Őszi gardróbrendszerezés. Nyári ruhák bedobozolva, őszi-téli ruhatár bevetésre készen
Nem lehetett már halogatni a rendrakást a gardróbban, ami a hűvösebb idők beköszöntével azt jelenti, hogy helyet cseréltek a ruhaneműk: a nyári holmik a tárolódobozokba költöztek, az őszi-téli viseletek pedig elfoglalták helyüket a szekrényben. A nyári lábbelik – papucsok, saruk, szandálok – kipucolva, megtisztítva egy nagy táskába kerültek ömlesztve.
Tanulságok, praktikák
Minden ősszel megtelik 2-3 nagyméretű zsák olyan ruhákkal, melyeket már nem szeretnék viselni. Ezek egy részét elajándékozom, másik részét a két közeli szeretetszolgálatnál adom le. Van, amit kikukázunk. Nem akartam hinni a szememnek, amikor egyszer egy zsibvásáron a kikukázott – jobbára erősen elhasználódott – ruháimat láttam beárazva egy árusnál. Azokat a darabokat, melyeknek különleges az anyaga, szép a mintája, félreteszem, és kreatív célokra hasznosítom.

Ez a tároló egy régi farmerszoknyából készült
Fekete akrillal lefestett cipősdobozt használaton kívüli csipkefelsővel vontam be
Érdemes évente 1-2 alkalommal (ősszel, tavasszal) sort keríteni a ruhák szelektálására. Számomra már kifejezetten zavaró, ha tele van a lakás, a szekrény olyan holmikkal, melyeket már nem használok, nem hordok (a nők, ha divatáruról van szó, lelkes túlfogyasztók, hajlamosak több életre előre betárazni cipőkből, ruhaneműkből, kiegészítőkből, táskákból stb.). A szelektálás praktikus haszna, hogy értékes hely szabadul fel (lelki haszna, hogy gyakoroljuk az elengedést és kontroll alatt tartjuk a felhalmozás iránti olthatatlannak tűnő igényt).
Érdemes minden ruhadarabot kézbe venni, segít tudatosítani, hogy milyen jellegű darabokból felesleges megvenni a 36. változatot, hogy aztán az is évekig a dobozban várja a felavatást.
A nyári ruhákat – általában október elején – kimosva, összegöngyölítve vagy összehajtogatva sorakoztatom a fedeles tároló dobozokba, miután őszi-téli ruhatár darabjai kikerültek belőle.
Fél napba telik, mire a ruhákat szortírozom és a helyükre kerülnek. Egyszer kell megcsinálni, s ha naponta figyelünk arra, hogy minden a helyére kerüljön kimosva, összehajtva vagy fellógatva, tavaszig rend honol. Mindennek megvan a helye, fontos, hogy gyorsan megtaláljam, amit keresek. Egy helyen vannak a sportos ruhák, a topok/pólók, a blúzok, a kötött felsők, a blézerek, a pulóverek, a nadrágok, a szoknyák, a fehérnemű, a harisnyák, a kendők, a sálak, az övek. (Hirtelen, nemkívánatos kórházi tartózkodás esetére kórházi ruhacsomag is található a gardróbban.)
A gardrób a hálószobától fallal leválasztott kb. 2,8 x 4 méteres ablaktalan kis helyiség (pár üvegtéglán keresztül kap némi természetes fényt) a közepén egy szűk közlekedővel. A teljes hosszát mindkét oldalon gardróbszekrény foglalja el; a népszerű lakberendezési áruházból valók. Jól lehet a ruhákat rendszerezni.
A télikabátok nejlonzsákba bújtatva is itt vannak fellógatva. A hideg idő beállta előtt érdemes az őszi, téli kabátokat pár napig a szabadban szellőztetni. Az őszi, téli lábbeliket is érdemes átnézni, s amelyiket javítani kell (és lehet) a cipészhez vinni.
A fiókokba levendulapárnát, illatos szappant teszek, az akasztós részekre levendulazsákot. Részben a kellemes illat miatt, részben, hogy a molyokat távol tartsuk.

Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az Életszépítők Magazint (eletszepitok.hu) 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom iskolai környezetben. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy Művészeti Iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát. Az UNICEF Ébresztő óra önkéntes előadója vagyok. Megoldásfókuszú mediátor képesítéssel rendelkezem.
A Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) tagjaként szakmai érdeklődésem elsősorban az Idősügyi és Szociális Párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály témaköreihez kötődik.







