A ló: irigység nélküli barátság, hiúság nélküli szépség. Tapasztalt lovas a házi lótartásról. Alma, Atlasz és Viktória különleges kapcsolata
A ló. Önteltség nélküli nemes jellem; irigység nélküli barátság; hiúság nélküli szépség. Szolgálatra kész, mégsem szolga. (Roland Duncan)
Dóbiás Viktória Lőrinciben él a családjával, egy kis tanyán. Az otthona mindig inspiráló környezetet jelentett számára az alkotáshoz; Viktóriának kifejezetten jó érzéke van a művészetekhez, fest, rajzol, egyedi gyurmaékszereket készít. Húsz évesen művészeti pályára készül, de – mint mondja – minden hobbijának a forrása a természet szeretetéhez, s még inkább a lovakhoz vezethető vissza. Ők a múzsái; kiskorától kezdve valósággal rajong értük. Viktória különleges egyedi ékszereit korábban már ismertettük – ezúttal mint szenvedélyes lovast, felelős lótartót és tehetséges fotóst mutatjuk be.
Pénz, paripa…avagy mi kell a lótartáshoz?
Legfőképpen mentálisan kell készen állni, az anyagi kérdés ehhez képest másodrangú – mondja Viktória. – Nem mindenki képes lóval bánni. Aki pedig egy kicsit is jártasabb lovas témában, esetleg több éve mozog lovak között, sosem fogja úgy érezni, hogy eleget tud róluk. Egy igazi lovas élete végéig tanul. Az alapfeltételt tehát nem szabad anyagi szempontból megközelíteni. A legfontosabb talán a több éves lovas tapasztalat – ami nem merül ki a lovaglásban! A lovak nem kiskutyák, a tiszteletüket is lényegesen bonyolultabb elérni, majd fenntartani. Még egy aprócska póni is komoly veszélyforrást jelenthet, ha nem megfelelően bánnak vele. Ezek az állatok könnyen a fejünkre nőnek; egy ló ugyanis olvas a testbeszédünkből, az arcunkról, a hangunkból. Mindig pontosan tudja, mennyire állunk készen betölteni a vezető szerepet. A ménesben ezt a feladatot egy tapasztalt alfa állat, a vezérkanca látja el, aki úgymond eszesebb a többinél, így a ménes számára az ő útmutatása biztosítja a legjobb körülményeket, a biztonságot. A lovak mellettünk is ezt a komfortzónát keresik: békét, nyugalmat a megfelelő vezető mellett. Ha mi félünk, esetlenek vagyunk mellettük, rájuk hagyjuk a tiszteletlen megnyilvánulásokat, egyértelműen nem vagyunk alkalmasak erre a feladatra; megkérdőjelezhetőek leszünk a ló számára. Alaposan végig kell gondolni: készek vagyunk-e több tíz évre napi szinten elkötelezni magunkat? Képesek leszünk-e megfelelően gondozni az állatot? A lovat el kell látni, ha fúj, ha esik, takarítani kell utána, mozgatni kell. Lótulajdonosnak nincs szabadnapja.
Alma és Viktória
Egy ló számára a természetközeli tartásmód a legideálisabb. Társas lény, nagy mozgásigényű állat, aki szíve szerint egy dús füvű legelőn, a szabad ég alatt tengetné a mindennapjait. Hiba egy ilyen állatot élete számottevő részében egy istállónak nevezett magánzárkában, a külvilágtól és a társaitól elszigetelve tartani. Ez a fajta úgynevezett modern lótartás csupán a versenyeztetés, az emberi érdek és kényelem szülte megoldás.
Lehetőség szerint lovunk leendő otthonát ne egy istálló képében, hanem egy hatalmas legelő, karám formájában lássuk magunk előtt. Lovanként legalább egy hektáros terület az ideális. Egy három oldalról fedett kisebb beálló építése ajánlott még a ridegtartású lovak esetén is, ahova szükség esetén a ló behúzódhat.
Gondoskodnunk kell az évi takarmánymennyiség tárolásáról és beszerzéséről. Ez nem olyasmi, mint egy zacskó macskaeledel, amiért leugrunk a boltba. A szálas takarmányt, szénát (szárított fű) tavasszal és nyáron kaszálják. Télen, ha nagy nehézségek árán sikerül is hozzájutni, arany árban adják. Példaként említem: nyáron egy nagy körbála beszerezhető kb. 7 ezer forintért, télen a 20 ezer forintot is meghaladja az ára. Állatfüggő, hogy szükség van-e kiegészítő szemes takarmányra, vitaminokra és még sorolhatnám.
