Meg lehet látni mindenben a szépet | Pölcz Klaudia, a stílusos hobbifotós

hirdetés

hirdetés

Meg lehet látni mindenben a szépet. Pölcz Klaudia hobbifotós életszemlélete egybecseng a mottónkkal: Olyan sok minden lesz szép, ha jobban megnézed. Nem véletlen, hogy Facebook-oldalunkra korábban is választottunk már tőle képeket. Ismerkedjünk meg az örökmozgó soproni Kisklauval, akinek egyéni stílusú képeit könnyű felismerni.

Életszépítők: – Képeidet sokan ismerik, többen  talán azt hiszik, hogy hivatásos fotós vagy. Mi a kenyérkereső foglalkozásod?

Pölcz Klaudia: – A „civil” életben bankban dolgozom, mindig is a számok világában tevékenykedtem. A fotózás ennek ellensúlyozása, ahol van helye a megérzéseknek, a hangulatoknak, a pillanatoknak; nem száraz tények és adatok feldolgozásáról szól.

– Mikor kezdtél fotózni, milyen hatásra vált ez komolyabbá?

– Már kiskoromban szerettem fotózni. Akkoriban nem volt túl szerencsés, hogy a filmes gépekkel többször is körbefotóztam egy-egy virágcsokrot, vagy megcéloztam egy harmatcseppet a fűszálon. Persze voltak ennél sokkal értelmetlenebb kattintásaim is, de valamiért akkor ezeket tartottam fontosnak. Amikor előhívattam a képeket, persze elég sok csalódás ért. Később, az utazások során már tudatosabban fotóztam, de nem volt számomra mennyiségi határ. Van olyan vízesés, amit majdnem négy filmtekercsen sikerült megörökítenem. Az első digitális gépem egy Canon ps45 kompakt gép volt. Nagyon szerettem, és ezzel új lehetőségek nyíltak meg előttem. Ez egybeesett a kisfiam érkezésével, így természetesen róla készítettem számtalan képet. A harmincadik születésnapomra kaptam a családtól egy tükörreflexes fényképezőgépet, ekkor fordult komolyabbra a fotózás az életemben.

– Főállásban dolgozol, mikor szakítasz időt a fotózásra? “Spontán” képeket készítesz inkább, vagy konkrét elképzeléssel indulsz fotózni?

– Változó. Természetesen vannak terveim, olyan témáim, melyeket mindenképpen szeretnék megörökíteni. Ilyen lehet például egy-egy virágzás vagy esemény, ami megismételhetetlen, s nem akarom elszalasztani. Nem hordok magamnál folyamatosan fényképezőgépet, de nálam van a telefonom, s ha jó fotótémát találok, azzal készítek képeket. Mivel az időm nagy részét lefoglalja a munkám, elég kevés idő marad a fotózásra. Esetleg munka előtt, kora reggel, munka, egy-egy edzés vagy egyéb elfoglaltság között egy röpke fél óra. Ez sajnos nem mindig esik egybe az ideális időjárási és fényviszonyokkal, de meg lehet látni mindenben a szépet. A hétvégék természetesen máshogy működnek, olyankor van idő a fotózásra. Elindulunk reggel, és túrázással, csavargással, esetleg családi programmal egybekötve fotózunk. Mindig eljön az a pillanat, amikor kijelentem: ezért a képért jöttem, akár mehetek is haza.

– Ha jellemezni kellene pár mondatban a „Pölcz” stílust, mit mondanál róla? Megismernek a fotóid alapján?

– Nagy meglepetés volt, amikor először írták: ha nem lenne a nevem a képen, akkor is megismernék. Olyan, hogy „Pölcz” stílus, nincs. Ha már hozzám köthető, akkor kisklaus. Azért is, mert amikor elkezdtem megosztani a képeimet, ezen a néven regisztráltam, és sokáig ez is volt a logó minden képemen. Szeretem romantikusan, varázslatosan, kevésbé realistán látni a világot.

