyamatában észrevétlen belső kóddá válhatnak. Nehéz elhagyni a társadalmi beidegződéseket, felrúgni a konvenciókat. Egyszerűbb beállni a sorba és sok esetben üdvösebb is a boldogulás érdekében így tenni.
Elvárások nyomása alatt élünk. Férfiak, nők egyaránt. Már a gyerekek is korán „megtanulják”, mi mindent várunk el tőlük – elkezdjük őket a társadalmi normák, a rögzült elvárások szerint formálni, „nyesegetni”. Ha a nemi szerepek szerint nézzük ezt a folyamatot, nem egyformán billen ki a mérleg nyelve; a nőkkel szemben sok „plusz” elvárás fogalmazódik meg, például a helyes életvezetést, a karriert vagy a külső megjelenést illetően.
Minden elvárás, amit nem érzünk igazán a sajátunknak, amivel nehezen tudunk azonosulni, akadályt képez az egyéni kiteljesedés, önmagunk megélése és felvállalása előtt. Nem árt néha megállni és feltenni a kérdést: azt az életet éljük, amire vágyunk? Min tudnánk, és min kellene változtatnunk?
Az alábbi listát nyugati kultúrákban élő nők százai állították össze, egy online szavazás során. Mely nőkkel szembeni elvárások dühítenek fel leginkább? Ez volt a kérdés.
A nők
Legyenek engedelmesek!
Ne legyenek kiemelkedően sikeresek férfias területeken!
Ne válasszanak férfiak által uralt szakmát!
Tartsák rendben a családi fészket!
Ne legyen testszőrzetük!
Legyenek vékonyak!
Mindig mosolyogjanak!
Viselkedjenek úgy az ágyban, mint egy pornósztár!
Öltözködjenek nőiesen!
Beszéljenek lágy hangon!
Adják fel a karrierjüket az anyaságért!
Tudjanak sütni-főzni!
Sminkeljék magukat!
Ne politizáljanak!
Járjanak magas sarkú cipőben!
Ne mutatkozzanak egyedül például étteremben, vendéglátóhelyen, ne utazzanak egyedül!
Viseljenek melltartót!
Legyenek hűek a vallási és kulturális hagyományokhoz!
Ne egyenek túl sokat!
Ne legyenek harsányak!
Ne érdekelődjenek a férfias sportok, az autók iránt!
Legyenek monogámok!
Viseljenek harisnyanadrágot!
Engedelmeskedjenek a férfi vágyainak!
A lista folytatható lenne… Bár némelyik elvárás ma már viccesnek, idejétmúltnak tűnik, ha belegondolunk az elvárások egy része szexista, nemi egyenlőtlenséget „éltető” korlátozás. Rajtunk múlik, mit adunk át a fiainknak és a lányainknak. Mondjuk lehetne azt, hogy értékeljék, fogadják el, becsüljék meg egymást, ne korlátozzák mások szabadságát – elvégre ez már a 21. század.
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.