„Talán nem is annyira borzasztó őrültnek lenni.” Mentális betegségről könnyed humorral. Egy depressziós nő szórakoztató memoárja

Egész életét végigkísérő mentális betegségéről írt könyvet Jenny Lawson. Az Őrülten boldog c. memoár módfelett szórakoztató olvasmány, s pont ez benne a jó. A rendkívül sok ember életét megkeserítő depresszió, szorongás kicsit sem vidám téma; a szerző jól ismeri a mélységeket, de képes könnyedén beszélni róla. Nem azt akarja, hogy az olvasó vele együtt sírjon, hanem hogy vele együtt nevessen. Ez a nyíltság és könnyedség (az elfogadás) a kulcsa annak, hogy normális életet lehessen élni ezzel a betegséggel.

Az Őrülten boldog c. kötet szerzője, Jenny Lawson. Blogja: www.thebloggess.com

Ez a könyv megmentette az életemet – írja a szerző. Az írás önterápiaként – blogként – indult, végül kötet született belőle.

Jenny Lawson talán csak a könyv előszavában szólal meg komolyan, fontos gondolatokat oszt meg.

A depresszió lehetőséget ad arra – sokszor egyenesen rákényszerít –, hogy az érzelmek olyan mélységét éld át, amelyet a „normális” emberek felfogni sem képesek. (…) Mindig azt gondoltam, hogy a súlyos depresszióban szenvedő emberek kifejlesztették az extrém érzelmek megtapasztalásának forrását, így aztán az örömöt is olyan módon képesek megélni, amit a „normális” emberek szintén sosem lesznek képesek megérteni. Erről szól az Őrülten boldog.

Mindannyiunk életében van tragédia, elmebaj és dráma. Csak abban különbözünk, hogy hogyan kezeljük a szörnyűségeket.

A könyv írója néhány évvel ezelőtt olyan mély és fojtogató depresszióba esett, hogy azt sem tudta, merre van az előre. Voltak olyan hetei, amelyeket ágyban töltött, mert egyszerűen képtelen volt felkelni. A depresszió nem volt újdonság számára, gyerekkora óta küzd a mentális zavarok valamelyikével, klinikai depresszióval, szorongással. Bevetett minden szokásos terápiát, technikát, mégis reménytelennek érezte a helyzetet. Egyszer csak történt vele valami, amit úgy fogalmaz meg: mérges lett. Nem maradt benne más érzelem, csak a méreg. Mérges volt, hogy az élet látszólag mennyire igazságtalanul osztja a kártyákat. Elege lett a szomorkodásból és elhatározta:

igenis őrülten boldog leszek, csakhogy jól kicsesszek vele! (…) Sőt, egy egész mozgalmat indítok. Az őrülten boldogok mozgalmát. És minden csodálatos lesz! Először is azért, mert mindannyian szenvedélyesen boldogok leszünk. (…) halálra ijesztjük mindazokat, akik utálnak minket, hiszen azok a seggfejek épp azt nem akarják, hogy egy fikarcnyit is jól érezzük magunkat. (…) Attól pedig még boldogabbak leszünk. Teljesen jogosan.

Ez állt Jenny első blogbejegyzésében. Amint gépre vitte a gondolatait, néhány órán belül a Twitter az #őrültenboldog hashtagtől volt hangos. Sejtése sem volt arról, mekkora lavinát indít el; emberek ezrei akartak szembeszállni a depressziójukkal, visszavenni az irányítást az életük felett. Új mozgalom született – ebből pedig kinőtt az Ezüst Szalag Eszméje, egy olyan ötlet, amely egy blogposztból született, és emberek ezreit érintette meg annak ellenére, hogy „valójában soha egyikünk sem viselt ezüst szalagot, mert túl depressziósak vagyunk a kézimunkához”.

Amikor a rákban szenvedők szembeszállnak a betegségükkel, jobban lesznek, majd tünetmentesekké válnak, magasztaljuk őket a bátorságukért – írja Jenny. – Szalagot viselünk, hogy megünnepeljük a sikeres küzdelmet. Túlélőnek nevezzük őket, hiszen azok is. (…) Ugyanakkor, ha a depressziós emberek harcolnak a betegségükkel, jobban lesznek, majd tünetmentessé válnak, gyakran észre sem vesszük a küzdelmüket, mert a legtöbben közülük csak csendben szenvednek. Szégyellik, személyes gyengeségként értékelik a fájdalmukat. Félnek, hogy a többi ember aggódni fog értük, de sokkal jobban félnek attól, hogy senki sem méltatja figyelemre őket. Miközben arra sem vagyunk képesek, hogy megmozduljunk a kanapén, és figyelmeztetnünk kell magunkat arra, hogy levegőt vegyünk.

(…) Amikor kiszabadulunk a depresszió szorításából, megkönnyebbülünk, de nem merjük elhinni, hogy ez ünneplésre adhat okot. Az örömöt szinte azonnal felváltja az aggodalom, hogy újra visszaesünk, majd szinte azonnal szégyen és sebezhetőség lép a helyébe, amikor rádöbbenünk, mit okozott a betegségünk a családi kapcsolatainkban, a munkánkban, az egész életünkben. (…)

Remélem, egy nap majd végignézhetek azoknak az embereknek a tömegén, akik mind ezüst szalagot viselnek, annak jeleként, hogy megértik ezt a titkos küzdelmet. (…) Remélem, egy napon egy olyan világban fogok élni, ahol a mentális stabilitásért folytatott küzdelmeinket büszke és nyilvános taps is kíséri, nem pedig szégyen.

(…) Vannak emberek, akik képtelenek megérteni, hogy sokunk számára a mentális betegség egy súlyos kémiai egyensúlyhiány következménye, és nem csak arról van szó, hogy „utáljuk a hétfőt”. Na, pont ezek a jóakarók azok, akik azt mondják, hogy azért nem gyógyulok meg, mert nem vagyok hajlandó összeszedni magam és mosolyogni. (…) A normális emberek a tengely közepén élik mindennapjaikat. De mi nem.

Azt akarom, hogy ez a könyv segítséget nyújtson a mentális betegségekkel küzdő embereknek és mindazoknak, akiknek barátai vagy családtagjai érintettek. Meg akarom mutatni az embereknek, hogy igenis vannak előnyei annak, hogy egy kissé dilinyós vagyok. Azt akarom, hogy a lányom megértse, mi a baj velem, de azt is tudja, miért jó, hogy ilyen vagyok. Reményt akarok adni az embereknek.

 

Kossuth Kiadó, 150 x 235 mm, 320 oldal, ISBN 978-963-09-8620-5

Itt megrendelhető >>

 

 

hirdetés
0 válaszok

Ide írhatod a véleményed!

Want to join the discussion?
Feel free to contribute!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

húsz − 18 =

hirdetés