– Milyen témák állnak a legközelebb hozzád?

– Hangulatok, részletek, fények. Rengeteg kisvirágos fotóm van, de mindig próbálok új témákat keresni.

– Az online jelenléted elég hangsúlyos, ami jó, mivel sok emberhez eljutnak a képeid. Rendszeresen megjelennek a fotóid különféle fotós és magazinoldalakon, ezeken általában jól is szerepelsz. Melyik képed nyert először ilyen jellegű megmérettetésen?

– Először az indafoto.hu oldalon váltam aktív csoporttaggá. Nagyon kedvelem az ottani közösséget, kibontakozási lehetőséget biztosítanak a fotósoknak. Az első interjút is ők készítették velem. Naivitásomból adódik, hogy szívesen küldtem szét a képeimet mindenfelé, nem feltétlenül a nyeremény és a pályázat miatt, hanem csak azért, hogy örömet szerezzek vele. Voltak szomorú tapasztalataim is, emiatt pár online oldallal kénytelen voltam szakítani. Talán az „Utazás gyerekekkel” pályázaton nyertem először; nagy volt az öröm. Aztán a „Csodálatos kávé” pályázaton díjnyertes lett az egyik képem, amit ki is állítottak. Mivel a kávé a szenvedélyem, ez óriási öröm volt számomra.

– Milyen oldalakon találkozhatunk a fotóiddal?

– Több fotós oldalon szerepelnek a képeim, esetleg nap képe, borítókép vagy hónap képe titulusban. Szeretem ezeket a képeket viszontlátni és örülök, hogy másoknak is tetszenek. Az Indafotó oldalán sokféle pályázati lehetőségük van a fotósoknak, pályázhatnak például háttérképekkel, szerkesztőség által meghatározott témákkal, adventi és egyéb tartalmakkal. Népszerű A hét fotója, illetve Az év fotója verseny is. Itt ért az a megtiszteltetés, hogy részt vehettem a zsűri munkájában is, majd a következő évben a középmezőnyben végeztem.

A Szeretlek Magyarország Médiacsoportban is tevékenykedem, számtalan cikkben jelennek meg képeim, ami nekem nagyobb öröm, mint egy-egy pályázaton nyerni. A legutóbb az Anyák napi összeállításukban jelent meg az egyik gyöngyvirágos csendéletem.

Nem vagyok kimondottan versengő típus. Néhány küldetés (előre meghatározott fotótéma, a szerk.) és pályázat világított rá, milyen nehéz lehet a profi fotósoknak, például amikor adott témát kell fotózni esetleg sajátos megközelítésből. Szenvedélyből és hobbiból fotózom, azt, amit szeretnék, akkor, amikor tudom – nagy szabadság ez! A Facebook is rengeteg lehetőséget rejt magában. A naptarshop.hu pályázatán már harmadszor indulok, eddig minden évben bekerült néhány képem az asztali naptárakba; a 2014-es naptárban is szerepelnek majd a képeim.

– Egy karácsonyi válogatás CD-n is láthattuk az egyik fotódat…

– Egy kedves ismerős a Facebook oldalamon talált egy képet, amit alkalmasnak talált CD-borítónak, így mivel mindenkinek tetszett, fel is használták.

– Volt más, hasonló megjelenésed?

– Az egyik kávézó falán látható az egyik képem.

– Melyik a három legkedvesebb fotód, s miért éppen ezek?

– Nehéz választani! Egyrészt mindig átértékelődnek bennem a képek. Amikor készítek egy új felvételt, akkor az az aktuális kedvenc, később pedig máshogy nézek rá, kritikusabban. Persze mindig vannak aktuális kedvenceim. A legfrissebb kedvencem a napokban, eső után készült. Nem így terveztem, csak fotózni vágytam, de esett az eső. Szerencsére pont a legjobb helyen voltam – egy körforgalom méteres csapadékos füvében guggolva -, amikor kisütött egy kicsit a nap és a virágra szórta a fényét.