Egy ló naponta 30-50 liter vizet fogyaszt, nyáron ennek akár a dupláját is igényelheti. Az ivóvizének mindig tisztának kell lennie; télen ügyelni kell arra, hogy a víz ne fagyjon be, nyáron ezzel ellenben arra, hogy ne forrósodjon fel túlságosan.
Körmölés-patkolás 6 hetente esedékes beavatkozás, amivel lehetőleg képesített szakembert bízzunk meg, ugyanis az afféle kontárokra könnyen rá mehet a lovunk lába.
Ma már kötelező a ló számára útlevelet, kutyaoltási könyvnek megfelelő egészségügyi füzetet kiállítani, melyben az állatorvos feljegyzi a féreghajtás, oltások, vérvételek időpontjait. Oltani és vért venni kétévente kötelező. Vérvételnél többek között a nemrég Magyarországon is nagy port kavaró FKV (fertőző kevésvérűség) vírussal való fertőzöttséget szűrik. Persze bármikor jelentkezhet bármilyen probléma, amikor rögtön orvost kell hívni. Az elhúzódó kezelések egy ló esetében több 100 ezer forintot is felemészthetnek, egy műtétről nem is beszélve.
A lótartásra való anyagi felkészültség mértékét pedig egy vicces, mégis igaz bölcsesség szemlélteti a legjobban:
„Egy ló mellett úgy lehetsz milliomos, ha előtte milliárdos voltál.”
Cserébe pénzben megfizethetetlen értékeket, lelki gazdagságot és rengeteg boldog pillanatot kapunk.
Viktória, Alma és Atlasz különleges kapcsolata
Szüleimnek hála, már kislányként lovagolni járhattam. Bár ez havi, jobb időszakokban heti egyszeri alkalomban teljesedett ki, de azokon a napokon az egy órás lovaglás mellett, egész nap kint bóklásztam a lovardában. A lovak közelsége elvarázsolt. Egy jobb relaxációval ér fel számomra a látványuk, a kisugárzásuk. Elkerülhetetlen dolog egy lovas ember életében, hogy megszereti ezeket a csodálatos állatokat, ugyanakkor többnyire nincs meg a megfelelő anyagi háttér ahhoz, hogy a sajátjának tudhasson egyet. Nem volt ez másképp velem sem. Az évek alatt két nagy szerelmem is volt, akiket elválasztott tőlem a sors. Sosem hittem abban, hogy célzott elképzeléssel bújom a hirdetéseket eladó lovak után. Hisz ez éppúgy, mint egy emberi kapcsolatnál, egy ló esetében is vannak hozzád illő és kevésbé hozzád illő egyéniségek. Rengeteg lovat ismertem illetve szerettem Alma előtt, de valahogy mindig ketté vált az utunk, és ezzel együtt a közös jövőnk is.
Nyolc lovakkal töltött év után már kezdtem feladni, nem éreztem magamban elég erőt ahhoz, hogy ismét megszeressek egy lovat, akit később elszakít tőlem az élet. Almáról egy barátnőmtől halottam először körülbelül egy évvel azelőtt, hogy valóban megismerhettem volna őt. Annyit tudtam csak róla, hogy van a szomszéd faluban egy fiatal haflingi kanca, akit Almának hívnak, és a gazdái nincsenek egészen tisztában egy ló gondozásának a vonzataival. Szomorúan merengtem az élet igazságtalanságán: vajon mivel érdemelhet ki egy olyan tizenéves kislány egy saját pónit, akinek előtte semmi köze nem volt a lovakhoz?
Aztán 2013 áprilisának egyik reggelén örömmel újságolta a barátnőm, hogy Alma eladó lett. Nem volt még komoly tervünk, egyszerűen csak kíváncsiságból megnéztem a kis haflingit. Olyan körülményekkel szembesültem, melyekre nem voltam felkészülve: egy csont és bőr, kedvetlen kis kanca pislogott rám. Az ő esete tipikus példája annak, amikor a szülők felkészületlenül állatot ajándékoznak a gyereküknek. Különösen lehangoló, amikor az állat egy nagy felkészültséget igénylő ló. Mint kiderült Alma korábbi gazdáinak sosem volt dolguk lovakkal, nem voltak tisztában azzal, mit is vállaltak. A megsántult, lefogyott, elhanyagolt póni egy idő után hatalmas teherként nehezedett rájuk; igyekeztek megszabadulni ettől. Egy egészségtelen, kifogásolható külsejű lóra alig akad jelentkező. Szerencsére a jó szándék megvolt bennük, felismerték anyagi helyzetük és képességeik határait. Szerették Almát, de nem tudták megfelelően gondozni.
