A norvég családmodell: apukák GYES-en. Ha egyenlőbbek a szerepek, abból a családok profitálnak. Interjú
Érdekes tanulmány látott napvilágot a közelmúltban egy kutatásról, amit az Ampók Alapítvány és a Norvég Emberi Jogi Központ végzett közösen. Feltérképezték a skandináv családtámogatási modell jó gyakorlatait, ott ugyanis az apák sokkal szorosabb kapcsolatban állnak a kisgyerekeikkel, a család működésében egyenlőbbek a szerepek, mint ahogy a munka világában is. A norvég családi életről beszélgettünk a tanulmány egyik írójával, Füstös Mónika politológussal.
– Honnét a kutatás ötlete?
Fürtös Mónika
– Az oslói egyetemen tanultam egy évig, és nagyon érdekes dolgokat figyeltem meg a norvégok életében. Egyrészt csupa háromgyerekes családdal találkoztam, ahol nagyon kis korkülönbség volt a gyerekek között, illetve általában együtt láttam a szülőket, nem csak az anyuka rohangált egyedül a gyerekekkel, mint mi itthon. Hétvégenként nagyon aktívak a családok, sokat lehetett látni őket együtt még nagy hidegben is. Azt is tapasztaltam, hogy a bölcsődéket eléggé dicsérték, ott kevesebb gyerek jut egy gondozóra. Tudtam az úgynevezett apakvótáról is, hogy a rendszerben az apáknak is van fenntartva gyermekgondozói szabadság. Egyszóval volt valamennyi előzetes ismeretem erről a témáról, és amikor a Norvég Alap kiírt egy pályázatot, ami a nemek közötti egyenlőségről szóló témák feldolgozására vonatkozott, belefogtunk a kutatásba az Ampók Alapítvánnyal.
– Merthogy nemcsak a munka világában, hanem a családi szerepeket tekintve is érdemes egyenlőségre törekedni?
– Igen. A Norvég Emberi Jogi Központtal való együttműködésünk során ők mindig hangsúlyozták is nekünk, hogy ez a rendszer nem kötődik demográfiai törekvésekhez, a kilencvenes években indult norvég családpolitikában nem az volt a cél, hogy minél több gyerek szülessen, hanem az, hogy növekedjen a női munkaerő-piaci aktivitás. Végül azonban a családok is profitáltak a rendszerből, és jelentősen nőtt a születési ráta.
– Arra Magyarországon is van lehetőség, hogy az apák GYES-re menjenek. Miért működik ez jobban Norvégiában?
– Van egy nagy különbség. Nemcsak arról van szó, hogy az anya helyett az apa is mehet gyermekgondozási szabadságra, hanem van tizennégy hét, amit csak az apa vehet ki, ha ő nem teszi meg, elvész a család számára. Ez nyilván eléggé ösztönző.
– Általában hogyan szokták igénybe venni ezeket a lehetőségeket? Hogyan néz ki egy átlagos gyerek első két-három éve?
– A gyermekgondozási szabadságot általában az anya kezdi, sőt, az első tíz hétben eleve csak ők maradhatnak otthon a gyerekkel. Utána opcionális, hogy az apa vagy az anya marad otthon, de általában a nők szoktak, majd 8-9 hónapos korban visszamennek dolgozni, akkor szokta kivenni az apa a számára biztosított tizennégy hetet. Ebben az egy évben a család aránylag magas összegű támogatást kap, az éppen otthonlévő szülő fizetésének akár száz százalékát is megkaphatja.
– Már egy évesen bölcsődébe adják a gyereket? Itthon ez nehezen elképzelhető.
– Ott arra vannak berendezkedve a bölcsődék, hogy már egy éves kortól fogadhassák a gyerekeket. Magyarországon ez valóban nem így van, én sem adnám be a saját gyerekem, mert két-három évesekre szabottak az intézmények. Norvégiában az is pozitív a nők munkába való visszatalálásának szempontjából, hogy nagyon sok a bölcsőde, könnyen hozzáférhetőek, vagyis nem kell messzire vinni a gyereket. Rugalmasak is, azaz nem kell egész napra bent hagyni a gyereket, mint például Magyarországon, ahol nem szeretik, ha egy gyerek csak fél napra jönne, mert elveszi a helyet azoktól, akiknek nagyobb szüksége van a gyermekfelügyeletre, mert az anya egész nap dolgozik. A norvégoknál megoldható az is, hogy az anya részmunkaidőben dolgozzon, vagy csak pár órára fellélegezzen, amikor otthon van a második kisbabával. Ha pedig nem adják a gyereket bölcsődébe, vagy csak fél napra viszik, juttatásban részesülnek, lényegében véve azt a pénzt, amit a gyerek bölcsődei ellátására fordít az állam, ilyenkor odaadja a szülőnek. Egyszóval nagyon rugalmas a rendszer és nagy a szülők mozgástere abban, hogyan szeretnének élni.
