Minden kezdet nehéz? Az első hét az oviban
Ahány ház, annyiféle ovikezdés: nemcsak a gyerekeknek, a szülőknek is csupa izgalom a váltás, akkor is, ha a gyerkőc bölcsiben már belekóstolt a közösségi életbe. Sorozatunk 1. részében egy Hollandiában és egy Csehországban élő magyar anyuka, valamint egy budapesti édesanya osztotta meg velünk a tapasztalatait; a 2. részben egy sárvári és egy váci anyuka írt a kezdetekről, ezúttal Kata számol be kislánya első ovis hetéről.
Kata, Felsőpakony
Dorka, Kata kislánya
Nos, nekünk az első év úgy tűnik, jól indul. Korábban nagy létszámú csoportról volt szó, vegyes korcsoporttal, ami azt jelenti, hogy ahányan elmennek suliba, annyi gyermeket vesznek fel a helyükre. Féltem, hogy a nagyok elnyomják az újakat, de szerencsére ez nincs így. Amikor a lánykám született, nagyon sok gyerek látta meg a napvilágot felénk, így ebben az évben szűkös lett az óvoda. Indítottak egy új csoportot, ahol csak kicsik vannak, mindössze tizennégyen. A nemek aránya nem épp ideális, de nem lehet minden tökéletes (9 fiú, 5 lány). A beszoktatás sok óvodában arról szól, hogy minden nap egy kicsivel több ideig kell a gyermeknek az oviban maradnia (a beszoktatási időt persze nem lehet hosszan elnyújtani, két hétnél tovább sehol sem tolerálják, ha a gyermeket a szülő végig kint várja a folyosón vagy korán hazaviszi, a szerk.). Nálunk a beszoktatás sem így alakult. Az első héten 7 gyerek van oviban a szülővel ebéd utánig, a rákövetkező héten pedig a másik 7 gyerek jön szülővel, de ekkor az első csoportot már nem kíséri anya, apa.
Az első hét krónikája
Hétfő: hét óra előtt egy perccel magától felébredt a lányka, mintha az ő fejében is lett volna óra, ami riasztja a nagy napra. Boldogan készülődtünk, beértünk nyolc óra előtt. Másodikak voltunk, lányom jó ismerősként üdvözölte az óvónőt. Felfedeztük a szobát, ismerkedtünk az érkezőkkel. Az anyukák méregették egymás gyerekét: kié szebb, kié ügyesebb? Persze az enyém volt mind ezek közül…
Negyed kilenc körül letelepedtek a szőnyegre, és aki hallotta a nevét, az jelentkezett. Az ovis menetrend szerint létszámellenőrzés után intézték volna folyó ügyeiket, majd kézmosást követően következhetett volna a reggeli. Elvben. A szőnyeges résznél ugyanis kiderült: hiába kérik a gyerekeket, hogy üljenek le. Hétből három ignorálja a kérést; mire leülnének, a másik négy megunja és feláll, egy gyerek üvölt, mert autókázni akar, a másik nem éhes, egy pedig már a reggelit enné… szóval rettenet. Itt kezdtem pánikolni, de – ha nehezen is – végül sikerült őket az asztalhoz terelgetni. A lánykám evett szépen, a poharát, tányérját visszavitte a helyére, szalvétáját kidobta.
Kis idő múlva kisebb-nagyobb segítséggel felvették a kinti ruhát és irány az udvar. Heten tíz felé szaladtak. Az udvar meg van osztva a csoportok között, s persze a tiltott részébe akartak felváltva átszökni. Megjött egy másik csoport nagyokkal, ekkor kellett többünknek is figyelni, mert ugye a nagy átgázol a kicsin, a kicsi meg fel akar menni azokra a játékokra, amik neki nem valók. Elmondtuk nekik a szabályokat, volt, aki megértette, volt, aki nem. Majd beleszoknak. A lányom meglehetősen kisajátítja az óvónőt, mindig hívja ide-oda, de néha el van egyedül is és másokkal is. Később valahonnét előkerült egy tálca, tele felszeletelt almával, körtével. Aki akart vett belőle, akár többet is, majd mentek tovább játszani. Negyed tizenkettőkor felmentek a csoportszobába, a szülők a folyosón maradtak.
Ebéd után irány a mosdó – kéz- és fogmosás -, majd felöltöztették őket, kezükbe nyomták az uzsonnát. Ekkor bemehettünk hozzájuk. A lánykámon láttam, hogy nagyon fáradt. Meglátott és elkezdett kiabálni! „Óvó néni, Gabi néni, hát itt van! Hát itt van a Mamám!” Addig nem panaszkodott, nem keresett, de mégis csak ott volt a fejében, hogy őt biza itt hagyták. Hazafelé leült a földre, nem akart tovább menni, úgy elfáradt. Itthon 10 perc alatt elaludt. A reggelijük egy kisebb vajas zsemle volt teával, a tízórai – az udvaron – gyümölcs, az ebéd raguleves, csokis fánkkal, az uzsonna pedig két fél szelet vajas kenyér, fokhagymás felvágottal.
Kedd: Reggeli kakaózás közben szóltam a lányomnak: öltözni kell, mert indulunk az oviba. Ma is megyünk? – kérdezte. – Hát persze, hiszen óvódás vagy. Mindig kell menni… Nem értette, de a hír nem is törte le különösebben. Az első nappal ellentétben a 2. napon már a reggelinél sem maradhattak a csoportszobában a szülők. Ettek szépen, még az is, aki az első nap nem volt hajlandó. Néha megjelent valamelyik gyerek az ajtóban, hogy becsalogassa az anyukáját. Sírás is volt, „gyerebeteis” vagy „kiakarokjönni” reklamációval. Lányom vidáman elvolt, közöltem is vele, hogy kiugrom a boltba. Hiszti, nyavalygás nélkül tudomásul vette. Amikor visszaértem, épp az udvarra tartottak, sokkal felszabadultabban, mint előző nap. Már tudják, mi micsoda, mit szabad, mit nem. Lánykám megjelent mellettem, átölelte a lábamat és közölte: hiányoztam. Fél órát voltam távol… Ebéd után ismét hazavihettük a gyerekeket. A reggeli egy szelet kalács tejjel, ebédre erőlevest és burgonyafőzeléket kaptak hússal,az uzsonna: vajas zsemlében két karika kígyó uborka.
Szerda: elsőként érkeztünk, mint tegnap. Szokásos játék, névsorolvasás, egy kis torna. Egy gyerek sem csinálta, amit kellett; tüneményesen mentek az ellenkező irányba, vagy éppen feküdtek hasra, amikor ugrani kellett. Aranyos mondókát mondogatott az óvónő, aminek a szövege utalt az elvégzendő mozdulatra, mozgatandó testrészre. Reggelinél már nem voltam bent vele a szobában, eljöttem, délre mentem érte. Mint megtudtam, sírt utánam kicsit. Amikor visszaértem, büszkén-boldogan, az uzsonnáját lobogtatva szaladt hozzám. Élménybeszámolót nem nagyon tartott, eldőlt, mint egy zsák, és aludt két órát. A reggelijük gyümölcstea és egy sajtos kifli csücske (nem ennyit evett, hanem ennyit kaptak, mindenki 7-8 centis darabot), az ebéd szilvaleves volt, hentes tokány és gesztenyés kocka, uzsonnára pedig szalámis kenyér.
Csütörtök: Semmi extra. Felkelés sima ügy, kedve is volt menni. Amikor beértünk, már ment volna is be a többiekhez. Mondtam neki: most elmegyek, ekkor kicsit csodálkozott, de nem reklamált különösebben. Délben mentem érte; mint kiderült, az udvaron egyszer keresett engem, és volt egy kis sírás, de az óvónő remekül kezelte a helyzetet. Később véletlenül rálépett egy kislány ujjaira, a lány sírásától ő is megszeppent. Az esetet hazafelé elmesélte, aztán fél óra múlva már tagadta. A csütörtöki ovis menüt nem jegyeztem fel…
Péntek: Papával együtt mentünk reggel, a lányom megmutatta neki a csoportot. Gyorsan búcsúztunk, nem volt semmi baj. Délben, amikor mentem érte, ismét nagyon fáradt volt, de jókedvű. Összességében nagyon jól érezte magát az első óvodai héten. Hamar beszokott; örülök neki, hogy így alakult. Az egyetlen, ami nem tetszik, az étel mennyisége. Ráadásul péntek éjjel arra ébredtünk, hogy hányt a lányka. Az óvodai kezdés „örömei”…
Étkezési díj: 417 forint/nap. Többen sokallják, a mennyiséget figyelembe véve. A reggelire kapott adag nevetséges, szinte minden nap már 11 körül sorra mondogatták a gyerekek, hogy éhesek. Persze reggelizhetnek otthon bőven, de van olyan gyerek, aki reggel hatra megy! Neki főleg nagyon kevés lehet az adag, ha a 13 kilós lánykám is megéhezett, úgy, hogy ovi előtt itthon kakaózott, és kekszezett. Az ebéd változatos, de mivel egy ebédnél sem lehettem jelen, nem láthattam, mennyit kapnak. Ami feltűnt: a lányom minden nap sokkal korábban kéri a vacsorát, ez persze lehet attól is, hogy az oviban rengeteget mozog. A csoportpénz 400 forint. A tisztasági csomag egy hónapra: folyékony szappan, popsitörlő, WC papír, szalvéta, papírzsebkendő, fogkrém. A fogkefe háromhavonta cserélendő.
Ajánló
2011-ben kezdődött a történetem. Online magazinként 2013 óta létezem. Igyekszem kreatívan, tartalmi és stílusbeli következetességgel élni az alkotói szabadságommal.