Amikor hazaértem, elmeséltem mindent. Szüleim egy ideig csendben hallgattak, majd édesapám közölte: ennek a lónak segítség kell! Vágjunk bele, nem veszíthetünk semmit, valahol el kell kezdeni…! Mivel addig mindig ellenálltak, alig akartam elhinni! Másnap egy kováccsal és egy lovas oktatóval elmentünk Almához. A kovács megnézte a lábát, azt mondta, van esélye a gyógyulásra. Végül ott álltam egy csöpp kis lóval az oldalamon, kezemben egy szerződéssel. Lótulajdonos lettem. Teljesült az álmom.
Almának átmenetileg a közeli lovarda lett az új otthona. Látszott rajta a megnyugvás; csöppet sem zavarta, hogy új környezetbe került. Közben otthon megfeszített erővel dolgoztunk a karám felhúzásán, és egy apum által tervezett istálló elkészítésén. Mikor Alma hozzám került, még csak négy éves volt: csikó és képzetlen, tehát még nem ült lovas a hátán. Így amint erőre kapott, megkezdődött az ő belovaglása is. Júliusban, 18. születésnapom után már a hátán ülve lovagoltam haza…
December táján lett gyanús a kis kanca egyre kerekedő pocakja – hamarosan kiderült, hogy egyszerre két lovat is vettünk. (Egy ló átlagosan 11 hónapig vemhes.) 2014 március 21-én megérkezett hozzánk Atlasz, egy gyönyörű fekete csődör csikó. Vele később sok gondom akadt – egy csikó felnevelése több 10 éves lovas tapasztalat mellett is nagy kihívás. Nem szégyellem bevallani, egy idő után féltem a saját lovamtól… Alma nem volt kemény anyuka, így hamarosan fölé kerekedett a kisfia. Végül a közelünkben lévő ménes nyújtott megoldást, ahova – mint egy bentlakásos suliba – öt hónapra beköltözött Atlasz szocializálódni. Negyven-ötven ló között nevelkedett, egy jól működő ménesi rendszerben, szigorú rangsorral. Hamar megtanulta a rendet, rájött, hogy nem ő a világ közepe. Atlasz már két éves, hamarosan megkezdődik az ő belovaglása is, amit hosszú hónapok munkája előz meg.
Jelenleg két ló vár minden reggel és este a kert végén. Egész napos felügyeletükben, az ellátásukban a szüleim segítenek, bár kezdetben alig mertek a lovak közelébe merészkedni. Jelenleg napi 4 órát vonatozok a tanulmányaim miatt, sokszor későn érek haza. A lovak napközben legelnek, este beviszem őket a zártabb karámba, ekkor kapnak szálas takarmányt is, majd reggel ismét mennek legelni. Igyekszem sok időt velük tölteni, melynek csak a töredékét teszi ki a lovaglás. Gyakran órákig csutakolom őket, vagy egyszerűen csak csodálom őket a legelőn.
Almával gyakran barangolunk a környéken. Szerencsésnek mondhatom magam, szép helyen élünk, egy csendes kis városban a Mátra lábánál. Mögöttünk egy rét és a folyó. Végtelen szabadság. Egyszerre két óránál kevesebb időt már nem is töltök a nyeregben, hosszabb, egész napot felölelő túrákra indulunk. Alma is szeret kijárni. Sokszor megállunk, míg Alma legel, én gyönyörködöm a tájban. Felemelő érzés! Az ember a természet részének érzi magát, és valóban azzá is válik. Úgy járhatom be a vidéket, hogy nincsenek korlátok.
Számomra ez az igazi élet. Megtapasztalom a természet valóságát, erejét a lovam által.
Alapító-főszerkesztő
Több mint 20 évet töltöttem az írott média világában újságíróként, szerkesztőként, megyei és országos lapoknál.
Az eletszepitok.hu online életmód magazint 2013-ban hoztam létre.
2018-ban visszatértem eredeti hivatásomhoz, általános és középiskolásokkal foglalkozom. Érdeklődésem középpontjában az élménypedagógia, a tanulásmódszertan, a pályaorientáció, a szociális kompetencia- és a készségfejlesztés áll.
A Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán diplomáztam, majd az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Karán végeztem el felsőfokú szakképzést. A Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézetében szereztem mesterdiplomát. Évek óta alkalmazom általános iskolások körében az Igazgyöngy művészeti iskola „Szociális kompetenciafejlesztés vizuális neveléssel” módszertanát.
MÚOSZ-tag vagyok, az Idősügyi és Szociális párbeszéd Szakosztály, valamint a Társadalompolitikai Szakosztály tagja.