– Ha a nők 8-9 hónap vagy egy év után visszamennek dolgozni, akkor mi a helyzet a szoptatással? Gondolom, hogy ezt addigra abba kell hagyni.
– Én is ezzel a prekoncepcióval éltem, de kiderült, hogy egyáltalán nem így van, mert a munkahelyen van egy úgynevezett szoptatási óra, amit egyszerre vagy két részletben is fel lehet használni. Ha belegondolunk, hogy elvileg nyolcórás a munkaidő, akkor három-négy óránként tudnak szoptatni, ami azért egy ekkora gyereknél nagyon jó arány. Ez történhet úgy is, hogy odaviszi az apa a gyereket, de úgy, hogy a nap során az anya egyszer elszalad a bölcsibe.
– Irigylem a norvégokat…
– Készítettünk egyébként nem reprezentatív módon interjúkat magyar és norvég családokkal, és nagyon érdekes volt, hogy mindenki, akivel beszélgettünk, elégedett volt a saját helyzetével. Igaz, mi olyan családokat kerestünk meg, ahol előfordult, hogy az apák voltak gyermekgondozási szabadságon vagy nagyon komolyan felmerült ennek a lehetősége, de végül nem úgy alakult. Ezek általában városi, jobban szituált és magasabb végzettséggel rendelkező szülők, a hazai rendszer elsősorban nekik kedvez.
– A norvég családpolitikának végül is sikerült megvalósítani az eredeti célját, nőtt a nemek közötti egyenlőség a munkahelyeken?
– A fizetett munka és a fizetetlen munka, vagyis a háztartás vezetése, a gyereknevelés feladatainak családon belüli eloszlása igazságosabb, a női munkaerő-piaci aktivitás magasabb. Számomra viszont meglepő, hogy a női és férfi keresetek közötti különbség ott is magas, de nagyon erős a szándék a csökkentésére. Egyrészt a rendszer egy év után biztosítja a lehetőséget, hogy az anya visszamenjen dolgozni, és ez a munkaadó szempontjából sokkal kiszámíthatóbb helyzet, egy év kiesést könnyebb időszakosan pótolni, mint két-három évet. Másrészt óriási garanciák vannak arra, hogy a nők ugyanabba a munkakörbe mehessenek vissza. Ugyanakkor most rájöttek arra, hogy a korábbi lehetőségek a részmunkaidőre végül is visszafelé sültek el, mert a gyerekek miatt szívesen igénybe veszik a nők, viszont ezzel megint csak csökken az aktivitásuk. Egyébként a magyarországi interjúkból is kiderült, hogy azokban a családokban, ahol az első gyerekkel részben az apa volt otthon, mondjuk legalább fél évig, ott a második gyerekkel ezt már nem tudták megengedni maguknak, mert az első gyerek után az anya hatórás részmunkaidőben dolgozott vagy talán nem koncentrált annyira a karrierjére, mindenesetre az apa fizetése számottevően magasabb lett. Minden interjúban egyéni élethelyzeteket, más-más okot meséltek erről, de a következmény mindenhol az volt, hogy a gyerekes családban már az apa keres többet.
Zöld Toll-díjas újságíró, szerkesztő
Közel 20 éve dolgozom újságíróként és szerkesztőként, sokáig kulturális vonalon is tevékenykedtem, aztán megtaláltak az ökológiával, megújuló energiával, fenntartható technológiával kapcsolatos témák: ebben igazán megtaláltam önmagam, emberként, újságíróként is – a szakmai elismerések is így értek el. Elsősorban a környezettudatosság érdekel, ezt a kérdéskört olyan szempontból érdemes megközelíteni, amely a hétköznapi embert a leginkább érdekelheti: inkább a gyakorlat, mint az elmélet oldaláról, inkább a megvalósult, működő projekteket ismertetve, mint a távoli jövőbe vesző álmokat. Szeretem bemutatni az embereket, akik megalkotják vagy alkalmazzák az alternatív módszereket, ezenkívül szívesen foglalkozom a közösségeket teremtő, illetve erősítő mozgalmakkal, mint amilyenek a nagyvárosi közösségi kertek vagy a közösségi mezőgazdálkodás… Megtépázott az élet; mindig azt igyekszem átadni, hogy – bármilyen közhelyes is – a szeretet a legfontosabb. Ha azokkal lehetsz, akik szeretnek és akiket szeretsz. És ha erre figyelsz, örülni fogsz a kávénak reggel, az éppen következő évszak jeleinek az utcán, egy mosolynak egy idegentől, az alvó kisgyerekednek vagy annak, hogy jól áll a hajad reggel és nem kell beszárítani… Az élet szép. Tényleg.