Az egyik kedvencem az Egyenesen át című képem. Ezzel a képpel indultam a 2012 legjobb indás képe pályázaton és a 34. helyezést értem el. Néztem a szökőkutat, próbáltam jó képet készíteni róla, különleges fényekkel. Ekkor láttam meg a fiút, akinek fogadásból végig kellett mennie a nem túl meleg idő ellenére a szökőkúton.

A harmadik kedvenc képem a tomboló télben készült, Sopron csodálatos belvárosában. Ez a pillanat tökéletes számomra; a fotóból háttérkép is készült.

– Manapság rengetegen fotóznak. Mi emel ki egy fotóst a „tömegből”? Milyen plusz adottságok kellenek ahhoz, hogy művészi igényű alkotások szülessenek – persze a jó felszerelésen kívül?

– Sok-sok jó fotós van, akik valamivel kiemelkednek az átlagból. Arról tudnék beszélni, hogy számomra mi vonzó egy fotósban: ha van sajátos stílusa, ha van hangulata a képeinek. Hozzám az elvarázsolt világú képek állnak közel, azokat nézem meg szívesebben, de természetesen értékelem a profi és tökéletes városképeket is, és még nagyon sok mindent. A jó felszereléssel kapcsolatban csak annyit: én nem fektetnék rá hangsúlyt. Olympus E–500-as gépem van, most már szerencsére három objektívvel. Messze van a jó felszereléstől, de az önkifejezéshez és a látásmódom megmutatásához tökéletes. Természetesen professzionális és tökéletes fotókat ezzel nem lehet készíteni, de hangulatot megörökíteni lehet, és nekem ez a fontos.

– Mennyire összetartó vagy éppen kritikus egymással a fotós közösség? Van „klikkesedés”?

– Sokféle fotós közösség van. Az életvitelemből és az időhiányból fakadóan nincs lehetőségem fotóklubba járni. Biztos vagyok benne, hogy ott is sokat lehet tanulni. Ragaszkodom az online fotós közösségekhez, tagja is vagyok többnek. A legelső az indás volt, ahol a képek szívecskéket kapnak, ha tetszenek. Persze néhány szóban kritikát is meg lehet fogalmazni és dicsérni sem tilos. A másik ilyen közösség, ahol naponta jelen vagyok, a Facebook DSLR közössége. Itt is lehet jó tanácsokat kapni, én is kaptam már. A klikkesedés, gondolom, természetes. Ha más indokot még nem is sorolnék fel, éppen elég az érdeklődési terület, ami alapján kialakulhatnak klikkek. Nem tartom magam kritikus alkatnak, nem szeretem, ha valaki felveszi magára ezt a szerepet, s folyton mindenkit kritizál. Nem szeretek megbántani senkit. Mindenkinek más a célja a fotózással. Ha nem tetszik egy kép, akkor továbbkattintok, és nem kezdek frázisok puffogtatásába. Meglepődöm, ha tanácsot kérnek tőlem, mert nem tartom magam szakembernek. Sohasem tanultam fotózni, igyekszem érzésből alkotni.

– Fotósként a magánéletedbe is bepillantást engedsz – gyakran látható a fotóidon kisfiad, a privát közeged, vagy éppen a „nyuszi” –, ezáltal személyesebb a kapcsolat a „közönséggel”. Ennek azonban lehetnek hátulütői is… ez eszedbe jut néha?

– Való igaz, hogy így talán kevesebb privát terület marad, de igyekszem úgy alakítani, hogy ne jöjjenek elő a hátulütők. Volt negatív tapasztalatom, meglehetősen rosszul viselem. Ezek után készítettem el az úgymond publikus oldalamat a közösségi portálon. Így talán csak az nézeget, aki kíváncsi a képeimre, és az nem, akit esetleg zavarnak.

– Mostanában gyakran látom, hogy kisfiad, sőt néha édesanyád által készült fotókat is bemutatsz. Kisfiad is a nyomdokaidba lép?

– Benike partner a fotózásban, ha ő nem szeretne hajnalban csatangolni, akkor nem tudnánk megoldani a közös túrákat. Szerencsére elképesztően jó látásmódja van. Szereti észrevenni a részleteket, és ha hét közben nem indulunk éppen sehova, akkor azért szerda környékén már megkérdezi, hogy mikor megyünk fotózni.

Anyukám pedig – emlékeim szerint – mindig is szeretett fotózni. Persze sokszor nevetünk a régi képeken, de tényleg jól dokumentálva van a gyerekkorunk. Minden ember másképp láthatja a dolgokat, így szívesen nézem a fotóit. Az öcsém meglehetősen műszaki beállítottságú és nagyon jó képeket készít, de nem publikál, tőle ez távol áll. Az apukám nagyon jól fest és rajzol, sajnos ezt a tehetséget nem örököltem.

– Szűkebb környezeted hogyan viszonyul a kedvtelésedhez?

– A család és a barátok támogatása, türelmük és visszajelzéseik nélkül könnyen lehet, hogy már nem fotóznék. Számtalan mókás bejegyzés született már arról, hogy mennyire nehéz egy fotóst elviselni a privát életben, még akkor is, ha csak hobbifotós.

– Apropó, barátok! Facebook-oldaladon nagyon sokszor említed Szénási Ferenc nevét…

– Szénási Feri, aki a művészvilág ismert embere, egy igazán jó karikaturista. Ő véletlenül talált rá a képeimre, és elkészítette az „arculatomat”, a Facebook-borítóképemet és az aláírásomat. Folyamatosan támogat és segít a háttérképes pályázatoknál, mivel a PhotoShop tőlem távol álló világ, de egyszerűen is mondhatnám: sajnos nem értek hozzá.

– Szereted, ha téged fotóznak?

Egyik fotós barátom, Bokor Balázs – művész a Boasfotótól – készített rólam egy sorozatot. Nem volt könnyű fotózni, egyrészt mert elvette a gépemet, így aztán borzasztó kiszolgáltatott lettem; másrészt folyamatosan beszélek, így nehéz volt elcsípni egy kevésbé tátogós képet rólam.

– Mesélj a terveidről!

– Blogot kezdtem írni – nem tudom, mennyi időm lesz rá. Szívesen írok beszámolókat, melyek képekkel illusztrálva érdekesek. Aki ismer, tudja, hogy nem beszélek keveset, így sajnos írásban sem vagyok szűkszavú. Egyéb terveim nincsenek, de úgy gondolom, ha valaminek jönnie kell, az megtalál.

 

Ajánló

Szivárványtánc – Fotókon az ősz kincsei

hirdetés

A www.eletszepitok.hu weboldal bárminemű tartalma a
Creative Commons Nevezd meg! – Ne add el! – Így add tovább! 2.5 Magyarország Licenc feltételeinek megfelelően használható fel.
4 hozzászólás
  1. Igen jó kis riport, tanulságos és megszívlelendő gondolatokkal…
    …fotózni csak így érdemes, ennyire boldogan, ekkora szívvel, ilyen lelkesedéssel és őszinte alázattal…
    Kisklau igaz szeretet és békességet oszt meg velünk fotóival, szavaival egyaránt,… szerény, önmérsékelt belső világa képessé teszi erre a nemes feladatra !
    Klau, további sikereket és a legszebb fényeket kívánom Neled !

Válaszolj!

Az e-mail cím nem lesz nyilvános.

You may use these HTML tags and attributes: <a href="" title=""> <abbr title=""> <acronym title=""> <b> <blockquote cite=""> <cite> <code> <del datetime=""> <em> <i> <q cite=""> <s> <strike> <strong>

hirdetés

hirdetés

Ez a weboldal sütiket használ. Az Uniós törvények értelmében kérem, engedélyezze a sütik használatát, vagy zárja be az oldalt. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás